Skip to main content

Találat: Államreform Bizottság

Megszűnhet az adóbevallás (eddigi) rendszere

„Két év múlva már a Nemzeti- Adó és Vámhivatal készítheti el a személyi jövedelemadó bevallásunkat – derült ki abból az Origo birtokába került a dokumentumból, amelyet az NGM készített az adózás tervezett új rendjéről. A minisztérium megerősítette a tervezet létét, de pontosításokra még szükség van. 2017-től a cégek és a magánszemélyek számára megszűnik az adóbevallás jelenlegi rendszere – derült ki abból a dokumentumból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített az államreform bizottság számára. A NAV feladata lenne A portálunk birtokába került tervezet szerint...

Részletek

A Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság megalakulása

„A Kormány 1011/2015. (I. 22.) határozatában elrendelte a közigazgatási perjog felülvizsgálatát, az önálló közigazgatási perrendtartás kidolgozására irányuló munkálatok megkezdését, és felhívta Trócsányi László minisztert a közigazgatási perrendtartás koncepciójának kidolgozására. A Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság 2015. február 3-án megalakult, a Kormány e Bizottság elnökévé Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát, s egyben az Államreform Bizottság elnökét nevezte ki. A testület tagjai a tudomány, az igazságszolgáltatás, a központi és a területi közigazgatás, valamint az Igazságügyi Minisztérium képviselői; feladata a koncepcionális súlyú kérdésekben álláspont...

Részletek

Négy kormányablak nyílt ki Vas megyében

„Megyei körkép – Csepregen és Kőszegen, délután Sárváron és Szombathelyen nyílt kormányablak. A szombathelyi vasútállomáson kialakított új típusú kormányablakban kilenc ügyintéző várja az ügyfeleket. Vas megyében ez a hatodik, Szombathelyen a harmadik. 265 féle ügykörben fordulhatnak segítségért az állampolgárok, mint megtudtuk, a legnépszerűbbek a családtámogatási ügyek. – Mindig öröm, ha Szombathely gyarapodik, az új típusú kormányablak a szolgáltató állam szép példája – mondta el köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester. Harangozó Bertalan kormánymegbízott arról beszélt, hogy a kormányablakok egyre ismertebbek és népszerűbbek a...

Részletek

Lázár János: Az államnak segítenie kell az állampolgárok ügyintézését

„Az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban megnyíló új kormányablak átadásán. Lázár János a területi közigazgatás átalakításának fontos állomásaként megnyíló kormányablakokkal kapcsolatban célként jelölte meg, hogy az év végéig az összes magyar járásban 280 kormányablak segítségével megfelelő minőségűvé, ügyfélbaráttá tegyék a szolgáltatást. „Az államreform lényege, hogy az állami szolgáltatásokat áttekintve megpróbáljuk azokat úgy racionalizálni, hogy az állampolgár azt érezze, neki elég egyszer bemenni...

Részletek

A Kormány 1011/2015. (I. 22.) Korm. határozata a közigazgatási perrendtartás kodifikációjáról

„1. A Kormány elrendeli a közigazgatási perjog felülvizsgálatát, az önálló közigazgatási perrendtartás kidolgozására irányuló munkálatok megkezdését, és felhívja az igazságügyért felelős minisztert a közigazgatási perrendtartás koncepciójának kidolgozására. Felelős: igazságügyért felelős miniszter Határidő: 2015. I. negyedév 2. A Kormány elrendeli a tudomány, az igazságszolgáltatás, a központi és a területi közigazgatás, valamint az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőinek részvételével – koncepcionális súlyú kérdésekben való álláspont kialakítása, valamint szakmai agyagok előkészítésében, véleményezésében való részvétel céljából – az Államreform Bizottság felállításáról szóló 1602/2014. (XI....

Részletek

Fővárosi kormánymegbízott: 2015 nagy áttörést hozhat (az e-kormányzat területén)

„Az Államreform Bizottság javaslata alapján tavasztól három lépcsőben történhet meg a kormányhivatalok külső és belső integrációja – közölte rádiónkban a fővárosi kormánymegbízott. Ennek keretében a szakigazgatási szervek főosztályi szervezetben működnek tovább, a hatáskörök címzettje pedig a kormánymegbízott lesz. György István beszélt arról is, hogy véleménye szerint az e-közigazgatás számára 2015 az áttörés éve lesz. Már megjelent a kormányhatározat a megyei és fővárosi kormányhivatalok külső és belső integrációjáról, amelynek elkészítését az Államreform Bizottság végezte el. Ennek célja a kormányhivatali rendszer egységesítése, amelyben speciális...

Részletek

2016 nyarától 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére

„ 2016 júliusában bevezetik a közszolgálati életpályamodellt, és 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter kifejtette: jelenleg 925 ezer közszolgálatban dolgozó embernek utalnak fizetést. Hárommillió adófizető eltart 925 ezer közalkalmazottat, ez az arány körülbelül 20-22 százalék - mondta Lázár János, megjegyezve: Magyarországnál versenyképesebb nyugat-európai országokban is jelentősen kisebb ez a szám. A miniszter szerint a minisztériumokban, állami főhatóságoknál vannak sokan. Helyi szinten, például...

Részletek

Ezentúl a helyi igények szerint lesznek nyitva a kormányablakok

„Eljárási okok miatt húzódott, de jövőre befejeződik a kormányablakrendszer kialakítása. Legalább 260 ügyintézési pont jön létre, ahol a tervek szerint például postai ügyeket is lehetne majd intézni. Megszűnik viszont decembertől a kormányablakok általánosan bevezetett hosszabb nyitva tartása, mivel nem volt rá igény – közölte rádiónkban Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár. Eddig főként adminisztratív nehézségek gátolták a kormányablakok megnyitását, és általában az EU-s források felhasználása – például a bútorbeszerzés tendereztetése – vett több időt igénybe – mondta a Rádió Orient műsorában Kovács...

Részletek

Folyamatosan érkeznek a tervezetek az Államreform Bizottsághoz

„ Folyamatosan érkeznek a kormányzattól előterjesztések az Államreform Bizottsághoz - mondta interjújában Patyi András, a testület elnöke, aki két kiemelt ügyben már munkacsoportot is felállított. Az egyik a területi közigazgatási rendszer átalakításával, a másik az állampolgárok és a vállalkozások széles körét érintő fizetési kötelezettségeket keletkező adminisztratív terhek radikális egyszerűsítésével foglalkozik. Patyi András elmondta: az Államreform Bizottság (ÁB) - amelynek feladata az Államreform II. nevű program egyes intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése - már két érdemi ülést is tartott. Az első, múlt...

Részletek

Megkezdte munkáját az Államreform Bizottság

„Megtartotta alakuló ülését, elfogadta ügyrendjét az Államreform Bizottság, amelynek feladata az Államreform II. nevű program egyes intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése. Patyi András, a testület vezetője elmondta: a bizottság minden héten ülésezni fog, folyamatosan le kell tennie javaslatait a kormány asztalára. Patyi András, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is, elmondta: a kormány által szerdán tárgyalt új közbeszerzési koncepciót előző nap a bizottság is áttekintette, véleményezte. A javaslat egyszerűsíti az eljárási feltételeket, rövidíti a határidőket, csökkenti az ajánlattevő terheit - fejtette...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3