Skip to main content

Találat: digitális bíróságok

Digitális fejlesztések vs. papíralapú ügyintézés – nemzetközi konferencia a digitalizáció bírósági térnyeréséről

„A Visegrádi Négyek és Horvátország képviselőinek részvételével kezdődött nemzetközi konferencia a Magyar Igazságügyi Akadémián, ahol két napon át előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken, workshopokon cserélnek eszmét a résztvevők arról, milyen lehetőség rejlik a bírósági szervezetet érintő digitalizációban. A nemzetközi eseményt az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg. Dr. Handó Tünde a Digitális Bíróság vívmányai közül kiemelte többek között a távmeghallgatást, a beszédfelismerő és leíró programot, de szólt az elektronikus kapcsolattartás lehetőségéről is. A digitális fejlődés, az innováció nem állhat meg – hangsúlyozta. Handó Tünde...

Részletek

Távmeghallgatási rendszer: Az eljárás alá vont személyt a rendőrségről nem kell átkísérni a bíróságra

„Gyorsított szabálysértési eljárásban is jól vizsgázott a távmeghallgatási rendszer a Kaposvári Járásbíróságon. Az eljárásban közreműködők szerint az eszközök legnagyobb előnye, hogy nem kell a rendőrségről a bíróságra kísérni az eljárás alá vont személyt, amivel időt és pénzt spórolhatnak. Ráadásul a távmeghallgatás a védő jogait is maradéktalanul érvényesíti. A tapasztalatokról dr. Kocsis Esztert, a Kaposvári Járásbíróság bírósági titkárát, Fábiánné Kósa Anette-et, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr alezredesét, valamint dr. Tóth Balázs ügyvédet kérdeztük. Mely előkészületek előzték meg a távmeghallgatást? Dr. Kocsis Eszter: A...

Részletek

2018 a digitális fejlesztések éve volt – összbírói értekezlet a Kecskeméti Törvényszéken

„Nagyszabású digitális fejlesztés zajlott az elmúlt évben a Kecskeméti Törvényszéken – hangsúlyozta az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Dr. Bicskei Ferenc kiemelte a távmeghallgatást, az elektronikus kapcsolattartást, illetve azokat a mobil informatikai eszközöket is, amelyeket a bíráknak, titkároknak biztosított az Országos Bírósági Hivatal. A digitális kapcsolattartás a jövő – tette hozzá. A Kecskeméti Törvényszék elnöke az infrastrukturális fejlesztésekről szólva elmondta: az OBH támogatásának köszönhetően mindenhol felújított tárgyalótermek állnak az ügyfelek és a bírósági dolgozók rendelkezésére. Dr. Vajas Sándor, az...

Részletek

Amszterdam-Miskolc – nemzetközi távmeghallgatás emberkereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárásban

„„A rendszer kiválóan működött, melyet mi sem igazol jobban, hogy az elköszönéskor a holland megkereső hatóság is nagyon elégedett volt. Bátran állíthatom, hogy mind technikailag, mind eljárásjogilag a ViaVideo rendszer egy nagyszerű újítás, mely nagyban hozzájárul az eljárások sikerességéhez és az új büntető eljárásjogi törvény alapelveinek érvényesüléséhez.” – mondta dr. Takács Bálint, a Szerencsi Járásbíróság bírósági titkára, akivel egy nemzetközi távmeghallgatás tapasztalatiról beszélgettünk. Milyen ügyben tartott nemzetközi távmeghallgatást? Emberkereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárásban kereste meg az Amszterdami Bíróság a Szerencsi Járásbíróságot, egy...

Részletek

Handó Tünde: a magyar bíróságok élen járnak a digitalizációban

„A magyar bírósági szervezet az európai unió országai között élen jár a digitalizáció terén – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán a Szekszárdi Törvényszéken. Handó Tünde a legújabb bírósági digitális fejlesztéseket bemutató rendezvénysorozat első állomásán az Európai Tanács és az Európai Bizottság felmérésére utalva hozzátette: az igazságügyi eredménytábla szerint a magyar bíróságok az unió 28 tagállamát tekintve az első három között vannak a digitalizációban. Ez jó eredmény, különösen annak fényében, hogy az elektronikus eljárás 2011-ben még csak a cégbíróságokon működött,...

Részletek

Trócsányi László : Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat

„– Hazai és külföldi szereplők gyakran hangoztatják, hogy a kormány különféle lépései miatt Magyarországon csorbul a jogállam. A formálódó közigazgatási bírósági rendszer kapcsán is elhangzottak ilyen vélemények. Mit gondol ezekről a megszólalásokról? – Nem értem azokat, akik a jogállam sérelméről beszélnek a közigazgatási bíróságok kapcsán. Azt hiszem, a megszólalók éppen a közigazgatási bíráskodás lényegét veszik semmibe, amikor ezt állítják. Véleményüknek ugyanis éppen az ellenkezője az igaz: a kormány a jogállamiság védelme, az állampolgárok jogvédelmének erősítése felé tesz óriási lépést az új bírósági...

Részletek

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adott otthont a „Digitális Bíróság” projekt nyitórendezvényének

„Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) július 5-én ad otthont a "Digitális Bíróság" projekt nyitórendezvényének. A projekt célja - amelynek megvalósítására az OBH több mint két és fél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert - a bírósághoz való hozzáférés további egyszerűsítése. Az OBH informatikai fejlesztésekkel biztosítja a bíróság és az ügyfelek közötti elektronikus kapcsolattartás akadálymentes működéséhez szükséges technikai feltételeket, és az elektronikus ügyintézés optimális, ügyfélbarát módon történő továbbfejlesztését. A bíróságokon 2018-ra teljessé vált az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartás. A fejlesztések azonban...

Részletek

A XXI. század szellemének megfelelő cél illetve elvárás a digitális bíráskodás

„A digitális technikák bírósági alkalmazásáról és a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról is szó esett a Zala megyében működő bíróságok évértékelő sajtótájékoztatóján, amelyre 2017. március 23. napján került sor a Zalaegerszegi Törvényszéken. A 2016. évet áttekintő bírói értekezlet előtt dr. Handó Tünde, az OBH elnöke, dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke, valamit dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja tartott sajtótájékoztatót a Zalaegerszegi Törvényszéken. A szokásos évértékelést ezúttal egy különleges bemutató előzte meg: a sajtó megjelent munkatársainak a közreműködésével...

Részletek

Szlovákia: novembertől már elektronikus postaládákba érkeznek a bíróságok jogi személyeknek szánt levelei

„Augusztus eleje óta elektronikus postaládával rendelkeznek a jogi személyek a közigazgatási szervekkel történő kapcsolattartás céljára. A bírósági küldeményeket azonban még nem elektronikus úton kapják kézhez, mert az igazságügyi tárca halasztást kért az újítás bevezetésére. Novembertől azonban már a bíróságok, az igazságügyi minisztérium és a tárca más szervei is elektronikus úton fogják kézbesíteni a jogi személyeknek szánt küldeményeiket. A tárca ezen az úton fogja a fizetési meghagyásokat és a végrehajtási eljárásról szóló értesítéseket is kikézbesíteni. A hálózati és elektronikus szolgáltatásokért felelős nemzeti ügynökség...

Részletek

A Kormány 123/2016. (VI. 7.) Korm. rendelete a perkapu szolgáltatás bevezetéséhez szükséges, valamint egyéb, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról

„...1. A szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása 1. § (1) A szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szeüsz. rendelet) 120. § (2) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki: „f) a gazdálkodó szervezeteknek és a jogi képviselőknek a 155/B. § (2) bekezdés szerinti eljárások során történő kapcsolattartását elősegítő perkapu.” (2) A Szeüsz. rendelet 136. §-a a...

Részletek
Page 2 of 2 1 2