Skip to main content
közigazgatás: magyar

Érd-alsón nyílt meg a tizenkettedik, vasútállomáson működő kormányablak

Szerző: 2020. október 31.No Comments

„Kormányablak nyílt Érd-alsó vasútállomáson, ez országosan a tizenkettedik, amely állomásépületben működik.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a keddi átadási ünnepségen azt mondta, ma már 304 kormányablak működik az országban egységes arculattal, megfelelő informatikai felszereltséggel, „egy rövid sétára” az állampolgároktól. Megemlítette, hogy 2017-ig 1557 ügytípust lehetett a kormányablakokban elintézni, 2018-tól pedig valamennyi ügytípus elindítható és elintézhető egy-egy kormányablakban. Az államtitkár köszönetét fejezte ki az ügyintézőknek, azt mondta, ők „az állam arcai”, és nem könnyű a dolguk, nagy a pszichés terhelésük. Jelezte, hogy mindezek ellenére Pest megyében gyors az ügyintézés, tavaly 7 perc 12 másodperc volt az egy ügyfél kiszolgálására fordított átlagos idő, míg országosan is hasonló a helyzet, 8 és fél perc az ügyintézés átlagos ideje.

György István közölte, hogy a járvány miatt a kormány úgy döntött, a lejárt okmányok további hat hónapig érvényesek maradnak, ezzel a lehetőséggel 660 ezer állampolgár élt. Azóta közülük mindössze 220 ezren újították meg okmányaikat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszabbítás határideje december 15-én lejár, és kérte az érintetteket, mielőbb intézzék el az ügyet az ország bármely kormányablakában.

Aradszki András (KDNP) a térség országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy a választókerület minden nagyobb településén van kormányablak, amelyek több mint százezer embert szolgálnak ki minden nap. Jó ötletnek nevezte a vasútállomás funkcióinak szélesítését, hiszen „a vasút az ország érhálózata”, míg a kormányablakrendszer a közigazgatásban tölt be hasonló funkciót.

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a kormányablak, mint extra vasúti szolgáltatás jól illeszkedik a MÁV megújulásába. Eddig tizenegy vasútállomáson nyílt kormányablak, az érdi a tizenkettedik, amely nyolc munkaállomással, tárgyalóval, háttérirodákkal, 264 négyzetméteren várja az ügyfeleket – tette hozzá.

Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja emlékeztetett arra, hogy korábban napokat kellett utazni egy-egy ügyintézéshez, 1998-tól létrejött az okmányirodai hálózat és valamelyest javult a helyzet. 2010-ben aztán létrejött a kormányhivatali- és kormányablakrendszer, a felesleges párhuzamosságokat kivették a rendszerből, és a 29 ügykör helyett ma már 2500 ügykört intézhetnek az emberek a kormányablakokban.

Csőzik László (LMP-Jobbik-DK-MSZP-CÉL-Momentum-Mindenki Magyarországa-Párbeszéd-Magyar Liberális Párt) polgármester köszönetét fejezte ki az új létesítményért, amelyre nagy szüksége volt az egyre népesebb Érdnek. Azt mondta, a 69 ezer lakosú várost sokan választják új otthonuknak, idén mintegy ötezerrel nőtt a lakosságszám, ezért nagy a felelőssége a kormányablakoknak a lakók kiszolgálásában.”

Forrás:
Érd-alsón nyílt meg a tizenkettedik, vasútállomáson működő kormányablak; Propeller/MTI; 2020. október 27.