Skip to main content

Találat: ATTRACTIVE DANUBE

Lechner Tudásközpont: statisztikai adatokon alapuló területi vonzóképességi monitoring adatplatform, valamint bizalomkutatási eredmények

„A Lechner Tudásközpontban megrendezett szemináriumon mutatták be az Attractive Danube nemzetközi projekt statisztikai adatokon alapuló közös és hazai területi vonzóképességi monitoring adatplatformját, valamint az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület projekthez kapcsolódó nemzetközi boldogság és bizalomkutatásának eredményeit. Nagy volt az érdeklődés a Lechner és az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület által közösen megrendezett Attractive Danube szeminárium iránt, amelyen döntéshozók, kutatók és az egyetemi szféra képviselői vettek részt. Dr. Sik András, a Lechner térbeli szolgáltatások igazgatójának köszöntője után Dr. Udvari Beáta (EMFIE) ismertette az...

Részletek

Végéhez érkezik a területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecserék eredményeként létrejött műhelysorozat

„A végéhez érkezett a Lechner Tudásközpont szervezésében, az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében zajló műhelysorozat, amelynek harmadik, záró rendezvénye Budapesten lesz 2018. március 7-én. A hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecserék eredményeként létrejött a nemzetközi, valamint a hazai szintű platform is. A rendezvény fő célja a területi vonzóképességi indikátorokat tartalmazó térinformatikai alkalmazás bemutatása az érdeklődő kutatók, civil szervezetek, valamint az üzleti és kormányzati szféra számára. A workshop témája lesz továbbá a projekt ismertetésén túl a bizalom és boldogság attraktivitáshoz...

Részletek

Folytatódik az Attractive Danube műhelysorozata: „Területi Vonzóképességi Monitoring Platform” workshop Budapesten

„Az ATTRACTIVE DANUBE következő eseménye szeptember 13-án lesz a Lechner Tudásközpontban. A szakmai műhelysorozat budapesti eseményén többek között a területi vonzóképesség mérésére alkalmas indikátorok kialakításán dolgoznak majd a szakemberek az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs rendszer (TeIR) nyújtotta lehetőségek gyakorlati hasznosításával. A Lechner Tudásközpont folytatja az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében zajló műhelysorozatát, amelynek a szegedi workshopot követő második állomása Budapesten lesz 2017. szeptember 13-án. A hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecsere a téma iránt érdeklődő kutatók, civil szervezetek,...

Részletek

Vonzó Duna Régió – Területi Vonzóképességi Monitoring Adatplatform workshop Szegeden

„A Duna Régió országai nemzetközi program keretében igyekeznek azon, hogy területi tőkéjük erejével magukhoz vonzzák és ott is tartsák különböző motivációval rendelkező célközönségüket. Az ATTRACTIVE DANUBE projekt keretében a Lechner Tudásközpont az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesülettel közösen workshopot tart Szegeden, május 17-én. A Duna Régió vonzóképességéről tart műhelymunkát a Lechner Tudásközpont és az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület Szegeden az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében. A május 17-ei szegedi workshop első állomása lesz a hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló...

Részletek