Skip to main content

Találat: digitális átalakítás (DX)

A bűnügyi tudományok és az informatika – most jelent meg

„A modern technológiáknak – nyilvánvaló előnyeik mellett – megvannak a maguk veszélyei is, hiszen lehetőséget teremtenek a bűnözés eddig ismeretlen formái számára. Éppen ezért a kiberbűnözés jelenti napjaink egyik legnagyobb kihívását. A szervezett bűnözés, de a terrorizmus képviselői is előszeretettel használják az internetet, legyen szó illegális online kereskedelemről vagy propagandaterjesztésről. Ezek mellett ma már az elkövetés eszközeként jelentős szerep juthat egy drónnak vagy egy önvezető járműnek is. A büntetőeljárásban egyre nagyobb hangsúlyt kap a digitális felderítés és az elektronikus bizonyíték, mivel az...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. július 15.

Hogyan terjedjenek üzeneteink önálló életet élve a közösségi médiában? A külügyminiszterek és a nagykövetségek esetében a közösségi média használatának célja már nem pusztán a jelenlét és a hálózatépítés. Nagyon fontos, hogy üzenetük a gyakori és gyors megosztások révén kiemelkedjen az „internetes zajból”. Ezen a módon a digitális diplomaták a szokásos közönségükön túl új emberekhez tudják eljuttatni az általuk képviselt ügyeket. A digitális diplomácia gyakorlói számára a kihívása abban rejlik, hogy megtalálják a megfelelő eszközöket, megszerezzék a szükséges technikai tudást ehhez. A cikk...

Részletek

Sok a félreértés a digitális átalakítás (DX) körül

„Sokszor a csillagháborút akarják eladni a kis-és közepes vállalkozásoknak (kkv), amikor digitalizációs fejlesztéseket próbálják rájuk sózni, miközben a legtöbb magyar - akár ipari termeléssel foglalkozó - cégnek valójában sokkal kisebb léptékekben kellene gondolkodnia. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a gyártási mennyiségen nem tudna komolyan javítani a kevésbé költséges megoldásokkal. A „Mintagyár” projektjében a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) működő Ipar 4.0 Technológiai Központ éppen az eligazodásban akarja segíteni a vállalkozásokat, állapotfelméréssel, bemutatókkal és képzési programokkal. "A Milennium Falcon a Star Warsban csak...

Részletek

KIFÜ: Meghívó előzetes piaci konzultáció II. fordulójára – Interdiszciplináris program

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (székhely: 1027 Budapest, Csalogány utca 9-11.), mint Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 28. § (4) bekezdésében foglaltak alapján „Interdiszciplináris megközelítésű kutatási és képzési műhelyek, programok támogatása a képző intézmények és a vállalkozások együttműködésének fejlesztésével (Interdiszciplináris program)” tárgyú, Ajánlatkérő által tervezett beszerzés tekintetében előzetes piaci konzultációt kíván lefolytatni. 1. AZ AJÁNLATKÉRŐ ADATAI: Hivatalos név: Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség Postai cím: 1255 Budapest., Pf.: 182. Kapcsolattartó neve: Szabó Annamária Telefon: +36 70 660...

Részletek

A digitális gazdaság kihívásai Szentpéterváron

„Az orosz kormány stratégiai szerepet szán a digitális gazdaságnak a stagnáló gazdaság fellendítése érdekében. Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy a Szentpétervári Gazdasági Fórum egyik kiemelt témája ez volt. Moszkva 2024-re az infrastruktúra modernizálását, valamint a gazdaság és a közigazgatás kulcsterületein digitális gyakorlatok meghonosítását tervezi. Szvetlana Balanova, az egyik vezető IT-szolgáltató cég, az IBS vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: “Oroszországban nagyon sok múlik azon, hogy az állam hogyan viszonyul a gazdasághoz, hogy a döntéshozók napirendjén mi az ami első helyen szerepel. Másfelől...

Részletek

A 2020 utáni időszakra vonatkozó digitális politika – az Európai Tanács következtetései

„A Tanács a mai napon következtetéseket fogadott el a nagymértékben digitalizált Európa 2020 utáni jövőjéről „A digitális és gazdasági versenyképesség fokozása Unió-szerte és a digitális kohézió” címmel. A következtetések kiemelik az erős, versenyképes, innovatív és nagymértékben digitalizált Európa megvalósításával kapcsolatos fő prioritásokat és kihívásokat. Utalnak arra, hogy fontos az innováció támogatása és a kulcsfontosságú európai digitális technológiák előmozdítása, az etikai elvek és értékek tiszteletben tartása a mesterséges intelligencia területén, Európa kiberbiztonsági kapacitásainak megerősítése, a digitális készségek javítása, valamint a gigabitalapú társadalom megvalósítása,...

Részletek

Az élelmiszeripar is digitális forradalom előtt áll

„A turisztika, az építőipar és a logisztika mellett az élelmiszeripart is a digitális forradalom előtt álló területnek nevezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben, a Modern Vállalkozások Programja Élelmiszeripar 4.0 nyitóelőadásában. Solymár Károly Balázs azt mondta, hogy ezek azok az ágazatok - különösen a kkv-k - , amelyek a digitalizáció területén még gyengén állnak, noha az elmúlt 2-3 évben "meglepő fejlődés következett be a digitális eszközök, alkalmazások terén". Megjegyezte azt is, hogy a magyarországi élelmiszeripari nagyvállalatok...

Részletek

Az első közszolgálati, minősített vezetési tanácsadók (Certified Management Consultant – CMC) !

„Kiosztották az első közszolgálati CMC minősítéseket A Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (VTMSZ) május 23-i közgyűlése ünnepélyesen köszöntötte azt a hat vezetési tanácsadót (management consultant), akik – sikeres minősítési eljárást követően – először szereztek Magyarországon közszolgálati minősítést. HEGEDÜS Márta (Homo Regius Kft.), DR. KÁDÁR Krisztián (Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.), KOVÁCS László (IFUA Horváth&Partners Kft.), MEZEI Szabolcs (PwC Magyarország Kft.), DR. SÁNTHA György (eGov Tanácsadó Kft.) és VARGA Péter (Millefolium Stratégia Kft.) olyan szakemberek Magyarországon, akik azontúl, hogy rendelkeznek a nemzetközileg is...

Részletek

A digitalizáció segíti a gazdasági növekedést is

„Magyarország amellett, hogy gazdasági növekedésével az Európai Unió élvonalába tartozik, digitális téren is példaértékű modellekkel szolgál – mondta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri értekezletét követően Párizsban. Az OECD legújabb kutatásai szerint a munkakörök 80-90 százalékában van szükség digitális kompetenciákra. A jövőben az ipari vállalatok mintegy 85 százaléka fogja digitalizálni a folyamatait. A digitalizáció egyre gyorsabb ütemben jelenik meg a gazdaság szinte minden területén, a mikro-, kis- és középvállalatok, nagyvállalatok, illetve közintézmények egyre nagyobb arányban...

Részletek

Nem védekezni kell, hanem felkészülni az új korra – mondta Szijjártó Péter a digitális innovációnak szentelt OECD-értekezleten

„Nem védekeznünk kell, hanem felkészülnünk az új korra - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén. A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában kitért arra, hogy hatalmas globális változás zajlik a világban és az új technológiák alkalmazása minden nemzetgazdaságban a siker előfeltétele. Fokozottan érvényes ez az olyan kis országokra, amelyeknek nincsenek jelentős természeti kincsei, erőforrásai - folytatta. A kormányok felelősségének hangsúlyozása közben elsődleges feladatként az oktatási rendszerek korszerűsítését említette mind a középiskolákra,...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3