Skip to main content

Találat: Csányi István

Vége a papír alapú közbeszerzéseknek

„A változás értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői és ajánlattevői, illetve a részvételi jelentkezők kizárólag az EKR-en keresztül érintkezhetnek, így többek között az ajánlatok benyújtásához, a hiánypótlásokhoz vagy az eredmények közléséhez szükséges dokumentumokat is elektronikus úton kell eljuttatniuk az érintettekhez. A közbeszerzésben érintett szereplők az idén január 1. óta használhatják az EKR-t. Az eredetileg ekkorra tervezett kötelező bevezetést azért halasztották el, hogy az érintett piaci szereplők megismerhessék a rendszert és könnyebb legyen az átállás a hagyományosról az elektronikus ügyintézésre. Az elektronikus rendszer magyarországi...

Részletek

Hatékonyabb a mostani ciklusban az uniós források felhasználása

„Hatékonyabb a mostani ciklusban az uniós források felhasználása, a megítélt és leszerződött támogatások kétszeres javulást mutatnak a 2014-2020-as időszakban az előző, 2007-2013-as fejlesztési periódushoz képest - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken a HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának fejlesztéssel és versenyképességgel foglalkozó konferenciáján, Budapesten. Vitályos Eszter ismertette, valamennyi fejlesztési programban meghirdették a 2014-2020-as időszak 9400 milliárd forint keretét 2017 március végéig, ebből 6700 milliárdot már odaítéltek, az a terv, hogy év végére a kötelezettségvállalás szintje a teljes...

Részletek

Közbeszerzési szakmai konferencia 2017. május 30-án Budapesten

„A konferencia helyszíne: Larus Étterem és Rendezvényközpont, 1124 Budapest, Csörsz utca 18/B. A konferencia célja, hogy a közbeszerzések résztvevői számára naprakész információt adjon a hazai , valamint az uniós forrásokból megvalósuló közbeszerzésekről, továbbá az azokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatokról. A konferenciát dr. Csányi István a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára nyitja meg, majd a Közbeszerzési Hatóság szerződésellenőrző szerepéről és az eddigi gyakorlati tapasztalatokról tart előadást a Hatóság elnöke, Rigó Csaba Balázs. A nap további részében a Miniszterelnökség szakértői számolnak be az uniós...

Részletek