Skip to main content

Találat: Dancsó József

Fontos változás jön a nyugdíjak folyósításában

„A Magyar Államkincstár (MÁK) 2017 november elsejétől látja el az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság feladatait, most készül fel a szervezet arra, hogy ezt a munkát a tőle elvárt pontossággal végezze el - mondta el a MÁK elnöke Tatán pénteken, ahol kihelyezett igazgatósági ülést tartottak. “Egymillió ember bérszámfejtését végezzük, 13 ezer intézménynek vezetünk számlát és a feladatokat mindig pontosan teljesítettük, az elkövetkezendőkben is ez a célunk” – mondta Dancsó József, majd kijelentette, “politikai haszonszerzés” vezetheti azokat a felvetéseket, melyek szerint késdelem várható a nyugdíjak...

Részletek

Agrártámogatási kérelmek: az informatikai fejlesztések beváltották a reményeket

„Az informatikai fejlesztések beváltották a reményeket, az ügyfélbarát informatikai felület is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egységesen és egyenletesen tudták beadni a gazdálkodók a kérelmeket - hangsúlyozta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Elmondta, hogy az idén a szankciómentes időszakban több mint 175 ezer ügyfél adott be egységes kérelmet, csaknem 5 millió hektár földterület után igényeltek támogatást különféle jogcímen. Megjegyezte: június 9. után már szankcióval sem lehet benyújtani az egységes kérelmet. Dancsó József elmondta: a 2016-os kérelmek után...

Részletek

Húsz éves a Magyar Államkincstár

„Az idén 20 éves Magyar Államkincstár a hazai pénzforgalom mintegy 25 százalékát bonyolítja le, emellett mintegy 870 milliárd forint értékű forintban kibocsátott, illetve 570 millió euró devizában kibocsátott magyar állampapírt kezel az ügyfelek számláin - mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke szerdán Budapesten a kincstár által rendezett nemzetközi konferencián. A Magyar Államkincstár fennállásának húsz éves évfordulója alkalmából tartott kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján dr. Dancsó József elnök elmondta: a kincstár mintegy 13 ezer intézmény számláját vezeti, és hozzávetőleg 900 ezer közalkalmazott, illetve...

Részletek

A Magyar Államkincstár haladéktalanul kivizsgálja a bérekkel kapcsolatos panaszokat

„A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek. Az Index szombaton azt írta, úgy tudják, hogy az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna. Az elnök az MTI-nek hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. Az esetleges panaszokat a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen lehet...

Részletek

Megkezdődött az ASP-rendszer átadása

„Befejezéséhez érkezett az önkormányzati ASP-projekt, megkezdődött a rendszer átadása. Az uniós forrásból megvalósuló program eredményeként tizenegy közép-magyarországi önkormányzat használhat korszerű informatikai megoldásokat belső működése támogatásához és nyújthat e-közigazgatási és e-ügyintézési szolgáltatásokat. Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Márianosztrán, a projektről tartott sajtótájékoztatón állampolgár-központúnak nevezte az alkalmazásszolgáltatást nyújtó informatikai rendszert (Application Service Provider). Arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszer gyorsabb, pontosabb ügyintézést biztosít, jogbiztonságot ad az embereknek, akik a szolgáltatásnak köszönhetően átlátják az önkormányzat mindenkori helyzetét. Június végével további negyvennégy település csatlakozik az...

Részletek

Jelentős informatikai projekteket indított a Magyar Államkincstár

„A Magyar Államkincstár jelentős informatikai projekteket indított a közelmúltban, ezek közül a legfontosabb a kincstári számlavezető rendszer megújítása - nyilatkozta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke abból az alkalomból, hogy a Magyar Államkincstár kétnapos szakmai találkozót szervezett a Szlovák Államkincstár vezetőségének részvételével Budapesten. Dancsó József elmondta: ezek a projektek azért kiemelt jelentőségűek az egész ország számára, mert több tízezer milliárd forint, a teljes magyar pénzforgalom 24 százaléka a Magyar Államkincstáron keresztül bonyolódik. Egy másik jelentős projekt részeként az államkincstár megújítja, átalakítja az...

Részletek

Átalakul az államkincstár stratégiája

„A családtámogatási rendszer elkerül a kincstártól, a Területfejlesztési Operatív Programban közreműködő szervezetként vesznek részt és új feladatuk lesz az önkormányzatok gazdálkodásának nyomon követése is - jelentette be a Magyar Államkincstár elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Dancsó József elmondta, az államkötvények terén 2286 milliárd forintnyi értékpapír értékesítésére került sor a mai napig. Magyar Államkincstár és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közös budapesti sajtótájékoztatóján Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára a legfrissebb KSH adatokat kommentálva kedvezőnek nevezte a lakosság számára, hogy 1,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói...

Részletek