Skip to main content

Találat: Benkő Tibor

Katonáink a kibertér biztonságáért

„„Napjaink egyik legnagyobb kihívása az információs- és kibertérben zajló hadviselés. Ezek a műveletek békeidőben is komoly kockázatokat rejthetnek magukban, de háborús időszakban a hibrid hadviselés időszakában, akár kiemelt veszélyeket is jelenthetnek” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután látogatást tett az említett kockázatok kezelésére és elhárítására hivatott Kibertér Műveleti Központ egységénél és a Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központjában március 18-án, hogy az ott folyó szakmai munkáról, és a katonák felkészültségéről kapjon átfogó jelentést. Elsőként a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat által...

Részletek

A kibertérben is harcra kész a Magyar Honvédség

„ A hibrid hadviselés támadói és megbízói akár fizikai választ is kaphatnak Az elfogadott Nemzeti biztonsági stratégia a nemzet biztonságának szavatolása érdekében írta elő a Magyar Honvédségnek a kibertámadások és a hibrid hadviselés elleni hatékony fellépés szervezeti, technikai és emberi feltételeinek kiépítését. A Magyar Honvédség kész a kibertámadások és a hibrid hadviselés kivédésére, az elkövetők és megbízóik elleni fizikai fellépésre is. Ezt jelenti Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentése: – A Magyar Honvédség nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy mindig egy lépéssel a fenyegetések...

Részletek

Közel száz kórházban jelennek meg a katonák, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék

„A fő feladat, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor az M1-en kiemelte: a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék - jelentette ki. Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési...

Részletek

Átadták a Magyar Honvédség Kiber Képzési Központját

„A kibertérben jelentkező fenyegetések elhárításához naprakész, magas színvonalú oktatásra van szükség. E képzést a katonák számára a Magyar Honvédség Kiber Képzési Központja biztosítja majd – hangzott el június 13-án Szentendrén, az intézmény bemutatóján. Csütörtök délelőtt tartották Szentendrén a kiberakadémia bemutatóját. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Kádár Pál közigazgatási államtitkár, Erdélyi Lajos humánpolitikáért felelős államtitkár, Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, helyettese, Böröndi Gábor altábornagy, valamint a haderő vezetői. Benkő Tibor megnyitó beszédében elmondta: a Magyar Honvédségnek a kor...

Részletek

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében Kibervédelmi Akadémiát hoznak létre

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program további céljairól, valamint az eddig elért eredményekről is beszámolt Benkő Tibor honvédelmi miniszter április 30-án, kedden, egy budapesti sajtóbeszélgetésen. A tárcavezető az eseményen elmondta: a kormány döntése értelmében erős, ütőképes honvédség épül, amely a térség meghatározó hadereje lesz. Rámutatott, hogy a közbeszédben és a sajtóban főként a technikai beszerzések voltak az utóbbi időben előtérben a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán, ám annak középpontjában az ember, a katona áll. Benkő Tibor a kiképzés, az oktatás és az innováció...

Részletek

Haditechnikai innovációs és kutatási központ jön létre MH MI néven

„Bár alapvetően a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) létrehozása kapcsán került kiadásra a Magyar Honvédség új stratégiai és műveleti szintű vezetés-irányítási rendszere kialakításával összefüggő egyes feladatokról szóló 40/2018. (XI. 15.) HM utasítás, azonban egy haditechnikai innovációs és kutatási központ is létrejön az átalakítások nyomán. Mint arról korábban már írtam, Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint olyan minisztériumot kell létrehozni, amely képes a Magyar Honvédség politikai irányítására, de nem feladata annak katonai vezetése. Mindazonáltal képes a feltételek megteremtésére, a javak szakszerű és törvényes felhasználására, illetve...

Részletek

Átalakul a honvédelmi irányítás szerkezete

„Kisebb létszámú, de erős minisztériumot és egy hatáskörrel, jogkörrel és felelősséggel felruházott parancsnokságot szeretne dr. Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője, aki erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. „Megvolt az oka, hogy miért hozták létre korábban az integrált minisztériumot, de most, ennyi év távlatában és nyolc éves vezérkari főnöki tapasztalatom alapján azt mondom, hogy ez nem viszi előbbre a honvédelem vezetésének kérdését” - mondta dr. Benkő Tibor. Hozzátette: egy minisztériumot kell létrehozni, olyat, amely „képes a Magyar Honvédség irányítására, a feltételek...

Részletek

Kibervédelmi parancsnokságot létesítenek a honvédségen belül

„A leplezett veszélyek jelentik a legnagyobb kihívást - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlésén. Simicskó István szerint ezek leleplezése, felismerése, időben jelzése, s a döntéshozók felkészítése kiemelt fontosságú feladat. A titkosszolgálatok tevékenységének történelemformáló szerepe van - vélekedett a miniszter, hozzátéve: a jó titkosszolgálati munka segíti döntéshozókat a helyes intézkedések meghozásában. A független magyar katonai nemzetbiztonság megalakulásának századik évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen a honvédelmi miniszter a KNBSZ állományának is köszöntet mondott azért, hogy napjainkban...

Részletek