Skip to main content
gazdaságinformatikaInternetközigazgatás: külföldön

Visszaélnek a hatalmukkal a digitális óriáscégek

Szerző: 2020. október 12.No Comments

„Elkészítette a jelentését az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának Igazságügyi Bizottsága.

A testület 16 hónapon át vizsgálta a technológiai cégek helyzetét és piaci magatartását, most pedig nyilvánosságra hozta a 450 oldalas jelentését, amely cseppet sem fest jó képet az érintett társaságokról. A bizottság többek között megállapította, hogy az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google egyértelműen visszaél a piaci hatalmával, s gyakorlatilag úgy viselkednek, mint a modern kor olajbárói. A testület álláspontja szerint a négy vállalat egyszerre káros és veszélyes.

A bizottság tagjai és a munkatársaik több száz szakembert kérdeztek meg, köztük technológiai vállalkozókat, a piaci verseny szakértőit, kockázatitőke-befektetőket és politikusokat. Az utóbbiak között volt például Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa, aki 2019. december 1-től az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke. A testület emellett 1,3 millió dokumentumot értékelt ki, közülük 1,1 millió származott a Google rendszeréből. A fő eseményt pedig az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google vezetőinek 6 órán tartó meghallgatása jelentette.

A jelentés elkészítése a demokraták és a republikánusok közötti viták miatt többször is csúszott, de a kész anyag így is lesújtó véleményt fogalmazott meg a négy IT-óriással szemben. A lényeg az, hogy a képviselők szerint ezek a nagyvállalatok egyértelműen visszaélnek a piaci monopolhelyzetükkel, piacokat ellenőriznek és manipulálnak, előre meghatározzák, hogy melyik esetben kik a nyertesek és a vesztesek, árakat szabnak meg, a vetélytársaikat megpróbálják ellehetetleníteni korlátozó szerződésekkel vagy pedig felvásárolják azokat.

Gyakran megakadályozzák, hogy egyáltalán valódi piac és piaci verseny alakulhasson ki, aláássák a demokráciát és az innovációt. A kockázatitőke-befektetők nem akarnak olyan startupokba beruházni, amelyek valamilyen módon a négy társasággal konkurálnak, vagy ha mégis, akkor csak addig, amíg azokat fel nem vásárolja valamelyik. Egy befektető úgy írta le az Amazont, hogy hasznos, de veszélyes is. Olyan, mint a Nap, amelytől, ha elég messze van valaki, akkor kellemesen melegíti, de ha közel, akkor porrá égeti.

Tény ugyanakkor, hogy a négy vállalat pozitív hatással is van a társadalomra, azonban ennek az ára túlzottan magas, ugyanis az úgynevezett bruttó világtermékek 30 százalékára vannak valamilyen módon hatással. ”

Forrás:
Visszaélnek az IT-óriások a piaci hatalmukkal; SG.hu; 2020. október 8.