Skip to main content

Találat: digitális vasút

Tanulmány készül a vasúti digitalizációról

„A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület megrendelésére tanulmány készül a vasúti digitalizáció magyarországi lehetőségeiről. Készítője a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. és a Főmterv’TT Fővárosi Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt. konzorciuma. A tanulmány kiindulása, hogy a vasúti digitalizáció célja sem lehet más, mint a vasúti áruszállítás volumenének és arányának növelése a vasút versenyképességének, szolgáltatási színvonalának (ezen belül kapacitásának) emelésével. Az anyagban is idézett Deutsche Bahn szerint a digitális megoldások segítségével körülbelül harminc százalékkal nagyobb forgalmat lehet lebonyolítani ugyanazon a vasúti hálózaton, mint digitális...

Részletek

Digitalizálja vágány­hálózatát a Német Vasút

„A mesterséges intelligencia feladata lesz a váltókon, a vágányokon és a kerekeken lévő hibák felismerése, ezáltal a károk és balesetek megelőzése. A Német Vasút (DB) több tízmilliárd eurót akar vágányhálózata digitalizálására fordítani. A munkában főszerep jut a Konux nevű müncheni startupnak, amely mesterséges intelligencia segítségével vadászik a sínek és más infrastruktúrák hibáira. Ezáltal csökkenhet a fennakadások száma, javulhat a pontosság, a vasúttársaság pedig megbízhatóbbá válhat. Jelenleg a DB 79 százalékos pontosságot tud felmutatni, míg a japán és a kínai vasutaknál ez az...

Részletek