Skip to main content

Találat: ÁROP-1.1.17

Eredményesen megvalósultak az E-sztenderdek projekt fejlesztései

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett konzorcium sikeresen megvalósította az ÁROP 1.1.17-2012-2012-0001 számú „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” elnevezésű projektben az Európai Szociális Alap által biztosított, 200 millió forint támogatásból megvalósított szakmai célokat. A KIFÜ és a NISZ Zrt. alkotta konzorcium több olyan időtálló terméket (specifikációkat, módszertanokat és dokumentációkat) hozott létre, melyek jelentősen segítik a költségtakarékosabb informatikai tervezést és növelik az informatikai projektek megvalósításának hatékonyságát. Ezek sorában kiemelendő a projektmenedzsment eljárásrend, dokumentum- és sablontár elkészítése, amelyet 90 fő közigazgatási...

Részletek

Eredményes volt a „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” projekt

„Év végén fejeződik be a „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” (E-sztenderdek) elnevezésű projekt. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium több, magas hozzáadott értékű és időtálló terméket hozott létre a projektben, amelyek jelentősen segíthetik a költségtakarékosabb informatikai tervezést és a hatékonyabb projektmegvalósítást. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett konzorcium sikeresen megvalósította az ÁROP 1.1.17-2012-2012-0001 számú,„Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek - (E-sztenderdek)” elnevezésű projektben betervezett szakmai célokat. Az Európai Szociális Alap által...

Részletek

Szakmai Záró Workshop: „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” című projekt

„Az ÁROP-1.1.17-2012-2012-0001 számú „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” című projekt keretén belül Szakmai Záró Workshop-ot szervezünk, amelyre tisztelettel meghívjuk. A szakmai napon a projekt végrehajtásában részt vevő kollégák rövid prezentációk segítségével foglalják össze a projekt eredményeit, majd az előadások befejeztével lehetőség nyílik a hallgatóság kérdéseinek megválaszolására. Időpont: 2013. december 18. 10:00-12:30 Helyszín: Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Tanácsterme (Budapest, Csata utca 8., földszint) A rendezvény előadásai: 10:00 - 10:10 Megnyitó 10:10 – 10:30 Ket. szeüsz sztenderdek specifikációja 10:30 – 10:50 Közérthetően az...

Részletek

Megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” (E-sztenderdek) elnevezésű projekt

„A támogatási szerződés aláírásával megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” (E-sztenderdek) elnevezésű projekt. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében, az elektronikus közigazgatás egyes megoldásainak egységes alapokra helyezése érdekében az Európai Szociális Alap által biztosított 200 000 000 Ft támogatási összegből megvalósuló fejlesztést konzorciumvezetőként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) irányítja. A 2013. december végén záruló projekt műszaki és kivitelezési feladatait - konzorciumi partnerként - a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. végzi. A fejlesztés célja, hogy a kormányzati informatika...

Részletek

Az NFM rendelete a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről

„...2.§ A központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 7. §-ában szabályozott módon a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat a következő költségvetési szervek és 100%-os állami tulajdonban levő gazdasági társaságok kötelesek egyedi szolgáltatási megállapodás és közvetlen finanszírozás útján igénybe venni: a) Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; b) Nemzeti Eszközkezelő Zrt.; c) Nemzeti Államigazgatási Központ; d) Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal; e) Közpolitikai Kutatások Intézete; f) Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség; g) Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság; h) Emberi Erőforrás...

Részletek

Közlemény az ÁROP, EKOP projektek döntés-előkészítési eljárásrendjének változásáról

„A 4/2011 (I.28) Kormányrendelet 176/2012. (VII. 26) Kormányrendelettel módosított intézkedései érintik a pályázatok döntés-előkészítési eljárásrendjét. A módosított rendelet hatályon kívül helyezte a Döntés-előkészítő Bizottság alkalmazásának szabályait és megerősítette, hogy a projektjavaslatról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség dönt. Mindezek értelmében azon konstrukciók esetében, melyek pályázati útmutatóinak kibocsátása 2012. július 29-ét megelőzően megtörtént, de a döntés ezen határnapig nem született meg, valamint azon konstrukciók esetében, melyek pályázati útmutatói 2012. július 29-ét követően kerültek meghirdetésre, Döntés-előkészítő Bizottság nem kerül felállításra.” Forrás: Közlemény az ÁROP, EKOP projektek...

Részletek

Megjelent a kormányzati informatikai szolgáltatás és e-közigazgatási sztenderdek érdekében kiírt felhívás

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Kormányzati informatikai szolgáltatás és e-közigazgatási sztenderdek” című, ÁROP-1.1.17 kódszámú kiemelt felhívás dokumentációja. A rendelkezésre álló keretösszeg legfeljebb 200 000 000 forint. A projektjavaslat benyújtására 2012. augusztus 31. és 2012. szeptember 30. között van lehetőség. ” „...1. részprojekt; A Ket. szerinti szabályozott ügyintézési szolgáltatások műszaki, technikai követelményrendszerének kidolgozása A Ket.-et módosító 2011. évi CLXXIV. törvény X. fejezete alapjaitól szabályozza újra az elektronikus ügyintézés hatósági vonatkozását. A létrejövő szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (a továbbiakban: SZEÜSZ-ök) nyújtása jelentős...

Részletek