Skip to main content

Találat: Digitális Közösség Program

Másfélszáz laptopot adtak át Miskolcon

„Másfélszáz laptopot adtak át a Digitális Közösség Program részeként csütörtökön a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjainak és oktatóinak. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta, a 150 gép nemcsak a tanulók eredményesebb képzéséhez járul hozzá, hanem segíti a város fejlődését is. Úgy fogalmazott: a program olyan mérföldkő Miskolc életében, amely kijelöli és meghatározza a város jövőjét. Mint mondta, a szakemberek már megalkották az "okos város, okos település" fogalmát, amely a program segítségével Miskolcra is ráillik majd. A Digitális Közösség Program elsőként Miskolcon...

Részletek

Elindult a Digitális Közösség Program

„Az Európai Unióban is egyedülálló projekt veszi most kezdetét – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. november 22-én, Miskolcon, a Digitális Közösség Programot bemutató sajtótájékoztatón. Az állam és a versenyszféra által közösen finanszírozott program keretében 17 ezer laptopot osztanak ki a pályázók között, ingyenes képzéseket szerveznek, és térségi informatikai beruházásokat valósítanak meg Miskolcon és vonzáskörzetében. A digitális írástudás ma már szinte minden munka kapcsán elengedhetetlen képesség. E kulcskompetencia hiányában az álláskeresés, az elhelyezkedés, a munkapiacra való visszatérés egyre nehezebbé válik....

Részletek
Page 2 of 2 1 2