Skip to main content

Találat: diplomáciai felsőoktatás

Diplomáciai ismeretekkel vértezi fel a külpiacra lépő cégeket a kormány

„ Vadonatúj képzéssel rukkolt elő néhány hete a Magyar ­Diplomáciai Akadémia. A nemzetközi szinten is egyedülálló intézmény már nemcsak a külügyi területen dolgozó szakemberek felkészítéséért és a diplomata-utánpótlás kinevelé- séért felel, hanem új perspektívát nyitott a külpiacra lépő vállalkozásoknak is. – A hatékony fellépés, a jó tárgyalási technika vagy az adott régióra jellemző illemszabályok ismerete komoly fegyvertárat jelent a magyar cégeknek. Mivel a kormánynak prioritás a magyar cégek külpiaci versenyképessége és a külföldi tőke bevonzása, szeretnénk hozzájárulni a vállalatok sikereihez – mondta...

Részletek

Szakirányú továbbképzésként folytatódik a diplomáciai vezetőképzés

„Tavaly szeptemberben indult el a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programja és Diplomáciai Vezetőképző Programja a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésében. A Diplomáciai Vezetőképző Program keretében megvalósuló képzési program szakirányú továbbképzési szakként folytatódik 2021 elejétől. A Diplomáciai Vezetőképző Program képzése a Szenátus erre vonatkozó döntése, majd az Oktatási Hivatal határozata alapján 2021 februárjától diplomáciai vezetőképzés szakirányú továbbképzési szakként folytatódik, melynek célja a közszolgálati és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakemberek számára olyan diplomáciai karrierképzést kínálni, amely hazánkban és a régióban...

Részletek

„Történelmi hiányt pótolunk” – Diplomataképzést indít a Külügyminisztérium és az NKE

„Már pályakezdőként releváns diplomáciai szakmai tapasztalathoz juthatnak azok, akik jelentkeznek a KKM és az NKE közös programjába. Gyakorlatorientált, nemzetközi összehasonlításban is magas színvonalú programon vehetnek részt a jelentkezők, akik előtt a program befejezését követően a külszolgálati karrier is nyitva állhat. A program részleteiről Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkárral és Dr. Koltay Andrással, az NKE rektorával beszélgettünk. Milyen a diplomata-utánpótlás minősége ma Magyarországon? Miért van szükség a Diplomataképző Programra? Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya: Magyarország külpolitikai és külgazdasági érdekeinek hatékony képviselete és érvényesítése akkor lehetséges, ha...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. május 18.

Dél-Koreában a koronajárvány a videokonferenciát emelte a legfontosabb diplomáciai eszköz rangjára Az elmúlt hetekben több beszámolónkban is kitértünk az egyik legfontosabb (ráadásul leginkább „kéznél levő”) IKT technológiák, a különféle videokonferencia alkalmazások hirtelen megugró népszerűségére. A külkapcsolati munka egyik legfontosabb megnyilvánulását jelentő személyes találkozók és tanácskozások részleges kiváltására nem csupán az egyes országok diplomáciai szolgálatai és más külügyi szervezetei vették igénybe az újdonságnak már semmiképpen sem számító videokonferencia technológiákat, de a digitalizáció terén lényegesen konzervatívabbnak mutatkozó multilaterális formációk is sorra áttértek az ülésszakok...

Részletek

Magyar Diplomáciai Akadémia – szeptemberben indul a Diplomataképző Program

„Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár és Koltay András rektor a járványhelyzetre tekintettel videókonferencia keretében írta alá a Magyar Diplomáciai Akadémia szeptemberben induló Diplomataképző Programját érintő megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) között. A két intézmény szoros együttműködésében megvalósuló képzésre április 15-étől lehet jelentkezni. A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programja széleskörű, versenyképes tudást kínál mindazoknak, akik a magyar diplomáciai karban kívánnak dolgozni, és a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket akarják képviselni a világban. A Program célja, hogy a képzést...

Részletek

A Diplomácia Napját ünnepelték az NKE-n

„„A diplomácia nemcsak egy gyönyörű hivatás, hanem egyfajta életminőséget, életstílust is jelent” – fogalmazott Smuk Péter, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar dékánja a magyar diplomácia napja alkalmából rendezett konferencián. A magyar kormányzat 2012-ben döntött úgy, hogy ennek a napnak a megünneplésére november 19-ét jelöli ki. A szimbolikus dátum egyben kifejezi a múltat és a jelent: egyrészt az 1335-ös visegrádi királytalálkozóra utal, másrészt pedig a rendszerváltozás után beindított visegrádi együttműködés jelentőségére. „Kultúránk vallási és világi hagyományai, legjobb elméink és művészeink törekvései mindig...

Részletek

Gulyás-Koltay: „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek a mindenkori kormány kedvenc egyetemének kell lennie”

„ Az egyetem világnézeti, politikai értelemben semleges, értékrendjében viszont értelemszerűen nem lehet az. Ez az értékrend ugyanis a magyar állam, a magyar emberek, a közösség szolgálata köré szerveződik, az egyéni szabadság védelme és a közjó gyarapítása érdekében – mondja a Mandinernek Koltay András, az NKE rektora. Interjúnk Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Koltay Andrással, az NKE rektorával. Fideszes káderképző, Orbán kedvenc egyeteme, két marékkal szórja az uniós pénzt, képzi a NER-nek az utánpótlást – ezt olvasni az interneten a Nemzeti Közszolgálati...

Részletek

Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, további fejlesztésekről, a kutatási tevékenység megújításáról nyilatkozott

„További fejlesztéseken, köztük a kutatási tevékenység megújításán dolgozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektori tisztségét tavaly szeptembertől betöltő Koltay András. A Tisza István Program elindításával az egyetem fejlődésének új szakaszába lépett, amely a minőséget és a nemzetközi versenyképességet helyezi a középpontba. Koltay András az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy a Ludovika Campus fejlesztése is folytatódik, további építkezésekkel, és azzal a céllal, hogy ne csak egyetemi képzőhely legyen, hanem kulturális centrummá is válhasson. A rektor hangsúlyozta: erős alapokkal rendelkező intézmény élére került fél...

Részletek