Skip to main content
közigazgatás: magyartávközlés

Az 5G Koalíció plenáris ülése – Milliárdokból tesztelik az 5G lehetőségeit országszerte

Szerző: 2020. november 9.No Comments

„Jó adatokra és hálózatokra van szükség ahhoz, hogy a modern technológiáknak jó fogadó országa legyen Magyarország, így a Mesterséges Intelligencia Stratégia és az 5G stratégia összefügg egymással – hangsúlyozta a rendezvényen Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője az 5G Koalíció Plenáris Ülés és Szakmai Konferencián.

Hozzátette, öt területen van szükség az állami beavatkozására, egészségügyi és környezeti kutatások folynak az 5G hatásait vizsgálva, tudatosítási programokra is szükség van, amely bemutatja, hogy mire érdemes használni az új technológiát. Továbbá szükség van a jogi akadálymentesítésre, a fogyasztók és az ökoszisztéma védelmére, valamint pilot programok indítására a felhasználási területeken.
Hozzátette, az államnak nem csak annyi a feladata, hogy megírja a stratégiát, hanem a megvalósításban is szerepet kell vállalnia.

Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár a rendezvényen elmondta, létrejött egyetemi kiválósági központja a témakörnek, a győri Széchenyi István Egyetemre esett a választás, ahol nagy múltja van a távközlési fejlesztéseknek.

Az 5G-hez kapcsolódó fejlesztések több helyszínen zajlanak, Mosonmagyaróváron a mezőgazdasági fejlesztéseket végzik, Budapesten a drónos képfeldolgozással kapcsolatos fejlesztéseket, Zalaegerszegen pedig a közlekedés számára biztosít lehetőségeket a tesztpálya. Továbbá Kecskeméten kiscellás pilot program indul az MVM Net tevékenységére építve, a cél, hogy amikor majd sűrűn kell telepíteni a bázisállomásokat, akkor az koordináltan történjen és jó infrastruktúra épüljön fel.

Sopronban és Nyíregyházán a kkv-kra koncentrálva az ipari frekvenciákra fókuszálnak a kutatások, Balatonfüreden pedig a vízi közlekedés területén folynak kutatások. A helyettes államtitkár elmondta, mindhárom nagy mobilszolgáltatóval 5G megállapodást fognak kötni, elsőként vélhetően a Vodafone-val. Hozzátette, a Győri Egyetem Kiválósági Központ finanszírozására 1,92 milliárd forint áll rendelkezésre, az 5G pilotok finanszírozására 3,46 milliárd forint GINOP programokon keresztül, az 5G fejlesztésekre fordítható összeg pedig uniós jóváhagyás esetén 30 milliárd forint lesz.”

Forrás:
Milliárdokból tesztelik az 5G lehetőségeit országszerte; Világgazdaság; 2020. november 5.