Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Csökken az önkormányzatok mozgástere

Szerző: 2020. augusztus 16.No Comments

„ Becslések szerint 2021-ben 150-200 milliárd forinttal kevesebb adóbevételük lehet a településeknek, mint 2019-ben volt.

A 2019-esnél mintegy 150-200 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel folyhat be az önkormányzatokhoz 2021-ben, az összes adóbevétel 800 milliárd forint körül alakulhat – mondta a Világgazdaság kérdésére Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. A helyben lévő vállalatok termelése nagyjából 30 százalékkal esett vissza hat hónapos távlatban, elsősorban az iparűzési és az idegenforgalmi adóból származó bevételeket nyírhatja vissza a válság. A TÖOSZ elnöke hozzátette:
a településüzemeltetésből, étkeztetésből 50 milliárd forinttal kevesebb érkezhet be jövőre.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy 2021-ben 100 milliárd forinttal csökken az önkormányzati szektor mozgástere, s 40 milliárd forintos kiesést okoz az infláció követésének hiánya.

A 2021-es költségvetés ugyan nominálisan többletforrást biztosít, ám ezt a szolidaritási adó emelésével el is vonja a kormány. A hetekben kiadott Moody’s-elemzés szerint 2020-ban 6 százalékkal csökken a magyar önkormányzati szektor bevétele 2019-hez képest, ennek harmada az adóváltozások számlájára írható, és valószínűleg 2021-re sem érik el a bevételek a 2019-es szintet. Varga Mihály pénzügyminiszter a büdzsé parlamenti zárószavazása után elmondta: az önkormányzatok támogatása 16 százalékkal – 118 milliárd forinttal – nő 2021-ben éves viszonylatban, a szektor 857 milliárd forintból gazdálkodhat.”

Forrás:
Csökken az önkormányzatok mozgástere; Ráski Péter; Világgazdaság; 2020. augusztus 14.