Skip to main content

Találat: biztonságos internethasználat

Be lehet jelenteni a gyerekekre káros tartalmakat

„A Biztonságosinternet Hotline június 6-19. között társadalmi célú rádiókampány keretében hívta fel a figyelmet az internethasználat felhasználókat érintő veszélyeire, különösen arra, hogy a tiltott tartalmak mögött valós áldozatok – sokszor gyermekek – állnak. A tiltott tartalmak megtekintése, megosztása, hozzáférhetővé tétele is bűncselekmény, ezért azok bejelentése bűnmegelőzési és bűnüldözési szempontból kiemelten fontos. A kampány eredményeként már júniusban emelkedett a bejelentések száma. Kevesen tudják, hogy nem csak a tiltott tartalmak készítése, de azok megtekintése, megosztása, terjesztése is jogellenes tevékenység. Az Európai Unió Safer Internet...

Részletek

A legtöbb gyerek chatel, játszik vagy kábítószerre keres a neten

„A Kaspersky legújabb kutatása szerint a gyerekek legtöbb online idejüket közösségi oldalakon, emailezéssel vagy chateléssel töltik. Második helyen a játékportálok szerepelnek, amelyet az alkohollal és drogokkal kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalak követnek. A biztonsági cég egy éves kutatásában azt vizsgálta, hogy Szülői Felügyelet megoldását alkalmazó számítógépeken hányszor nyitottak meg vagy kíséreltek meglátogatni potenciálisan káros tartalmú oldalakat, amelyek a 14 előre beállított kategóriába tartoznak (lásd alul keretes anyagunkat). Az eredmények kimutatták, hogy a Szülői Felügyeletnek köszönhetően a gyerekek visszavettek számítógépes aktivitásukból, ám ez csupán...

Részletek

Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF): új pályázati lehetőségek nyílnak a digitális kormányzat és a művelődés területén

„Ajánlattételi felhívás a munkaprogram keretében az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközön belül a transzeurópai távközlő hálózatok területén a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó támogatás nyújtása céljából (A Bizottság C(2014) 9490 határozata) Az Európai Bizottság Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok Főigazgatósága öt ajánlattételi felhívást tesz közzé olyan projektek támogatása céljából, amelyek megfelelnek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a transzeurópai távközlési hálózatok területén a 2015. évi munkaprogramban meghatározott, a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó prioritásoknak és célkitűzéseknek. A pályázatokat az alábbi felhívások keretében várjuk: CEF-TC-2015-1: Dokumentumok elektronikus továbbítása...

Részletek

InternetKon: a széleskörű szakmai egyeztetés érdekében konferenciasorozat indult

„Az elkövetkező másfél hónapban szakmai konferencia sorozat indul, hogy a szektor valamennyi szereplőjét bevonja az InternetKon eredményei alapján készülő kormány-előterjesztés kidolgozásának közös munkájába. Szeptember 30-án sikeresen zárult az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció második szakasza. Az InternetKon 20 kérdéssorára válaszolva közel 32 ezer polgár nyilvánított véleményt a nemzeti konzultációban. A magyar internet jövőjét illetően a polgárok akaratnyilvánítása világos és egyértelmű: a világháló legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, segítse az oktatást és a fiatalokat, és ne fenyegesse gyermekeink biztonságát!...

Részletek

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye : A gyermekbarát internet európai stratégiája

„1.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) tudomásul veszi a szóban forgó közleményt, amely meg kívánja valósítani az Európai Unió gyermekjogi ütemtervének egyik kötelezettségvállalását (a 9. cselekvést), amelynek célja a kocká­zatok megelőzése, a gyermekek felelősségvállalása, valamint az internethasználatban való részvételük növelése, az internet pozitív megítélésének („a tudáshoz való hozzáférés, a kommu­nikáció, a készségfejlesztés, valamint a karrierkilátásaik és foglal­koztathatóságuk javítása terén kínálkozó lehetőségek”) keretében (1). ... 1.4 Az EGSZB mindazonáltal kiemel néhány problémát és hiányosságot is, amelyekkel kapcsolatban bizonyos döntések korrigálására és...

Részletek

Tanácsok szülőknek – így neteznek a gyerekek

„A magyar 6–7 évesek az idő egynegyedében, a 12–13 évesek pedig több mint hatvan százalékában szülői felügyelet nélkül használhatják az internetet – derült ki a G Data vírusirtógyártó felméréséből. A cég arra figyelmezteti a szülőket, hogy minden évben rengeteg gyerek válik online zaklatás áldozatává. A 10 év alatti magyar gyerekek legalább fele heti 4-6 alkalommal használhatja az internetet, méghozzá az idő 30–50 százalékában szülői felügyelet nélkül. A legfiatalabb internetezők közül sokan regisztráltak a Facebookra is, annak ellenére, hogy a szabályzat alapján a...

Részletek

Szalai: hatékonyabb lesz a káros netes tartalmak elleni fellépés

„Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, mivel a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek - mondta pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón. Szalai Annamária a DUE Médiahálózat Sajtófesztiválján azt közölte, hogy a hatóság által üzemeltetett, a kifogásolt tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline-t nemrég tagjai közé választotta az International Association of Internet Hotlines. A tagság Szalai szerint olyan előnyökkel jár, hogy gyorsabbá válik a fellépés a külföldi szervereken tárolt káros...

Részletek

A Biztonságosinternet Hotline az INHOPE tagja lett

„Puskás Tivadar Közalapítvány által működtetett Biztonságosinternet Hotline 2011 májusától nyújt lehetőséget káros és jogsértő internetes tartalmak bejelentésére. Közcélú szervezetként a Puskás Tivadar Közalapítvány azt kívánja elérni, hogy a jogsértő tartalmak ne legyenek elérhetőek a gyermekek számára. A Hotline a Safer Internet Plus program keretén belül működik, a magyar Safer Internet konzorcium tagjaként. A Hotline célkitűzése az, hogy az internetről a lehető legrövidebb idő alatt eltüntesse azokat a káros és illegális tartalmakat, amelyek veszélyeztetik a gyermekek szellemi és lelki fejlődését. A Biztonságosinternet Hotline...

Részletek

Digitális menetrend: a gyermekbarát, biztonságos internet új európai stratégiája

„Brüsszel, 2012. május 2. – A Bizottság stratégiát dolgozott ki annak érdekében, hogy a gyerekek szert tehessenek mindazokra a digitális jártasságokra és eszközökre, amelyek révén akadálytalanul és biztonságosan mozoghatnak digitalizált világunkban. Az internet hajnalán még nem sejthettük, hogy pár évvel később a gyerekek 75%-a fogja használni, egyharmaduk ráadásul mobiltelefonról. Az új stratégia az interaktív, kreatív és oktatási célú online tartalmak piacának kiépítésére irányul, partnerként bevonva az Európai Bizottságot, a tagállamokat, a mobilhálózat-üzemeltetőket, a mobiltelefon-gyártókat és a közösségi hálózatépítő weboldalak működtetőit. Neelie Kroes,...

Részletek