Skip to main content

Találat: állami szerepvállalás

Állami szerepvállalás a német gazdaságban

„A tanulmány célja, hogy átfogó történeti perspektívában áttekintse az állami vállalatok szerepét és jelentőségét a német gazdaságban az egységállam megszületésétől napjainkig. Ennek során bemutatja, hogy a német területeknek a XIX. századi európai centrumországoktól eltérő fejlődési sajátosságai hogyan hatottak a korabeli tudományos gondolkodásra, és hogyan befolyásolták hosszabb távon is a piachoz, illetve államhoz fűződő viszonyát a politikai elitnek. Kitér arra, hogy a két világháború okozta sokkok, a nemzetiszocialista diktatúra kialakulásához kapcsolódó tapasztalatok hogyan tükröződtek vissza az NSZK gazdaságpolitikájában. A tanulmány ugyanakkor nem vállalkozik...

Részletek

Állami monopólium is lehetne a végrehajtás

„A globális válság kitörése után, a devizahitelek tömeges bedőlésének elburjánzásával párhuzamosan szemtelenedett el a végrehajtók egy része, s a törvényekre fittyet hányva végezte és végzi tevékenységét – mondta lapunknak Tóth András. Egy tanácsadó kft. szakértőjeként örül annak, hogy a területen rendet akar tenni a kormány – ­ bár szerinte erre előbb is sor kerülhetett volna ­–, úgy véli azonban, hogy a tervezett lépések elégségesek, de nem elegendőek. Tóth András nem érti, miért nem lehet állami monopólium a végrehajtás ­ – ahogy a...

Részletek

Az erősödő állami szerepvállalás értékelése a magyarországi elektronikus hírközlő hálózati fejlesztésekben

„Az elektronikus hírközlő hálózat rohamszerű fejlesztésének igénye az elektronikus szolgáltatások széles körű elterjedésével az állami döntéshozókat is fejlesztéspolitikai koncepciók kidolgozására és azok végrehajtására ösztönzi. Az (információs) társadalom fejlődése és az ennek alapjául szolgáló infokommunikációs szolgáltatások használata alapvetően függ a szélessávú infrastruktúra fejlesztésétől, az elektronikus hírközlő hálózat elérésének lehetőségétől. Az állami szerepvállalási hajlandóság 2011-től kezdődően jelentősen megnőtt az elektronikus hírközlési területen. Az MVM NET Zrt. megalapítása, a NISZ Zrt. átszervezése, a GOP 3.1.2-es pályázat és a 4. mobilszolgáltató létrehozásának terve mind mutatják a...

Részletek

A csatornázási művek és a közterület-fenntartó is állami kézbe kerülhet

„A Fővárosi Csatornázási Művek és a közterület-fenntartó is rövidesen állami kézbe kerülhet. A fejlesztési tárca tájékoztatása szerint a nonprofit működésre sok esetben a külföldi érdekeltségű társaságok nem vállalkoznak, így a díjak további mérséklését és ezzel egy időben a szolgáltatásbiztonságot az állam garantálhatja. A Főgáz után a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. is önkormányzati kezelésből az állam tulajdonába kerülhet – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) lapunk megkeresésre küldött válaszaiból. A tárca a tranzakciók részleteiről egyelőre nem...

Részletek

A hongkongi kormányzat OpenStack-felhővel gyorsítja az innovációt

„Cyberport, a hongkongi vállalkozásindítási akcelerátor, üzleti gyorsító, OpenStackra alapozott felhővel és a Contrail Controllerre alapozott szoftveres hálózattal támogatja az technológiai vállalkozásokat. A felhő használata alapvetően nagyobb agilitást, mozgékonyságot és gyorsabb piacra jutást tesz lehetővé, és ezek minden induló vállalkozás számára fontosak. Hongkong kormányzata (Government of the Hong Kong Special Administrative Region - SAR), felismerve ezt a szükségletet a tulajdonában álló Cyberportot használja az induló cégek támogatására. David Chung, a Cyberport műszaki vezetője, interjújában elmondja, hogy a vállalkozóknak milyen előnye származik a felhőtechnológiából...

Részletek

A halál völgyében csak az állam segíthet – interjú Korányi Lászlóval

„Korányi László szerint látszódik, ha egy uniós pályázaton nem a legjobb nyer. A sokak által várt, majd sokak által kritizált Gazella-pályázat a szívügye, elárulta, mivel győzte meg a gazdasági tárcát és hogy miért kell várni a befektetésekre. Azt is elmondja, miért fontos, hogy az állam segítse át a "halál völgyén" a kezdő innovatív cégeket. Interjú a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnökhelyettesével. A Gazella-pályázat lényege, hogy üzleti inkubátorokon keresztül befektetésre érett szakaszba juttatnak ígéretes projekteket. A pályázat elindításán 2008 óta dolgozott, mondhatni a...

Részletek

Közpénzek a magánszektorban

„Több ponton közérdeket sértenek a Művészetek Palotája, illetve a felsőoktatási kollégiumok üzemeltetésére kötött szerződések - ezt állapította meg az Állami Számvevőszék. A projektek úgynevezett PPP konstrukcióban, magáncégek bevonásával jöttek létre 2004-2005-ben. Az ÁSZ szerint a szerződéseket az állam számára előnytelenül kötötték meg, így viszont nem gazdaságos a közpénzek felhasználása. A PPP konstrukcióban megvalósult projektek közül kulturális területen a Művészetek Palotáját, a felsőoktatás területén a kollégium beruházási programot a 2006. és a 2007. években már ellenőrizte az Állami Számvevőszék. Ez alapvetően a fejlesztési...

Részletek

Az állami szerepvállalás értékelése a magyarországi elektronikus hírközlő hálózati fejlesztésekben

„Az elemzés logikai felépítését tekintve az alábbi kauzalitásra épül: A digitális szakadék létezik, és ez hosszú távon is problémát okoz a gazdaság fejlődése (versenyképesség) és az esélyegyenlőség szempontjából. A digitális szakadék kialakulásának különböző magyarázó tényezői között szükséges elem az infokommunikációs infrastruktúra, melynek hiányában nem lehet „felszámolni” a digitális írástudatlanságot. Disszertációmban az intézményi közgazdaságtani szemléletből kiindulva mutatok képet a magyarországi elektronikus hírközlő hálózat fejlődéséről, és a fejlesztéseket állami oldalról ösztönző/felügyelő intézmények tevékenységének hatásairól. Bemutatom, hogy az államigazgatásban a területért felelős aktorok mely fejlesztési...

Részletek