Skip to main content

Találat: adaptív digitális állam

Adaptív digitális állam – nemzetközi konferenciát szervezett a Belügyi Tudományos Tanács

„ A mesterséges intelligencia kétségtelenül már valóság, ahogy az a konferencia egyes előadásaiból is világosan kiderült. Természetesen vannak olyan alkalmazások, melyek a gépi tanulást felhasználva már beépültek a hétköznapokba, így a rendvédelmi gyakorlatba is, míg például a mély tanulás által lehetővé tett képességekre azért még várni kell egy keveset. A Magyar Tudomány Ünnepe 2019 rendezvénysorozat belügyi fejezetének nyitó eseményére Adaptív digitális állam címmel került sor, 2019. november 5-6-án. A Magyar Tudományos Akadémia által meghatározott idei mottó: Értékteremtő tudomány – a Belügyi Tudományos...

Részletek

A digitális államkormányzás sikere az ország versenyképességének záloga

„A Digitális Jólét Program a következő évtized legnagyobb gazdaságfejlesztési programjaként kulcsszerepet játszik a digitális államkormányzás eredményes megvalósításában, ahol a mesterséges intelligenciában rejlő potenciál kihasználása különösen hangsúlyos elem – hangzott el az Adaptív digitális állam nemzetközi tudományos-szakmai konferencián, amely a Magyar Tudomány Ünnepe 2019 nyitóeseményeként a Belügyi Tudományos Tanács és a Doktoranduszok Szövetségének rendezésében valósult meg. A digitalizáció immár szuverenitási kérdés, és mivel a paradigmaváltások egyre hamarabb jönnek és a tech óriások diktálják a tempót, az államnak a lehető leggyorsabban kell reagálnia, emelte...

Részletek