Skip to main content

Találat: digitális útlevél

Digitális útlevelet tesztel Finnország

„ Digitális útlevelet tesztel az ország: a mobilalkalmazásban ott lesz minden okmány másolata. Az utazók előzetesen eljuttathatják okmányaik digitális változatát a határokra az újfajta technológia segítségével: a Helsingin Sanomat finn lap szerint az Európai Bizottság 2021 végén vetette fel, hogy a finnek pilot program keretében tesztelhetnék ezt a megoldást. "Jelenleg finanszírozási pályázatot készítünk elő a bizottság számára. A pályázatot augusztus végéig kell benyújtani, ezt követően dől el, hogy a projekt megvalósul-e" – mondta a Euronewsnak Mikko Väisänen a finn határőrség képviseletében. Az...

Részletek

Fél év múlva megérkezik az e-kártya

„Lehetővé teszi, hogy egyetlen igazolvány használatával intézhessük hivatalos ügyeinket. Interjú Dr. Ignácz Istvánnal, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökével. Az új okmány kiváltja a taj-kártyát és az adóigazolványt, és alkalmas lesz egyes közlekedési szolgáltatások igénybevételére is. Az e-kártya ez által a polgárbarát és hatékony elektronikus közigazgatás továbbfejlesztésének egyik alappillére. Hogyan érintik ezek az intézkedések a jelenleg még érvényes személyi igazolvány használatát? Dr. Ignácz István: Kezdjük az elején: minden állampolgárnak rendelkeznie kell legalább egy érvényes személyazonosításra alkalmas okmánnyal (tehát személyazonosító igazolvánnyal,...

Részletek