Skip to main content

Találat: Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer

Lezárult az Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali rendszer (AKD) fejlesztése

„A Belügyminisztérium által vezetett konzorcium kitűzött célja egy olyan integrált szolgáltatás kialakítása volt, amelynek ügyintézési folyamatba építésével egy közigazgatási ügy indítása és lezárása közötti ügyintézési lépések emberi beavatkozás nélkül is megvalósulhatnak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 977,55 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20-2020-00001 azonosítószámú, „Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása” elnevezésű kiemelt projektben megvalósult AKD szolgáltatás fejlesztésével egy olyan elbíráló, döntéstámogató modul jött létre, amely mérlegelést nem igénylő ügyek esetében az ügytípus...

Részletek

„Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása” című projekt sajtónyilvános zárókonferenciája

„Dátum: 2023. szeptember 19. Időtartam: 10:00 - 12:30 Helyszín: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4., Belügyminisztérium / Márványaula Szervező: Belügyminisztérium A Belügyminisztérium tisztelettel meghívja Önt a KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20-2020-00001 azonosító számú, “Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása” elnevezésű kiemelt projekt 2023. szeptember 19-én megrendezésre kerülő sajtónyilvános zárókonferenciájára. A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 19. (kedd) 10:00-12:30 óra között. Regisztráció 09:00 órától. A rendezvény helyszíne: Belügyminisztérium, Márványaula. 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információt a csatolt meghívóban talál. A rendezvényen való...

Részletek

Automatizált közigazgatás: hatékonyabb háttérfolyamatok, gyorsabb ügyintézés

„Alaposan megváltoztathatja a magyar közigazgatás működését az automatikus döntéshozatalt lehetővé tévő központi szolgáltatás és az ahhoz kapcsolódó keretrendszer kialakítása. Az AKD segítségével informatikai tudás nélkül is összeállíthatók lesznek új, de teljesen automatizált folyamatok – nyilatkozta Tolnay Roland, a Kopint-Datorg ügyvezetője. – Mi teszi nélkülözhetetlenné az MI-t az e-közigazgatásban? – A jelenleg is működő magyar közigazgatási folyamatok alapjait Mária Terézia korában határozták meg őseink, és ez az egyébként megfelelően szabályozott rendszer hosszú évszázadokon keresztül kiválóan működött is – papíralapon. Az elmúlt két évtized...

Részletek

Uniós tízmilliárdok újraosztva: több uniós operatív programot módosított a kormány

„ Több uniós operatív programot módosított a kormány. Így jelentős támogatáshoz jutnak a háziorvosok, a kórházak, az elektromos rendszerirányító, de jutott pénz a divatiparnak is. Az operatív programokat módosító határozatok a Magyar Közlönyben jelentek meg: Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) az egészségügyi alapellátás fejlesztésére - kiemelt programként - 25 milliárd forintot tartalmaz. A pályázatot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő hirdeti meg még a második félévben. A projekt célja az alapellátás fejlesztése a háziorvosi szolgálatok megerősítésével, a keringési, a szív- és érrendszeri,...

Részletek

Számos változás a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programban (KÖFOP)

„...A mellékletből: 2. Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat a következő 34. sorral egészül ki: KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre Felhívás keretösszege (Mrd Ft): 2,600(ebből VEKOP: 0,497) Felhívás meghirdetésének módja: kiemelt Felhívás meghirdetésének tervezett ideje: Meghirdetve: 2015. szeptember 3. Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat a következő 12b. sorral egészül ki: KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20 Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása Felhívás...

Részletek