Skip to main content

Találat: cafetéria

Kormánybiztost kap a turizmus – jelentette be Siófokon Rogán Antal miniszter

„Kormánybiztost kap a turizmus – jelentette be Siófokon Rogán Antal miniszter, s kérdésünkre azt válaszolta, hogy megszűnhet jelenlegi formájában a SZÉP-kártya. Ruzsics Ferenc keszthelyi polgármester „migránsiszapról” és önálló balatoni régióról beszélt Balatonfüreden. Nagyszombaton elindult a 170. balatoni hajózási szezon, a szokásosnál bővebb ceremóniával, hiszen az első hajó indulása előtt Siófokon fölavatták az újjáépített Siófok katamaránt – csak szalaggal, pezsgőspalack nélkül. Rogán miniszter a brüsszeli robbantásokat is szóba hozta és a Füred szépségétől lenyűgözött indiai költőt, Tagorét idézte a siófoki kikötőben. A miniszter...

Részletek

Két éve nem kaptak cafeteriát a kórház dolgozói – most fizethet az állam

„Összesen csaknem 200 millió forintnyi cafeteriát nyert első fokon a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak, akik az intézmény államosítása óta, vagyis csaknem két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást – közölte a felperes, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Az ASZSZ elnöke szerint az egriek sikere példaértékű lehet más, hasonló helyzetben lévő egészségügyi alkalmazottak számára. Évente egyhavi bérnek megfelelő cafeteriát nyert az államtól a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház több mint 1400 dolgozójának. Az első fokon megnyert eljárást az...

Részletek

Pótolja a tanároktól megvont cafeteriát az Oktatásért Felelős Államtitkárság

„Január 10-én az Oktatásért Felelős Államtitkárság megkezdte annak felmérését, hogy az iskolaállamosítások után melyik önkormányzat vonta meg a tanárok béren kívüli juttatásait. A kieső juttatásokat a költségvetésből pótolják - ígéri közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A kormánynak határozott szándéka, hogy a fenntartó váltás következtében egyetlen pedagógusnak se csökkenjen a jövedelme, éppen ellenkezőleg valamennyi iskolának, pedagógusnak és diáknak biztonságosabb legyen a helyzete - írta hétfői közleményében a Emmi Oktatásért Felelős Államtitkársága. A 2012. december 31-ig fennálló rendszerben az iskolafenntartó önkormányzatok - ahol...

Részletek