Skip to main content

Találat: állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program

Látványosan újulnak a kormányhivatal épületei Fejérben

„Számos épületrekonstrukciót hajtott végre már eddig is a Fejér Megyei Kormányhivatal, de az idei év kimagasló, hiszen átadták a Bicskei Járási Hivatal épületét, illetve a kormányablakot Ercsiben és még ez évben elkészülhet a Dunaújvárosi Járási Hivatal épülete, valamint az új székesfehérvári kormányablak a vasútállomáson. Minderről Simon László kormánymegbízott beszélt a Rádió Orienten. Az elmúlt száz esztendőben összesen nem javult és racionalizálódott annyit a területi közigazgatás, mint az utóbbi néhány évben – jelentette ki Simon László. Mint elmondta, 2011-ben több lépcsőben megalakultak a...

Részletek

Cél: az egységesség, a hatékonyság növelése, az ügyszámok csökkentése

„Az ügyfélbarát közigazgatás szellemiségéhez igazodóan a Békés Megyei Kormányhivatalban a jövőben is a középpontban az ember áll, aki ügyet intéz, illetve akinek az ügyét intézik. Az államigazgatás területi szerve régebben a közgondolkodásban a szükséges rosszat képviselte, ám a Békés Megyei Kormányhivatal mára olyan társadalomszervező funkcióval rendelkezik, hogy a szükséges jót jelenti a megyében – fogalmazta meg szakmai krédóját az ismételt kinevezését követő első sajtótájékoztatón Takács Árpád kormánymegbízott. A sajtó munkatársainak a Kormányablak buszt is bemutatták a rendezvény keretében. A kormánymegbízott az elmúlt...

Részletek

Kormányablak nyílt a Keleti pályaudvaron

„...Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt: az állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési program keretében nyolc vidéki állomáson, Cegléden, Füzesabonyban, Kaposváron, Keszthelyen, Nyíregyházán, Miskolcon, Pécsett és Vácon, illetve a fővárosban, a Nyugati és a Keleti pályaudvaron nyílt kormányablak. A tervek szerint, a közeljövőben további három állomáson, Békéscsabán, Győrben és Székesfehérváron létesülnek kormányablakok - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy a MÁV fontos célja az utasok minél szélesebb körű kiszolgálása, ezért a kezdettől, vagyis 2012-től támogatták a vasútállomásokon a kormányablakok hálózatának kialakítását - mondta az...

Részletek

Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron nyitották meg szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. kormányablakát

„Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron nyitották meg szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. kormányablakát. Ezentúl már itt is gyorsan, kényelmesen intézhetjük hivatali ügyeinket. Mint elhangzott, országosan ez a 286., a pályaudvarokon működő kormányablakok közül pedig a kilencedik. Demeter Ervin kormánymegbízott beszédében úgy fogalmazott, ezek úgynevezett második generációs kormányablakok. – Fő tulajdonságuk, hogy itt már több mint 1500 ügykört tudnak ellátni, hiszen a kormányablakok esetében tulajsonkébben az okmányiroda és a kormányhivatal tevékenységének egyesítése történik meg – hangoztatta a kormánymegbízott. 2011-ben, az első a kormányablakokban még csak...

Részletek

Új kormányablakot adtak át a Nyugati pályaudvaron

„A kormányzat közigazgatás-fejlesztési terveinek megfelelően már 270 kormányablakban intézhetik ügyeiket az emberek, 29 városban - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahol új kormányablakot adtak át. Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a MÁV integrált állomás- és ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében már 6 vasútállomáson működik kormányablak és további 7 megnyitását tervezik, köztük március 31-én a budapesti Keleti pályaudvaron. Ezáltal hasznosan eltölthetik a várakozási időt az utazók a vasútállomáson - mondta. A fejlesztés további eleme az informatikai rendszer megújítása, amelynek nyomán...

Részletek

Teljes egészében megújult a kaposvári vasútállomás, kormányablakot is kialakítottak

„Kaposvár, 2017. március 9. – Kaposváron – a műemlékvédelmi szempontok szerinti felújításnak köszönhetően – már eredeti szépségében pompázó pályaudvar fogadja a vasúton utazókat, a kaposváriakat, somogyiakat és a városba érkező sok ezernyi turistát, színházlátogatót. A MÁV az állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési programja keretében, európai uniós forrásból valósította meg a rekonstrukciót mintegy 1,6 milliárd forintból. A Pfaff Ferenc, a MÁV egykori legendás főépítésze által tervezett, 1898-1899-ben emelt épületben új szolgáltatásként Kormányablakot is kialakítottak a Miniszterelnökséggel egyeztetve. A csütörtöki átadási ünnepségen és a...

Részletek