Skip to main content

Találat: digitális jegybankpénz

A digitális jegybankpénz és a digitális euró

„Jelen háttéranyag a digitális jegybankpénzzel (DJBP, angolul Digital Central Bank Currency, DCBC); azon belül is a digitális euróval, mint az Európai Központ Bank (EKB) digitális jegybankpénzével kíván foglalkozni. A DJBP fő ismérveit, bevezetésének előnyeit követően a háttéranyag elsősorban a digitális euró bevezetésének aspektusait vizsgálja. Áttekinti az EU Tanácsának, az Európai Bizottságnak és az EKB-nak a szerepét a fejlesztés egyes fázisaiban. Zárásként ismerteti a kínai digitális jegybankpénz részlegesen bevezetésének eddigi eredményeit.” Forrás: A digitális jegybankpénz és a digitális euró; Horváth Irén; Képviselői Információs...

Részletek

Globális ambíciói vannak a digitális jüan projektnek

„A program nem csupán Kína számára fontos és érdekes. Kínában már javában zajlik az elektronikus jüan (e-CNY) tesztelése. A valutáról Changchun Mu, a külön erre a célra 2016-ban létrehozott intézet főigazgatója elmondta, hogy egy olyan megoldást akarnak megvalósítani, amelynél az elektronikus pénz egy e-pénztárcában tárolható az okostelefonon. Ezzel egyszerre három célt szeretnének elérni: egyrészt legyen egy biztonsági mentés a jelenlegi e-fizetési rendszerekhez. Másrészt segítsenek azokon, akiknek még mindig nincsen bankszámlájuk és ezáltal nem férhetnek hozzá az elektronikus fizetéshez. Végül pedig növelni akarják...

Részletek

Út a jövőbe: MNB tanulmánykötet a pénz 21. századi forradalmáról

„A digitalizáció kétségkívül felforgatja a pénzügyi rendszert és kihívások elé állítja a piac minden szereplőjét, a jegybankokat és a nemzeti fizetőeszközöket is. A hagyományos pénzrendszerrel szemben a piacra újonnan belépő globális technológiai vállalatok jelentenek alternatívát, akik saját digitális fizetőeszközökkel a nemzeti valuták „digitális versenytársait” hozhatják létre. A pénz digitalizációjának kihívásaira a jegybankoknak is válaszolniuk kell. A pénzügyi forradalom évtizedében a jegybankok már világszerte vizsgálják a digitális jegybankpénz bevezetésének lehetőségét. Néhányan - például a kínai People’s Bank of China vagy a svéd Riksbank...

Részletek

Mire jó a digitális jegybankpénz?

„ A digitális jegybankpénz mint törvényileg kibocsátott fizetőeszköz a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a Külügyi és Külgazdasági Intézet online kerekasztal-beszélgetésén Budapesten. Kolozsi Pál Péter hozzátette: a digitalizáció rendkívül gyorsan halad a pénzügyi világban. A pénzügyi rendszerekben zajlik az átalakulás, a világban az államilag kontrollált eszközök kezdenek kiszorulni a piacokról. Ez indította el a jegybanki vezetők körében a gondolkodást, mivel ezt a helyzetet kezelni kell. Erre különböző módszerek vannak, van...

Részletek

Svédország egyre közelebb a világ első digitális jegybankpénzéhez

„A svédországi központi bank bejelentette, hogy megkezdte a svéd korona digitális változata, az e-korona tesztelését, amivel a skandináv ország egy lépéssel közelebb került a világ első digitális jegybankpénzének kibocsátásához. A projekt célja annak megmutatása, hogy miként tudná használni a lakosság az e-koronát. Az Accenture globális tanácsadó és szolgáltató cég által fejlesztett próbavállalkozás keretében 2021. februárig „izolált tesztkörnyezetben” fogják modellezni az elektronikus korona használatát. Az e-korona mögött is a blokklánc technológia, egy virtuális és meghamisíthatatlan rendszer áll. Ha az e-korona végül forgalomba kerül,...

Részletek

Magyar Nemzeti Bank: növekszik a korszerű, digitális fizetési módok szerepe, de a pénzforgalmi szolgáltatások árai Magyarországon relatíve magasak

„Az év folyamán a fizikai elfogadóhelyek és a POS-terminálok száma egyaránt közel negyedével nőtt. Emellett 2017 a kényelmes és gyors érintéses technológia használatában is az áttörés éve volt, amely meghatározóvá vált a hazai kártyás fizetéseknél, a kártyás vásárlási forgalom túlnyomó része már ilyen módon bonyolódott le. Ezt elősegítette az érintéses infrastruktúra bővülése, melynek eredményeként a fizetési kártyák több mint 70, a POS terminálok 80 százaléka támogatja az új technológia használatát. Az internetes kereskedelem fejlődését jelzi a kártya fizikai jelenléte nélkül lebonyolított online...

Részletek