Skip to main content
energiagazdaságinformatikatechnika

Volteum – magyar egyetemi startup ad megoldást az e-autózás egyik legnagyobb kihívására

Szerző: 2020. augusztus 2.No Comments

„z elektromos autózás több problémájára és nehézségére – például a hosszútávú utazástervezésre és a töltőpontok árainak összehasonlítására – kínál megoldást a hétvégén debütáló új magyar mobilapplikáció, a Volteum. Az ugyanúgy Volteum nevet viselő hazai startupot négy műegyetemi hallgató alapította idén januárban, miután 2019 májusában megnyerték a régió egyik legnagyobb energetikai startup versenyét, az MVM EDISON-t. Bár még csak öt hónapja tart a fejlesztés, a csapat a hétvégén már ki is adta az első hivatalos bétaverziót, amit még a nyilvánossá tétele előtt lehetőségünk volt kipróbálni, tapasztalatainkat az alábbiakban osztjuk meg Veletek.

Hosszútávú utazástervezés

A hosszútávú utazástervezés az elektromos töltőállomások telepítésének és az autók hatótávjainak növekedése következtében ma már könnyebben megy, mint néhány éve – kalandjainkról folyamatosan beszámolunk –, azonban a tervezés – különösen külföldön – még nem egyszerű. A Volteum egyik fő funkcióját ez adja. A főképernyőn egy Google alapú térkép jelenik meg, ahol különböző pinekkel ábrázolják az egyes a töltőhelyeket. Az alsó sávot felhúzva vagy éppen abba belekattintva pedig már el is lehet kezdeni az utazás tervezését. Elsőként az úticélt szükséges megadni, de ezenkívül további megállókat is rögzíthet a felhasználó. Ezt követően szükséges megadnunk a használt gépjármű pontos típusát, majd az utasok számának beírása után a különböző útvonalopciókat (fizetős utak, kompok, autópályák) lehet engedélyezni. Közvetlenül az utazástervezés elindítása előtt kell beállítanunk, hogy mekkora kezdeti töltöttséggel indulunk, illetve azt is, hogy tervezetten mennyi kapacitásunk maradjon a megérkezéskor. Ez utóbbinak az alapértelmezett értéke 15%, de ezt a felhasználó szabadon megváltoztathatja.

A megtervezett útvonalat a térképen jeleníti meg az applikáció, amelyen az alkalmazás megállókra bontva is jelzi a levezetendő kilométerek számát, az ehhez szükséges utazási időt és az egyes töltési pontoknál a szükséges töltés százalékát, valamint annak időtartamát. Innentől kezdve nem kell mást tenni, mint az indulás feliratra kattintva kiválasztani a kívánt navigációs rendszert (például Google Maps, Apple Maps vagy Waze), az alkalmazás pedig a megtervezett utat átülteti a választott applikációba, és már indulhatunk is.

Az alkalmazás egyik legnagyobb előnye a hazai felhasználók örömére, hogy a magyarországi töltőlefedettsége egyedülállóan részletes. Szerepelnek benne töltők a legnagyobb szolgáltatóktól kezdve, a kisebbeken keresztül egészen az önkormányzati szintig és számos egyéb, az előző kategóriákba nem sorolható töltő is rögzítésre került. A töltők szinte mindegyikére igaz, hogy rájuk kattintva megjelennek a legfontosabb adatok, például teljesítmény, töltőfejek, üzemeltető, árazás. Az országhatárokon kívüli adatbázis még nem saját felépítésű, ugyanakkor az útvonaltervezés egész Európában működik.

Összehasonlító nézet – avagy a töltési idők és árak összehasonlítása

A Volteum applikáció másik fontos funkciója – amelyben eddig teljesen egyedülálló – a töltési idők és árak összehasonlíthatóságán alapul. Legtöbben már találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy hiába van olyan alkalmazásunk, amiben megtalálhatóak a környékbeli töltők, ha azoknak az árai különböző formátumokban vannak megadva (pl.: kWh-alapú, időalapú vagy alkalomhoz kötött, esetleg ezek kombinációja), mert így nem lehet könnyen összehasonlítani, melyik egységnél mennyi időbe telne és mennyibe kerülne a töltésünk. Ezen a problémán segít a Volteum árösszehasonlító menüje.

Ha a kezdőoldal felső részén lévő „Útvonaltervezés”-ről az „Összehasonlítás”-ra kattintunk, akkor máris elérhetővé válik az egyedi funkció. A térképnézet marad az eredeti, mindössze két dolog változik. Alul az utazástervezés menü helyett egy rögzített menü jelenik meg, ahol ki lehet választani az aktuális gépjárművet, valamint beállítható az aktuális százaléka az akkumulátornak, és hogy tervezetten hány százalékot szeretnénk elérni a töltés során. A beállítást követően egyből észrevehetővé válik a másik lényegi változás: a pinek nagyobbá válnak és az oldalukon minden egyes töltő esetén megjelenik a beállításokhoz számított töltési idő és ár. A különböző színű pinek segítik az eligazodást, hiszen például a lila pinek jelentik a villámtöltőket, míg a narancssárgák a gyorstöltőket.

Néhány fontos információt azonban érdemes szem előtt tartania a felhasználónak:
* Összehasonlító a nézetben csak az általa kiválasztott autóval kompatibilis töltők jelennek meg;
* Az árak számításánál az egyes üzemeltetők alkalmazásain való regisztráció feltételezett (vagyis eseti töltést vagy a Mobiliti csomagjait nem kezeli az app);
* A legtöbb helyen (ahol elérhető a díjszabás) a parkolás ára benne van a teljes fizetendő összegben;
* Az egyes töltő oszlopoknál, ahol többféle teljesítményű fej is megtalálható (például egy 22 kW-os Type 2 és 50 kW-os CCS és CHAdeMO), ott mindig a legnagyobb teljesítményű fejhez tartozó ár és idő értékét jeleníti meg az adott pinnél az alkalmazás.

Közös fejlesztés

A csapat a fejlesztést megelőzően piackutatást is végzett a magyar villanyautósok körében: online kérdőívek és mélyinterjúk segítségével mérték fel a felhasználók igényeit az applikációra vonatkozóan. A piackutatás közben megismert, nyitott villanyautósokat ezután a startup bevonta a fejlesztésbe is: májusban pedig elindult az applikáció zárt bétatesztje. A fejlesztéseket minden esetben véleményeztették a tesztelőkkel, akiknek az ötleteit, megjegyzéseit és villanyautós tapasztalatait beépítették a fejlesztésbe. A csapat természetesen tervezi tovább bővíteni a csoportot, így aki érdeklődik az alkalmazás iránt, szeretné segíteni egy fiatal magyar elektromos autózással foglalkozó startup életét vagy éppen csak befolyással kíván lenni a fejlesztésre, az jelentkezhet bétatesztelőnek az info@volteum.io e-mail címen.

Széleskörű adatrendszer

Az applikáció széleskörű adatokkal rendelkezik
* az autó(k) fogyasztási karakterisztikájáról különböző sebességek esetén,
* az autó(k) fogyasztásáról különböző domborzati és időjárási viszonyok (pl.: külső hőmérséklet) mellett,
* az egyedülálló lefedettségű töltőadatbázisának köszönhetően a magyarországi töltőkről és legfontosabb tulajdonságairól (lokáció, teljesítményszintek, csatlakozók) és
* az egyes autók különböző töltőkön érvényes töltési karakterisztikájáról.

Fejlesztési tervek

Az alkalmazás még nagyon fiatal, hiszen öt hónapja kezdődött meg a lényegi munka. A projektben a négy alapító mellett három fejlesztő is részt vesz, akik mind rengeteget dolgoztak, hogy az alkalmazás idáig eljusson. A cég üzleti háttere a folyamatos fejlesztések mellett is stabil alapokra támaszkodik, hiszen az MVM EDISON startup versenyen elért sikereknek köszönhetően az MVM Zrt. inkubátorcége a Smart Future Lab Zrt. angyalbefektetéssel és folyamatos szakmai mentorációval támogatja a vállalkozást.

A Volteum csapat további terveiben a folyamatos, jövőbeli fejlesztések szintén összhangban vannak a villanyautós közönség legfőbb elvárásaival és kívánságaival. A soron következő időszak egyik elengedhetetlen feladata, hogy az élő foglaltsági adatok is elérhetőek legyenek az egyes töltők esetén az applikációban, ehhez pedig már több nagy töltőüzemeltetővel zajlanak a tárgyalások. A másik kiemelt cél, hogy az autók töltése okozta kényszerpihenő ne kényszer, hanem élmény legyen a sofőr és az utasok számára. Erre szolgálhat majd a kapcsolt szolgáltató adatbázis rendszer, ami minden töltőhöz hozzárendel olyan környékbeli lehetőségeket, amik a töltés 30-120 perces idejére praktikus elfoglaltságot jelenthetnek (például egy ebéd vagy kávé elfogyasztása, vásárlás, stb.)…”

Forrás:
Magyar egyetemisták fejlesztenek új e-mobilitási applikációt;Villanyautósok; 2020. július 29.
Volteum
Apple AppStore
Google Play