Skip to main content

Találat: Barack Obama

Egyesült Államok: könnyebb lesz betekinteni a kormányzati dokumentumokba

„Barack Obama amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a jogszabályt, amely az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló, csaknem fél évszázada fennálló törvény alapján szabadabb betekintést enged a kormányzati dokumentumokba a nyilvánosság számára. Az új jogszabály szerint a szövetségi hivataloknak – amikor eldöntik, hogy nyilvánosságra hozzanak-e egy információt – eleve abból kell kiindulniuk, hogy a lakosságnak joga van azt megismerni, nem pedig eleve titkosnak kell tartani. A jogszabály támogatói szerint a hivataloknak ezáltal nehezebb lesz visszatartaniuk az információkat. A jogszabályban egyúttal csökkentették azoknak a...

Részletek

Holland külügyminiszter: „Kérdezzen bármit!”

„'Kérdezzen bármit, amire kíváncsi' üzeni Hollandia külügyminisztere, Bert Koenders, az első holland miniszter, aki a Reddit Kérdezz Bármit - Ask Me Anything (AMA) - virtuális találkozója keretében válaszolni fog a kérdésekre. Mint ismeretes az Európai Unió Tanácsának holland elnöksége van 2016. január 1–június 30. között. Ennek keretében Koenders javítani szeretné az uniós döntések átláthatóságát, többek között a digitális technológia segítségével is. Az esemény 2016. február 8-án, hétfőn kezdődik, 15h45-kor (közép-európai idő szerint) és fél órát fog tartani. Bárki megnézheti (később is) ezen...

Részletek

Feljegyzés az amerikai népnek az adatok felszabadításáról

„Áttekintés: Mi is az az adattudomány és miért fontos? Elérkezett az adatok kora. A közösségi értékeléssel készült termékismertetőktől a valós idejű közlekedési figyelmeztetésekig a „nagy adatok” életünk részévé váltak. Kutatói becslés szerint 2013-ban körülbelül 4 zettabájtnyi adat volt világszerte…A létező adatok zömét az utóbbi években hozták létre és az adatmennyiség robbanásszerű növekedése folytatódni fog. Ebben a helyzetben az adattudomány - az képesség, hogy a nagyon nagy és összetett adathalmazok alapján jobban megértsük a dolgokat és a világot - alapvető fontosságú. Bár a...

Részletek

Hálózatsemlegesség: A felhasználók oldalára állt az amerikai szabályozó

„Elfogadta a hálózatsemlegességet bebetonozó új internetes szabályozást az amerikai hírközlési hatóság. A tegnapi szavazáson párthűség alapján szakadt ketté a testület. Szavazott és elfogadta az internetszolgáltatókra (ISP-k) vonatkozó új szabályozását az amerikai hírközlési hatóság (Federal Communications Commission, FCC). A 3-2 arányban megszavazott új határozat új alapokra helyezi az ISP-kre vonatkozó szabályokat, a cégekre immár a hagyományos telefonszolgáltatókra vonatkozó feltételek egy része lesz érvényes. A tervezetet korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, dióhéjban: az FCC a telekommunikációs törvény hagyományos telefonhálózatokra vonatkozó második része (Title 2) alá...

Részletek