Skip to main content

Találat: Bóka János

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a magyar uniós elnökség fő feladatairól

„A közelgő európai parlamenti választások miatt az Európai Unió júliusban fél évre hivatalba lépő magyar soros elnökségének egyik legfontosabb feladata lesz, hogy az unióban biztosítsa az intézményi tevékenység folytonosságát és azt, hogy az EU az intézményi átmenet időszakában is reagálni tudjon az előtte álló kihívásokra – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Fileleftérosz című ciprusi lapban megjelent interjúban. A miniszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében közölte, hogy az interjút ciprusi útján adta a lapnak. Elmondta, hogy az elnökségi előkészületek jegyében igyekszik...

Részletek

Az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma a 13. minisztériuma a kormányzatnak

„Magyarországon augusztustól hivatalosan 13 minisztériuma van a kormányzatnak, miután már a Magyar Közlönyben is kihirdetésre került a létrehozása az új tárcának, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának. A kormány még július 7-én egy törvénymódosítással hajtotta végre azt a minisztériumi rendszerben bekövetkező változást, ami szerint augusztustól létrejön az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma. Csütörtök este megjelent a Magyar Közlönyben a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény módosítása, ami hivatalossá teszi az új minisztérium létrejöttét. Ennek értelmében a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény első paragrafusa kiegészült egy...

Részletek

Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium eddigi államtitkára, lett a miniszterelnök európai uniós kérdésekért felelős államtitkára

„Január 15-étől Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium eddigi államtitkára a miniszterelnök európai uniós kérdésekért felelős államtitkárként dolgozik tovább a Miniszterelnöki Kormányirodán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke szombaton. Bóka János feladata, hogy a miniszterelnököt segítse az európai uniós tagállamokkal, illetve az uniós intézmények képviselőivel folytatott tárgyalásai során. Részt vesz az európai uniós tematikájú kormányülések előkészítésében, valamint egyeztet a miniszterekkel az uniós tagsághoz kapcsolódó magyar kormányzati álláspontról – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára beszédet...

Részletek

Átfogó közszolgálat-fejlesztés az NKE-n: indul a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15 – „ A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés”

„Hivatalosan is elindult csütörtökön a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című projektje. A Ludovika kápolnájában tartott nyitóeseményen Prof. Dr. Patyi András, az egyetem rektora kifejtette, hogy a projekt legfőbb célja a közszolgálattal foglalkozó tudományos tevékenységek támogatása, és ezeken keresztül az, hogy járuljon hozzá a közigazgatás, a közszolgáltatás és az állam versenyképességének növeléséhez. Az ünnepélyes projektindító az NKE doktori iskoláinak tanévnyitó ünnepségével vette kezdetét. Ahogy Patyi András fogalmazott: a projekt nyitórendezvénye szorosan kapcsolódik a tanévnyitóhoz, hiszen A jó...

Részletek