Skip to main content

Találat: bírság

2016 nyarától 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére

„ 2016 júliusában bevezetik a közszolgálati életpályamodellt, és 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter kifejtette: jelenleg 925 ezer közszolgálatban dolgozó embernek utalnak fizetést. Hárommillió adófizető eltart 925 ezer közalkalmazottat, ez az arány körülbelül 20-22 százalék - mondta Lázár János, megjegyezve: Magyarországnál versenyképesebb nyugat-európai országokban is jelentősen kisebb ez a szám. A miniszter szerint a minisztériumokban, állami főhatóságoknál vannak sokan. Helyi szinten, például...

Részletek

Bírságok: az államot illeti jövőre a bevétel száz százaléka

„Jövőre maradéktalanul be kell szolgálni az összes beszedett bírságot az államkasszába, a behajtásukról gondoskodó hivatalok nem használhatnak fel a működésükre egy fillért sem. ... A rendőrségnél nem lesz változás, mert már idén is a központi kalapba kerülnek a bírságok, s a szervezet azokkal arányos költségvetési támogatást kap. A bíróságok viszont ma még megtarthatnak bizonyos bevételeket, de jövőre már nem. - Valószínűleg a pénzbüntetést, a pénz mellékbüntetést, a pénzbírságot, a vagyonelkobzást és a rendbírságot érinti a változás, az ezekből befolyó bevétel kerül jövőre...

Részletek

Központosítják a bírságbevételeket

„A jövő évi költségvetés tervezési körirata szerint 2012-től a különböző hatóságok által kiszabott bírságokat maradéktalanul be kell szolgáltatni a központi büdzsébe, azaz a pénz beszedői egyetlen forintot sem használhatnak fel belőle szabadon, saját működési kiadásaikra. Jelenleg Magyarországon 136-féle bírság létezik, amelyeket 32 költségvetési szervezet kezel, ha pedig ezeket megyei szintre is lebontjuk, akkor már száz intézményről van szó. A bírságbevételek központosítása 2009-ben indult, s jövőre fejeződik be. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az intézkedés az érintett intézmények gazdálkodási biztonságát erősíti, hiszen a...

Részletek