Skip to main content

Találat: Alkotmánybíróság

Ismét elfogadta az Országgyűlés a közigazgatási perrendtartási törvényt

„Módosítva ismét elfogadta a parlament az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt. A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt. Az Ab januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután Áder János köztársasági elnök az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől. Az Alkotmánybíróság az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a vitatott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia...

Részletek

Alkotmányellenes a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény

„Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései - mondta ki az Alkotmánybíróság pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával. Az Alkotmánybíróság az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek. A parlamentben 2016. december 6-án megszavazott közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt az államfő nem írta alá és nem hirdette ki, hanem előzetes alkotmányossági kontrollt, alaptörvény-ellenesség és közjogi érvénytelenség megállapítását...

Részletek

Közlemény a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény előzetes alkotmányossági vizsgálata tárgyában

„Az Alkotmánybíróság a mai napon nyilvánosan kihirdetett határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés által 2016. december 6-i ülésnapján elfogadott, a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény támadott, a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó rendelkezései alaptörvény-ellenesek. Az Országgyűlés 2016. december 6-i ülésnapján fogadta el a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt. A köztársasági elnök a törvény közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó egyes rendelkezéseinek előzetes alkotmányossági vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól. A köztársasági elnök indítványában három kérdésben kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. A köztársasági elnök álláspontja szerint a közigazgatási felsőbíróság lényegében...

Részletek

Áder az Alkotmánybírósághoz fordult a közigazgatási perrendtartás miatt

„Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Áder János köztársasági elnök, kérve, hogy a testület állapítsa meg a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét, írja az MTI. Többnyire jogtechnikai okai vannak Áder kérésének, mivel a Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztésére tárgyalt törvény több pontja sarkalatos jogszabályok rendelkezéseit módosítja. Miközben a perrendtartásról szóló törvényt csak egyszerű többséggel (50 százalék plusz egy fő) fogadták el. Viszont a jogtechnikai hibának is komoly hatása van, mert az új jogszabály vezetné be...

Részletek

A klímavédelmi szabályozás helyi szintje

„A környezetvédelmi jogalkotás sajátossága helyi szinten, hogy a települési önkormányzatok a központi előírásnál szigorúbb követelményeket szabhatnak. Nem írhatnak elő azonban határértéket, nem tilthatnak generálisan a központi előírások szerint jogszerűen folytatható magatartásokat, s általában is tiszteletben kell tartaniuk a törvényi kereteket. A klímavédelem területén „tiszteletben tartandó” előírást a levegővédelemről, a településrendezésről, a távhőről szóló, s egyéb országos jogszabályok is tartalmaznak. Ezek alapján nem lehetséges, pl. a helyi emisszióval nem járó fűtési módok kikötése, a távhőre való csatlakozás előírása, illetve az arról való leválás...

Részletek

Nem pártbíróság lesz a közigazgatási felsőbíróság

„Visszautasítja az igazságügy-miniszter, hogy politikai célokat szolgálna a közigazgatási felsőbíróság felállítása – erről Trócsányi László a Népszabadságnak adott, 2016. szeptember 2-án megjelent interjújában beszélt. A miniszter felidézte: már akkor jelezte, hogy a közigazgatási bíráskodással foglalkozni kíván, amikor felkérést kapott posztjára, a most vitatott tervezetek pedig kétéves előkészítés eredményeként születtek meg. Rámutatott: a közigazgatási pereknél a közhatalommal szemben egy állampolgár vagy jogi személy áll, aki például valamilyen tevékenység folytatására kér engedélyt, illetve akire nézve a hatóság kötelezettséget állapít meg. Úgy vélte, az ilyen...

Részletek

42. Kormányinfo: Lázár János a Klikről, a pályázati rendszerről, az intézményátszervezésről és más aktuális kérdésekről

„...Átalakul a Klik és kifizeti tartozásait Lázár János jelezte, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - amely júliustól átalakul - március végéig az összes tartozását kifizeti. Emlékeztetett arra, hogy 38 milliárd forint extratámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Klik 90 ezer lejárt számlájának kiegyenlítésére, és nyolcmilliárd forintot már kifizettek. Megemlítette azt is, hogy csökkentik a pedagógusértékeléseknél a bürokráciát. A miniszter beszámolt arról, hogy Palkovics László oktatási államtitkár áprilisban számol be a köznevelési kerekasztal munkájáról és tesz javaslatokat a kormánynak. A...

Részletek

Szabad a gazda? – Jogi eszközökkel az új adók ellen – Január 1-jétől bővült az önkormányzatok adó-megállapítási mozgástere

„2015. január 1-jétől bővült a települési önkormányzatok adó-megállapítási mozgástere: a helyhatóságok már akár több települési adót is bevezethetnek, feltéve, ha az adott terület még nem esik központi vagy helyi adó hatálya alá. A KCG Partners ügyvédi társulás legfrissebb összefoglalója rámutat: a főként a termőföldekre kivetett új helyi adókat közvetve a földbérlő gazdálkodók fizetik meg, pedig többféle jogorvoslati lehetőség áll a rendelkezésükre az ambiciózus önkormányzatok ellen. Még nem készült Magyarországon olyan átfogó összesítés, amely az újonnan bevezetett helyi adókat összehasonlítható, szűrhető és kereshető...

Részletek

A NAIH az információs törvény módosítását kezdeményezte

„Több ponton is módosítani kellene az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, a szükséges javaslatokat megküldték a parlamentnek - mondta a Napi Gazdaságnak Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a drónok üzemeltetését és a rendőrök arcának nyilvános közlését is jogszabályban határozná meg. A 2012 januárjától hatályos jogszabály több ponton is módosításra szorul - fejtette ki az újság szerdai számában közölt interjúban Péterfalvi Attila. Ezt elsődlegesen az új, még tervezés alatt álló uniós adatvédelmi rendelet vonja maga után....

Részletek

Trócsányi rendezné a közigazgatási bíráskodást

„Mindenki az Alkotmánybíróságot (Ab) tartja a jogállam első számú védelmezőjének, az emberek azonban a közigazgatással kerülnek napi kapcsolatba, ezért fontos, hogy milyen a közigazgatás törvényes működése fölötti bírói kontroll. A közigazgatási bíráskodásban a rendszerváltás óta félmegoldások születtek, ezért még ebben a kormányzati ciklusban megoldanák ezt a kérdést - mondta Trócsányi László az MTI-nek adott interjújában. A polgári eljárási szabályok koncepciója elkészült, így a jövő év elején a kormány elé kerülhet, és ha a kabinet elfogadja, megkezdődhet a kodifikációs munka - mondta. Trócsányi...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4