Skip to main content

Találat: csomagautomaták

Rekord mennyiségű csomagot szállított a Magyar Posta 2015-ben

„Minden eddigi rekordot megdöntve, 2015-ben 15,7 millió csomagot szállított a Magyar Posta, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-es volumen. A Magyar Posta Logisztika (MPL) 35 százalékos piaci részesedéssel a belföldi csomag, futár és expressz (CEP) piac piacvezető szolgáltatója. 2015-ben 15,7 millió csomagot szállított a Magyar Posta, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-es volumen, és jelentősen meghaladja a piac éves növekedési mértékét. E mellett a nemzetközi forgalomban a Magyar Posta által kezelt csomag és árutartalmú regisztrált levél – mely nemzetközi elektronikus...

Részletek

Nagy újdonság jöhet a magyar boltokban: erre készül a Posta

„Az elmúlt időszakban, ha picit megkésve is, de fontos fejlesztéseket hozott tető alá a Magyar Posta. A pénzügyi közvetítői és pénzforgalmi rendszer újításairól és a társaság jövőbeni terveiről Kovács Zoltánnal beszélgettünk. A társaság kiemelt ügyfelek és ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettesétől többek között azt is megtudtuk, hogy folyamatban van egy olyan projekt, ahol a posta is meg kíván jelenni a retail hálózatokban. A klasszikus postai ágazatok árbevétele évek óta csökkenő tendenciát mutat, amit lassítani ugyan lehet, de megállítani aligha. A Magyar Posta bevételi struktúrájában viszont...

Részletek

Szarka Zsolt a Magyar Posta fejlesztéseiről

„Nyaraláskor már most automatikusan átirányíthatjuk a küldeményeinket, hamarosan a közértben is befizethetjük a csekkjeinket, jövőre pedig e-mailt vagy SMS-t fog előre küldeni a posta, ha másnap ajánlott levelünk érkezik – mondja a Magyar Posta vezérigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban. Szarka Zsolt arról is beszél, hogy a közműszolgáltatók után miként fog „összebútorozni” a posta a takarékszövetkezetekkel. Az üzemeltetési költségek megosztása jegyében a fölöslegessé váló ingatlanokat akár el is adhatják az érintett felek, s bár az előkészületek már javában zajlanak, erre leghamarabb csak...

Részletek

Nyereséges lett 2014-ben a Magyar Posta Csoport

„„Sikeres üzleti évet zárt 2014-ben a Magyar Posta Csoport a 2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel, egyúttal teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában is. A hagyományos üzletágakon belül a levél- és csekkforgalom – hasonlóan a nyugat-európai trendhez - továbbra is csökkenő tendenciát mutat, míg a csomagforgalom dinamikusan növekszik, a nem hagyományos termékkörökön belül a pénzügyi, a befektetési és a biztosítási termékek iránti kereslet egyre nagyobb. A Magyar...

Részletek

Elutasították a Posta lehetséges konkurensének engedélykérelmét

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a Magyar Posta potenciális riválisai képtelenek megfelelni a levélkézbesítés hazai szabályainak és elvárásainak, ugyanis az NMHH elutasította az arab tulajdonosi hátterű City Mail Hungary Kft. engedélykérelmét is. Így a 2013-as postai liberalizáció ellenére az állami vállalat továbbra is egyedüli szereplő a könnyű levelek piacán. A hatóság indoklása szerint a City Mail gyakorlatilag a piacra lépés semelyik szabályának nem felelt meg: sem a tárgyi, sem az általános szerződési feltételeknek. A tárgyi feltételek közé a postai szolgáltatóhelyek, felvételi és kézbesítési...

Részletek

Rekord mennyiségű csomagot szállított 2014-ben a Magyar Posta

„Minden eddigi rekordot megdöntve, 2014-ben 13,5 millió csomagot szállított a Magyar Posta, ami 15 százalékos növekedést jelent a 2013-as volumenhez képest. A Magyar Posta Zrt. a futár-, expressz és csomagszolgáltatások (CEP) piacán több mint 30 százalékos piaci részesedésével megerősítette piacvezető pozícióját. Az e-kereskedelem bővülésével a Magyar Posta Zrt. stratégiai célja, hogy a csomagküldési piac legjelentősebb szereplője maradjon. 2014-ben az online áruházakkal való szerződésállományát tekintve a Magyar Posta kiugróan javította pozícióját, csaknem 20 százalékkal bővült a szerződött partnerek köre, ezzel jelenleg a második...

Részletek

A hétvégéig húsz csomagautomatát telepít a FoxPost

„Az e-kereskedelem bővülésével a Magyar Posta stratégiai célja, hogy a csomagküldési piac legjelentősebb szereplője maradjon, de hamarosan új riválist kaphat az állami vállalat. A FoxPost Zrt. megkapta a szolgáltatási engedélyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) és a cég tervei szerint már tavasszal 51, később pedig országszerte 250 csomagautomatát telepítenének főleg bevásárlóközpontokba. Már négy darab 60 rekeszes terminált telepítettünk, például a Budagyöngyéhez, a hétvégéig pedig már 20 automata telepítése a cél – tudtuk meg Bengyel Ádámtól, a FoxPost Zrt. vezérigazgatójától. A...

Részletek

Bankkártyával is lehet fizetni a Magyar Posta csomagautomatáinál

„A Magyar Posta által üzemeltetett csomagautomatáknál már lehetőség van a bankkártyás fizetésre is. Amennyiben az ügyfél a megrendelt áru összegét csak annak átvételekor kívánja kiegyenlíteni, akkor erre lehetősége van a csomagautomatákba épített POS terminálok segítségével. Az automatában található bankkártya elfogadó terminál valamennyi chipes és mágnes csíkos VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro vagy American Express bankkártyát kezeli. A pénzügyi tranzakció egyszerűen és gyorsan elvégezhető a csomagautomata érintőképernyője alatti nyomógombos terminál használatával. Az árufizetés összegének kiegyenlítését követően az automata megfelelő rekesze kinyílik és a...

Részletek

Internetes vásárlás és a Magyar Posta

„Az elmúlt évben negyedével nőtt a hazai webáruházak forgalma úgy, hogy a szereplők közötti verseny is élesebbé vált. Az online kereskedők számára is fontos, hogy megfelelő logisztikai partnerrel szerződjenek: ezen a piacon a Magyar Posta egyedülálló szolgáltatást nyújt, hiszen négyféle csomagkézbesítési módot kínál. Tavaly 217 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le az online áruházak idehaza, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1 százaléka - derült ki az eNET éves kínálati oldali (webáruházak részvételével zajló) e-kereskedelmi kutatásából. Ez 23 százalékos javulás az előző évi...

Részletek