Skip to main content

Találat: bankkártyás fizetés

Az elektronikus fizetés terjedését támogatja a kormány

„ Hatalmasat lépett előre Magyarország a koronavírus-járvány ideje alatt az elektronikus fizetés területén - mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap szerdai számában adott interjúban. Jelezte: jövőre még többen választhatják az egészségvédelmi szempontból is biztonságosabb fizetési módot, hiszen azon a több mint 210 ezer helyen, ahol van online pénztárgép, 2021. január 1-jétől az elektronikus fizetés mindenkinek lehetővé válik. Tállai András ismertette: a járványnak betudható 4,1 százalékos második negyedévi kiskereskedelmi visszaesés ellenére a bankkártyás vásárlások értéke március és június...

Részletek

Jövőre már nem kell készpénz, januártól akár egy forintot is kifizethetünk majd bankkártyával

„Jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek majd a vevők, az ügyfelek bankkártyával vagy más elektronikus módszerrel. Így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket – hangsúlyozta lapunknak Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese. Kisbolt az egyik fővárosi buszvégállomás mellett, a kasszánál kézzel írt tábla hirdeti: „Kártyás fizetés csak 900 forint felett”. A pénztáros figyel is a szabályra, 820 forintnál szigorúan ingatja a fejét. A fizetési megszorítások országszerte is gyakoriak, s bőven akadnak olyan...

Részletek

A fizikai kapcsolatok számának csökkentése érdekében a bankkártyás fizetés értékhatárának emelésére szólítja fel az MNB a pénzügyi rendszer szereplőit

„A fizikai kapcsolatok számának csökkentése érdekében az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra történő emelésére szólítja fel a bankokat és a kártyatársaságokat a Magyar Nemzeti Bank. A mielőbbi alkalmazhatóság érdekében a jegybank a vonatkozó jogszabályok módosítását javasolja a kormánynak. A koronavírus terjedésének lassítása miatt már eddig is több intézkedés született az emberek közötti fizikai kapcsolat minimális szintre csökkentése érdekében. Ezeket a lépéseket a pénzforgalom oldaláról hatékonyan támogathatja az elektronikus fizetési...

Részletek

Egyre többen váltanak a hagyományos papíralapúról elektronikus számlakezelésre Magyarországon

„Az első félévben 22 százalékkal több számlát fizettek elektronikusan a Díjneten, mint egy éve. Az e-számla-fizetési platformon idén januártól június végéig 3,2 millió számlát rendeztek, 22 százalékkal többet, mint 2018 első félévében - közölte a társaság. Nemcsak a befizetések száma, hanem a kiegyenlített számlák összértéke is jelentősen nőtt 2019 első félévében: 30,4 milliárd forint értékű számlát rendeztek a Díjneten keresztül, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az esetek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt - közölte a társaság. Nemcsak a befizetések száma,...

Részletek

Már bankkártyával is kiegyenlíthető a helyszíni pótdíj – Budapesti Közlekedési Központ (BKK)

„Az elmúlt években számos fejlesztés történt a fővárosi közösségi közlekedés szolgáltatásainak bővítése és korszerűsítése érdekében. Újabb lépésként a helyszíni pótdíj megfizetése már azonnali bankkártyás fizetéssel is teljesíthető, ugyanis Budapest jelentősebb közösségi közlekedési útvonalán, csomópontjában a jegyellenőrök hordozható mPOS bankkártya terminállal rendelkeznek. A szolgáltatás május eleje óta tartó tesztidőszaka alatt kedvező visszajelzések érkeztek az utasok részéről. Már az első napok tapasztalatai is azt mutatták, hogy az utazóközönség részéről van igény erre a fizetési módra, ugyanis az első hónapban több mint 1800 db bankkártyás...

Részletek

Érintésmentes bankkártyával lehet adakozni a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban

A templomban a kereskedelmi üzletek pénztárainál megszokott módon lehet használni az érintésmentes (PayPass) bankkártyákat. A bankkártyás perselynél 500 Ft, 1 000 Ft és 3 000 Ft-os összegekkel lehet támogatni a templomot. A bevételt a templom fenntartására fordítják. Nem példa nélküli a kezdeményezés. Az Anglikán egyház az Egyesült Királyságban számos helyen hasonló megoldásokat alkalmaz. A rendszert működtető informatikai cég szerint az adományok négy hónap alatt megduplázódtak. Írország fővárosában Dublinban pedig öt katolikus templomban kísérleteznek hasonló megoldással. Forrás: Magyarországon először: bankkártyás persely a templomban!;...

Részletek

Készpénz vagy kártya? A magyar lakosság fizetési szokásainak feltáró elemzése

„Tanulmányunk elsődleges célja a magyar lakosság fizetési és készpénzhasználati szokásainak bemutatása, valamint annak vizsgálata, hogy ezen szokásokat miként befolyásolja az életkor, a jövedelem, az iskolai végzettség és egyéb szociodemográfiai tényezők. Ehhez kapcsolódóan kiemelten foglalkozunk a háztartások készpénz iránti attitűdjével, illetve szubjektív fizetési preferenciáival is. Kutatásunk egy 1500 fős, reprezentatív lakossági mintán végzett kérdőíves lekérdezésen alapul, ahol lehetséges, ennek tanulságait nemzetközi példákkal is összevetjük. Eredményeink alapján a magyar lakosság egyértelműen készpénzpártinak tekinthető, kiemelten igaz ez az alacsonyabb jövedelműekre és végzettségűekre, a gazdaságilag inaktívakra,...

Részletek

Tíz év alatt tízszeresére nőtt a magyar e-kiskereskedelem

„545 milliárd forint: ennyi volt 2017-ben a magyar online kiskereskedelem nettó forgalma. Ezzel először szárnyalta túl az 500 milliárd forintos lélektani határt. 10 év alatt, 46 milliárd forintról 545 milliárd forintra, több mint tízszeresére nőtt a hazai internetes kiskereskedelem. Május 31-el bezárólag a webáruházak is közzétették éves beszámolójukat a 2017. évről. Az eNET immár hagyományosan az Ecommerce Hungary konferenciáján publikálta a legfrissebb adatokat a hazai e-kiskereskedelemről. 2017-ben jelentős növekedést könyvelhetett el az online kiskereskedelmi piac, 27%-kal nőtt az interneten keresztüli értékesítés forgalma...

Részletek

Biztonságosak az érintésmentes bankkártyák

„A rendőrség és a Magyar Bankszövetség közös sajtótájékoztatón tisztázta az érintéses bankkártyák kapcsán a közösségi médiában keringő álhírek valótlanságát. A XXI. században egyre többen és egyre többször fizetünk bankkártya segítségével, az érintéses fizetésre alkalmas bankkártyák alkalmazása is rohamosan terjed. A közelmúltban az interneten terjedő álhíreket tapasztalva a rendőrség és a Magyar Bankszövetség 2017. december 5-én közös sajtótájékoztatót tartott. Németh Ágnes rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője elmondta, hogy megvizsgálták a hír valóságtartalmát, ilyen bűncselekményről szóló bejelentés azonban nem érkezett, ilyen...

Részletek

Készpénzmentes fizetés Szegeden: nemcsak a tömegközlekedés, de a víz- és távhődíj, és a parkolóautomaták is elektronikus fizetésre váltanak

„Nemcsak a tömegközlekedés, de a víz- és távhődíj, és a parkolóautomaták is elektronikus fizetésre váltanak. A tél végétől valamennyi szegedi közösségi közlekedési járművön jegyet válthatnak majd egyérintéses bankkártyával az utasok – tájékoztatta a SZKT Kft. az MTI-t. A közlemény szerint a Tisza-parti városban az úgynevezett Cashless („készpénzkímélő”) Szeged koncepció keretében az év elejétől több szolgáltatási területen is elektronikus fizetési megoldásokat vezettek be. Elindult az online ebéd- és távhődíj-befizetés, elektronikusan is fizethető a vízdíj, valamint az önkormányzati tulajdonú lakások vagy üzlethelyiségek bérleti díja....

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5