Skip to main content

Találat: digitális írástudás

Varga: 2 milliárd jut a kkv-k e-gazdasági lemaradásának csökkentésére

„Az infokommunikációs szektor a fejlett gazdaságok egyik meghatározó ágazatává vált, ezért azok a vállalatok, amelyek nem tudnak élni az infokommunikációs technológia (IKT) lehetőségeivel, kizárják magukat a versenyből - hangsúlyozta Varga Mihály egy szakmai konferencián csütörtökön, az Országházban. A nemzetgazdasági miniszter az ötödik Információs Társadalom Parlamentje "Digitális Transzformáció" című konferenciát megnyitó beszédében bejelentette: a kormány ebben az évben 2 milliárd forintos programot hirdet a kis- és középvállalkozások e-gazdasági lemaradásának csökkentésére, amelynek fontos eleme lesz a motivációs szemléletformálás és a kompetenciafejlesztés támogatása. A tervek...

Részletek

Megújul az intelligens társadalomért munkálkodó szövetség, az ITOSZ

„Az elnöki tisztséget megpályázó és elnyerő dr. Urbán Viktor az elektronikus közigazgatás területén eltöltött közel tízéves pályájának tapasztalataira támaszkodva kívánja megújítani az ITOSZ programját. Az új elnök beszédében kiemelte, hogy az intelligens társadalom megteremtésének legfontosabb két pillére az oktatás-ismeretterjesztés, tehát a digitális írástudás szélesítése, és a társadalom számára elérhető, legszélesebb értelemben vett közszolgáltatások folyamatos modernizálása. Az új elnököt mostantól négy elnökségi tag segíti a munkájában: Debrődy István, a Walton System House kereskedelmi igazgatója, Kállay Kristóf, a MultiRáció Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója,...

Részletek

A Kormány 95/2015. (IV. 9.) Korm. rendelete a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség feladataival kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

„A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 3. §-sal egészül ki: „3. § A KIFÜ gazdasági szervezettel rendelkezik.” 2. § Az R. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4. § (1) A KIFÜ alaptevékenysége körében, az egyes hazai finanszírozású, valamint az európai uniós társfinanszírozású, különösen...

Részletek

IVSZ Digitális Konzultáció – Internetre költözött az ország

„ Online történik a felsőoktatási felvételik 99%-a, a szállásfoglalások 80 százaléka –az online bankolók aránya egy év alatt 35,5 százalékkal nőtt, 2015-től az EU-ban minden új autó gyárilag internetre kötött. Az IVSZ üdvözli, hogy internet adó helyett, a nemzeti digitális konzultáció Magyarország digitális felkészültségéről és az ezzel kapcsolatos teendőkről szól. Az infokommunikációs szakma meggyőződése, hogy a konzultáció vissza fogja igazolni, hogy az internet olyan alapvető infrastruktúra és szolgáltatás, aminek kiépítése és használatba vétele nem kérdőjelezhető meg, csakúgy, mint az elektromosságé száz évvel...

Részletek

Különdíjat kapott az eMagyarország Program megújult honlapja

„ A kiemelkedő teljesítményt elérő weblapokat díjazták a 13. alkalommal megrendezett „Az Év Honlapja” pályázat ünnepélyes díjátadóján 2014. december 3-án. A rangos versenyen az eMagyarország Program megújult honlapja (www.emagyarorszag.hu) a kormányzati kategóriában nyert különdíjat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai felügyelete alatt álló eMagyarország Program a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) irányításával működik. Legfőbb célja, hogy az ország egész területén elérhető, közösségi internet-hozzáférési pontok működtetésével hozzájáruljon a digitális esélyegyenlőség megteremtéséhez. Az elismerés hozzájárulhat ahhoz, hogy a honlap – és az eMagyarország Program...

Részletek

L. Simon László és Seszták Miklós az Infotér 2014-en

„L. Simon László azokról a dilemmákról beszélt előadásában, amelyekkel a kormányzati munkában is érdemes lesz foglalkozni. „A kormányzat számára nem csak az a fontos, hogy milyen módon küzdünk az internet-penetrációban való belső hátrányunk ellen, nem csak az a fontos, hogy hány háztartásban van szélessávú internet, hogy hány közintézményben lesz ingyenesen elérhető wifi. Az is fontos, hogy az interneten elérhető tartalmaknál az oktatásban el tudjuk-e azt érni az előttünk álló évtizedekben, hogy mindenképpen használjanak minőségi tartalmakat. Az is fontos, hogy a magyar nemzeti...

Részletek

Tizenhétezer miskolci család kapott ingyen laptopot

„Tizenhétezer család jutott számítógéphez a Microsoft és a magyar kormány közös, Digitális Közösség Miskolc elnevezésű programjának köszönhetően. A családok pályázat útján, térítésmentesen jutottak a gépekhez, ezek kezelését és az internet használatát pedig díjmentes képzéseken sajátíthatják el. A pályázaton nyertes laptopokra jogosultak mintegy 40 százaléka az álláskeresők, a 45 év felettiek, a kismamák és a megváltozott munkaképességűek közül került ki. Nekik munkahelyük megtalálásában, megtartásában és az önképzésükben segíthet a program - közölte a számítástechnikai vállalat. A hátrányos helyzetű általános és középiskolás diákoknak, valamint...

Részletek

Új pályázat a megyei eMagyarország Pontok támogatására

„A meglévő, többfunkciós eMagyarország Pontok támogatására írt ki 20 millió forintos keretösszegű pályázatot az eMagyarország Centrum. A vissza nem térítendő pályázati konstrukció célja a már működő eMagyarország Pontok szolgáltatási színvonalának növelése, az információs társadalom és tudásalapú gazdaság fejlesztése, a digitális írástudás népszerűsítése. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai felügyelete alatt működő Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) szervezetének pályázatán egy eMagyarország pont legfeljebb 1 millió forintot nyerhet el. A pályázaton kizárólag az eMagyarország Centrummal Együttműködési Megállapodással rendelkező eMagyarország Pontok vehetnek részt, amelyek működtetői...

Részletek

Tizenhétezren kaptak lehetőséget a digitális felzárkózásra Borsodban

„Átadták az utolsó ingyenes laptopokat is a Digitális Közösség Program nyerteseinek 2014. június 30-án, Miskolcon. A borsodi megyeszékhely és Miskolc járás összesen tizenhétezer lakosa csatlakozhat a digitális világhoz, és élvezheti a jövőben annak minden előnyét. A Kormány az eszközök kiosztása mellett térítésmentes oktatással is támogatja a programban résztvevőket. Az első csoportok képzése lezajlott, a további nyertes pályázók a tapasztalatok összegyűjtését követően, a nyári szünet után ülhetnek iskolapadba. A laptopokra jogosultak közel 40 százaléka az álláskeresők, a 45 év felettiek, kismamák és a...

Részletek

Határozat a Digitális Közösség Programról

„A Kormány 1. elfogadja az 1. melléklet szerint ... d) a TÁMOP-5.3.9.B-13/1-2014-0001 azonosító számú „Digitális Közösség Program” című projektjavaslatok kiemelt projektként történő nevesítését, 2. hozzájárul az 1. pontban meghatározott projektek támogatási szerződéseinek megkötéséhez. Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: a támogathatósági feltételek teljesítését követően azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök” Forrás: A Kormány 1264/2014. (IV. 22.) Korm. határozata a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve 5. prioritása keretében megvalósuló projektek akciótervi nevesítéséről; Magyar Közlöny; 2014. évi 57. szám, 2014. április 22.;...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5