Skip to main content

Találat: Deutsch Tamás

A blokklánc technológiában és a pénzügyi informatikában regionális vezető szerepünk lehet Deutsch Tamás szerint

„A kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetése iránt, keresi a partnereket, akik segíthetnek megadni a közös választ erre a kihívásra, a cél pedig az, hogy az ország regionális vezető szerepre tegyen szert a pénzügyi (fintech) és blockchain technológiák terén – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos a témában rendezett pénteki budapesti konferencián. A budapesti Blockchain Competence Center (BCC) megnyitóján a politikus hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy olyan, biztonságosan használható digitális technológiák nyerjenek teret, amelyek növelik a...

Részletek

Az utóbbi három évben felgyorsult a digitalizáció üteme Magyarországon, nyilatkozta Deustch Tamás egy londoni oktatási fórumon

„A nemzetközi piacok érzékelik, hogy az utóbbi három évben felgyorsult a digitalizáció üteme Magyarországon – nyilatkozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a PestiSrácok.hu-nak egy nemzetközi oktatási fórumon, Londonban. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy miért fontos, hogy senki ne kerüljön ki a magyar oktatási rendszerből úgy, hogy nincs birtokában a digitális kompetenciáknak. Én még papíron, ceruzával tanultam meg írni, majd kamaszkoromban, amikor megjelent az internet, az osztálytársakkal, barátokkal chatelve tanultam meg gépelni. Igaz, nem tíz ujjal gépelek, de egészen jól...

Részletek

Négy játékban lehet nevezni a V4 Future Sports Festival-ra, a visegrádi országok első, pénzdíjas e-sportbajnokságára, és a kapcsolódó konferenciára

„Szerdától lehet regisztrálni a V4 Future Sports Festivalra, a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) közötti első, pénzdíjas e-sportbajnokságra és -konferenciára. "V4 Future Sports Festival a magyar e-sportot Európa, sőt a világ térképére felhelyező rendezvény" - mondta az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, mint a rendezvény egyik szervezője. Hozzátette: a sport digitalizálódása javában zajlik, és az elmúlt évtizedben "gyökeresen átalakította" a sport minden részét. "Ennek az egésznek az e-sport a zászlóshajója, amely Magyarországon nagy, erős és...

Részletek

Magyarországon a legalacsonyabb az internetezés adója

„Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament két lépésében, 27-ről 18-ra, majd 2018. január 1-től 5 százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón. Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak. "Nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült végrehajtanunk" - jelentette ki. Ahogyan tavaly, úgy idén is "az áfacsökkentés az utolsó fillérig...

Részletek

Kiemelt beruházások lesznek a magyarországi 4G és 4G+ hálózati fejlesztési beruházások

„A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián kedden Budapesten. Deutsch Tamás a T-Systems Magyarország hatodik alkalommal megrendezett Symposium 2017 konferenciáján kijelentette: mindez komoly szabályozási előnyt jelent a fejlesztésekhez. Ezzel az ország erősíteni tudja a mobilinternet infrastruktúra és a szélessávú vezetékes hálózat fejlettsége területén eddig elért pozícióját, a szolgáltatók fejlesztései és a szupergyors internet...

Részletek

Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál

„Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál. Még novemberben bejelenti a kormány, hogy a jövő évtől mely állami ügyeket tudjuk majd elektronikus úton intézni, úgy, hogy személyes kapcsolatfelvételre nem kerül sor. A változások már a következő év első harmadában, lehetőség szerint már januárban hatályba is léphetnek - árulta el az mfor munkatársának egy e heti rendezvényen Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch szerint eljött az ideje annak, hogy a versenyszektorhoz hasonlóan az államigazgatás is minél jobban...

Részletek

A Digitális Jólét Program 2.0 meg kívánja alkotni az állami működés során keletkezett adatvagyon gazdasági hasznosításának szabályozását

„Deutsch Tamás jelezte: át kell gondolni, hogyan lehet az állam által felhalmozott adatvagyont gazdaságilag újrahasznosítani, ez a magyarországi biztosító társaságok számára is rendkívül fontos. Rámutatott: Magyarországon még nem alkották meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az állami működés során keletkezett adatvagyon gazdasági hasznosítását („a big datát”), ezen a Digitális jólét program 2.0 változtatni kíván. A miniszterelnöki biztos kiemelte: a magyar kormány az egyik legfontosabb fejlesztési programként gondol a digitalizációra. A 2.0 program kiemelten szeretné támogatni az informatikai szektorban működő kis- és...

Részletek

Deutsch Tamás szerint az adatvagyonnal való gazdálkodás, a közadat-hasznosítás rendkívüli lehetőségeket rejt – a biztosításügy digitalizációjáról volt szó

„Már soha nem lesz olyan lassú a változás, mint napjainkban – idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung első emberét Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa szerint éppen ezért tévedés a digitalizációról mindig jövő időben beszélni, a digitalizáció nem a holnap, vagy a holnapután feladata. A fejlesztések már sokkal korábban zajlanak, mielőtt magát a fogalmat megalkották volna. A digitalizáció a mában határoz meg rendkívül fontos lépéseket, ezért döntött a kormányzat a Digitális Jólét Program (DJP) kiterjesztéséről,...

Részletek

Balog Zoltán: a digitalizálással 21. századi rendszerré válik az egészségügy (EESZT)

„A gyógyítást és a gyógyulást is érezhetően gyorsabbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá tevő, 21. századi rendszer indul el az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november elsejei bevezetésével - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a témában rendezett csütörtöki budapesti konferencián. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az első szakaszban, november elsejétől a háziorvosok, a közfinanszírozott szakrendelők, a kórházak és a gyógyszertárak csatlakoznak a rendszerhez, jövőre pedig a mentőszolgálat és az összes magánszolgáltató, majd 2019-ig a megelőző öt év adatait digitalizálják, hogy a gyógyítás folyamatának...

Részletek

Konferencia: Székelyföld digitalizálásában át kell ugrani 30 évet

„Elkezdődött már a Digitális Székelyföld építése, de még sok a munka, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön szervezett 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencián. A háromnapos rendezvényen több előadó is követendő elvként fogalmazta meg azt, amit a tavalyi konferencián Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád bejelentett, miszerint arra van szükség, hogy „ugorjunk át 30 évet”, mert ha csak lemásolunk máshol létező dolgokat, folyamatosan le leszünk maradva és csak felhasználóknak, piacnak leszünk jók. A szervező, mintegy 40 székelyföldi informatikai vállalkozást tömörítő IT Plus Klaszter elnöke, Bihari Béla...

Részletek
Page 2 of 11 1 2 3 11