Skip to main content

Találat: Balatoni Monika

A KIM feljelenti az egyik közösségi portált személyes adatokkal való visszaélés miatt

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) feljelenti az egyik közösségi portált személyes adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt - jelentette be Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A tárca a feljelentést azért tette, mert egy szülő azzal kereste meg őket, hogy tehetetlenek a lányukat érő internetes zaklatásokkal szemben, és valaki a gyermekük nevében, annak fényképével tesz közzé posztokat a világhálón, majd amikor az eljárást megindították, az utcán meg is fenyegették. A család korábban már zaklatás miatt feljelentést...

Részletek

Ingyenes szűrőszoftver a kiskorúak védelme érdekében

„A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege: a kiskorúak sem otthon, sem pedig az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz. Az államtitkár közlése szerint a könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert...

Részletek

Az Oktogonnál is integrált kormányablak kezdte meg a munkát

„Történelmi pillanathoz érkeztünk, a kormányablak-rendszer átadása a 2010-től folyó munka megkoronázása – mondta el Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Az ügyintézési pontok egyben találkozási pontok is állam és polgára között, a lakosság itt méri le, hogy az állam odafigyel-e dolgaira. Ilyen kormányablak nyílt Terézvárosban az Andrássy úton, mely 10 munkaállomással, 16 ügyintézővel kezdte meg a munkát. Balatoni Monika államtitkár az ünnepségen kiemelte: ha a kommunikáció az ügyintézés során süket és zárt – pusztán űrlapok mosolytalan kitöltésére szorítkozik – bizalmatlan helyzetet alakít...

Részletek

Istállóból három munkaállomásos kormányablak

„Az állam gondoskodó és érzékeny az állampolgárok problémáira – mondta el Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a három munkaállomással megnyíló Jászárokszállási Kormányablak átadó ünnepségén. Hozzátette: az ügyintézési pontok mérföldkövei a közigazgatás reformjának, de a távlati cél, hogy a társadalom fejlesztéséért kitartó, toleráns és empatikus munkát végezzenek bennük a jövőben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az államigazgatás és az önkormányzatiság kéz a kézben jár és a helyi közösség érdekét szolgálja, valamint támogatja a Jászság gazdasági fejlesztését és növeli a térség versenyképességét is – emelte ki...

Részletek

Szolnokon is megnyílt a második generációs Kormányablak

„Jászfényszaru után megnyílt az átalakított Szolnoki Járási Hivatal Szolnoki Kormányablaka is. Az egyablakos ügyintézési rendszer új modelljeként 2011. január 1-jén az ország 29 helyén, így a megyeszékhelyen is megkezdték működésüket a Kormányablakok. Az új második generációs szolnoki kormányablak átépítése január 20-án kezdődött meg és alig két hónap után ma már birtokba is vehették az ügyfelek. A kormány döntése nyomán megvalósuló hálózat kormányablakai a járási hivatalokban is helyet kapnak, amelyek az okmányirodák bázisán jönnek létre. A második generációs kormányablakok egységes arculattal, egységes ügyfélfogadási...

Részletek

Az együttműködés hozhatja meg a sikert

„A közigazgatás átalakítása a közjó szolgálatáról szól – mondta Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett Partnerségi Program keretében tartott Kormányhivatali Konferenciasorozat budapesti állomásán. A Program célja, hogy a különböző közigazgatási szintek közötti együttműködés eddigi tapasztalatait összegezzék. Az együttműködés áll a közigazgatás átalakításának középpontjában – mondta Pesti Imre, Budapest Főváros kormánymegbízottja március 17-én, a Pesti Megyeházán szervezett Partnerségi Program konferencián. A főváros kormánymegbízottjai úgy fogalmazott, az összefogás, és a közös munka hozhat sikert. Tarnai Richárd, a Pest...

Részletek

Felvilágosító kampánnyal népszerűsíti a közigazgatási reformot a szaktárca

„A közigazgatás ügyfélbarát átalakítását bemutató, illetve a terület fiatalok számára való vonzóvá tételét célzó kampányt indított Új lendület a közigazgatásban címmel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Balatoni Mónika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón a szemléletformáló kampány elindításának szükségességét indokolva azt mondta: a közigazgatásban korábban tapasztalt bürokrácia eddig nem ember- és ügyfélközpontú ügyintézést eredményezett, a korrupció melegágya volt, és nem jelentett vonzó életpályamodellt a fiatalok számára. Közlése szerint megfelelően ki kell dolgozni a kormányablakok rendszerét,...

Részletek