Skip to main content

Találat: digitális turizmus

Infotér 2021 – Van mit behoznunk a magyar vendéglátás digitalizációjában

„ A szállodaiparban a koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációs folyamatokat – mondta az Infotér Konferencia után a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Flesch Tamás szerint sok munkavállalót nehéz lesz visszacsábítani a szállodaiparba, pedig jövőre megközelíthetik a válság előtti forgalmat. A digitális turizmus térnyerésének lényegi eleme, hogy ezt nem a Covid hozta el, hanem csak felgyorsította. Ez megtörtént volna 5-10 éven belül, és a mostani munkaerőhelyzet miatt is fontos, hiszen meg kell próbálnunk bizonyos munkakörökben digitálisan helyettesíteni embereket, ahol erre lehetőség van,...

Részletek

Digitális adatszolgáltatás: tartanak a kisebb vállalkozások a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ figyelmétől

„December elsejétől egy hónapon át regisztrálnak a hazai szálláspiaci szereplők közül utolsó körben a kempingek, üdülőházak, közösségi és egyéb szálláshelyek, falusi szálláshelyek, vagyis többek között a „zimmer frei” magán-szobakiadók a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). A magyar turizmus legjelentősebb és legátfogóbb informatikai fejlesztésének eredményeként október elejétől már a panziók digitális adatszolgáltatása is megkezdődött a szállodák júliustól folyamatosan érkező napi jelentései mellett. A legkisebbek pedig januártól kötelesek az egységesített szálláshelykezelő szoftver használatával teljesíteni az előírt adatrögzítést. Az NTAK célja, hogy naprakészen mutassa az...

Részletek

Infotér 2019 Konferencia – Balatonfüred, 2019. október 15., Program

„A konferencia 2019. október 15-17. között lesz Balatonfüreden. Teljes program/regisztráció a konferencia webhelyén! 0. NAP 10/15 KEDD Közlekedés és MI 09:00 ÉRKEZÉS ÉS REGISZTRÁCIÓ 10:00 FELVEZETŐ ELŐADÁS Közlekedés és Mesterséges Intelligencia Palkovics László, miniszter, Innovációs és Technológiai Minisztérium Dr. Gál András Levente, szakmai vezető, Digitális Jólét Program 10:20 PLENÁRIS - Díszterem Dr. Homolya Róbert, elnök, MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Gerwin Beran, ügyvezető igazgató, F1 Hungarotickets Kft. Bolla Tibor Mihály, elnök-vezérigazgató, BKV Zrt. HungaroControl, Előadó felkérés alatt 11:30 Kávészünet 11:45 Az autó új...

Részletek

A turizmusban is igény lesz a mesterséges intelligenciára

„A jelenleginél kétharmaddal nagyobb igény lesz a turizmusban a mesterséges intelligenciával, a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos ismeretekre, valamint egyharmaddal több a programozói, adatelemzői, üzleti intelligencia, big data elemzői tudásra 2030-ra – állapította meg az Új Turizmus Generáció Szövetség Budapesten tartott pénteki konferenciája. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az Új Turizmus Generáció Szövetség (Next Tourism Generation Alliance) az EU új kezdeményezésének munkacsoportja; az egyedülálló projekt 8 ország 14 partnerének részvételével a turisztikai ágazat készségeinek helyzetét méri fel, előrejelzéseket készít és stratégiai megoldást...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. szeptember 3.

Ami birodalmi arrogancia az egyiknek – az demokrácia támogatás a másiknak Az utóbbi években az amerikai közéletbe beavatkozó orosz internetes trollok jelentik a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok társadalmi rendjére, stabilitására – már ha hinni lehet a vészharangot folyamatosan kongató fősodratú sajtónak, és az amerikai politikai-hírszerzési elitek Trumppal megbarátkozni továbbra sem akaró népes csoportjának. Vannak persze olyan szakemberek is, akik – inkább csendesen semmint hangosan – megjegyzik: a napjainkban „információs hadviselésnek” nevezett tevékenység valójában végig kísérte az egymással rivalizáló, vagy egyenesen szembenálló...

Részletek

Határokon átnyúló, egységes digitális szolgáltatások bevezetése a visegrádi országokban – elkészült a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. koncepciója

„Határon átnyúló, egységes digitális szolgáltatások bevezetésének feltételeit tartalmazó dokumentumot hozott létre a 100%-ban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A V4 tagországok szakmai szervezeteivel folytatott egyéves konzultációs folyamat végén a tegnapi napon a Visegrádi Csoport Magyar Elnökségének honlapján publikálta a Társaság a „V4 Smart Platform White Paper” dokumentumot. A 2016-2017. évi lengyel Visegrádi Elnökségi Program során megkezdett - a digitalizáció területét érintő - törekvéseket folytatva, a 2017-2018-as magyar Elnökségi Program Digitális Visegrád alpontjába megfogalmazásra került a V4 Smart Platform Projekt, amellyel a magyar...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. április 16.

MINEK NEVEZZELE? - FOGALOMTÁR A diplomácia „fegyverré kovácsolása”: tényleg van új a Nap alatt? A 2016-os amerikai elnökválasztás kampánya, majd Trump győzelme és így a status quo fennmaradásában magabiztosan hívő elitek kudarca dobta világszerte felszínre a”fake news narratívát”. Ettől kezdve lett minden politikai, közéleti, belső vagy külső esemény oka, gyökere, magyarázata az embereket bábuként mozgató manipulátorok által terjesztett álhír. A manipulációt alkalmazók személye is hamar testet öltött: ők az örök „ellenség”, magyarán szólva az oroszok. Az elmélethez kapcsolódva, elsősorban a NATO műhelyeiben...

Részletek

Digitális idegenforgalom: a Magyar Turisztikai Ügynökség januártól bevezeti az online szobatükröt a kereskedelmi szálláshelyeken

„Valamennyi Magyarországon működő kereskedelmi szálláshelyen eltöltött vendégéjszakáról naprakész statisztikai és forgalmi adatai lesznek a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, ha januártól bevezetik az online szobatükröt. Az első körben tesztüzemben működő rendszer hatására csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei, miközben a fejlesztés az ágazat fehérítéséhez is hozzájárul... Az elmúlt évek legjelentősebb ágazati intézkedésének tartják az „online szobatükör”, azaz a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ jövő évtől tesztüzemben tervezett bevezetését a szakmai szervezetek. A jövőben a szálláshely-szolgáltatóknak kötelező lesz egy felhőalapú szolgáltatást nyújtó informatikai rendszerre feltölteni az adataikat,...

Részletek

Készül a digitálisturizmus-fejlesztési stratégia

„A turisztikai szektorban is egyre nagyobb az igény az olyan korszerű informatikai megoldások iránt, melyek növelik az érintett vállalkozások versenyképességét, és megfelelően kiszolgálják a hazánkba látogató turisták igényeit. A jövő év első negyedévének végére elkészülő Digitális turizmus-fejlesztési stratégia megalapozása és támogatása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Modern Vállalkozások Program keretében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával szakmai párbeszédre hívta össze az ágazat meghatározó szereplőit és szervezeteit 2017. november 28-án, Budapesten. A szakmai fórumot megnyitó Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár...

Részletek