Skip to main content

Találat: Dolgok Internete

Három éven belül indulnak az első kereskedelmi 5G hálózatok

„Várhatóan 2020-ra beindulhatnak az első kereskedelmi 5G hálózatok, az ötödik generációs mobilhálózatok kutatás-fejlesztési, szabványosítási, és kivitelezési folyamata jóval rövidebb időt vesz igénybe, mint a 3G vagy a 4G bevezetése - mondta Vörös Zsolt, a Huawei Technologies Hungary vezeték nélküli hálózatok fejlesztéséért felelős igazgatója. Hozzátette: míg a 3G, 4G bevezetése tíz évig tartott, addig az 5G 7-8 évig tarthat a kutatás-fejlesztéstől a megvalósításig. Az 5G fejlesztése nem csak a vezeték nélküli hálózatot jelenti, fejleszteni kell a hátteret biztosító átvitel-technikai összeköttetést is. Az 5G...

Részletek

Magyar Telekom: utcáról utcára folyik a harc az előfizetőkért

„...A jóléti alapcsomag várhatóan júliustól jöhet A mobil szegmensben a korábbiaknál nagyobb volt a készüléktámogatás, amit az ügyfélbázis megtartása illetve bővítése miatt tartott szükségesnek a társaság – mondta Szabó János. Az időszak meghatározó lépéseként említette, hogy március végén megújult a mobilportfólió, lehetővé vált a hang- és adatcsomagok személyre szabhatósága. Megtudtuk azt is, hogy a kabinet által beígért digitális jóléti alapcsomag, hosszas kormányzati előkészítés, és többszöri időpont módosítás után a Telekomnál várhatóan július elsejétől válik elérhetővé. A mobilpiac kapcsán szó esett a Digi...

Részletek

Energiamenedzsment konferencia: Automatizálás és energiaellátás az épületekben

„Az elmúlt évek két sikeres rendezvénysorozatának – Intelligens Épület és Épületautomatika, ill. Napelemes rendszerek létesítése és üzeme konferencia – ötvözéséből új konferenciát szervez az Elektroinstallateur szaklap szerkesztősége, az EMOSZ, és az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara. A két rendezvénysorozat tématerülete egyre több ponton kapcsolódik egymáshoz, így a mai kor trendjeit és kihívásait figyelembe véve a szervezők a két rendezvény tematikus folytatásaként új, még érdekesebb, és gyakorlati ismereteket felvonultató rendezvénnyel készülnek. Az előadásokhoz kiállítás is kapcsolódik. Időpont: 2017. április 20. (csütörtök) Regisztráció:...

Részletek

A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata a szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra

„Kutatásaim középpontjában a mobiltechnológia, ezen belül is az M2M rendszerek informatikai fejlődésének (Predojev, 2014) vizsgálata mellett, az egészségügyben jelenleg alkalmazott e-health rendszerek (Eunus, 2008) és szolgáltatások, az úgynevezett telemedicinális rendszerek (Mistry, 2012), az alkalmazott szolgáltatási láncok (Donovan, 2011) vizsgálata áll. Az értekezésem fő témája a mobiltechnológia, M2M/IoT2 (Namiot, 2014) technológia a közszolgáltatásokban (Bell, 2007), az egészségügyben történő alkalmazása...” Forrás: A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata a szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra; Miletics Pál; Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola; a doktori védés...

Részletek

Indul az Antenna Hungária IoT-hálózata Budapesten és a Balatonnál

„Az első körben Budapesten és a Balaton környékén lesz LPWAN technológiájú hálózat. SIM kártya sem kell hozzá. A hajósok hamarosan használhatják is. Az MVM NET után az Antenna Hungária is beszáll IoT (Internet of Things) hálózatépítésbe. Az MVM NET 450 MHz-es LTE hálózatával szemben, melyhez a frekvenciát az állami vállalat három éve nyerte el, az Antenna Hungária (AH) az LPWAN (Low Power Wide Area Network) technológiát használja. A 2014-ben álllami tulajdonba került AH elsőként Budapesten és a Balaton térségében építi ki az...

Részletek

A játék és szórakozás internetes kora lejárt, mivel a világháló mára veszélyessé vált

„Október 21-én nagyarányú irányított szolgáltatásmegtagadással (DDoS) járó, túlterheléses támadás indult az Egyesült Államokban a Dyn domainnév-szerverei ellen, ami miatt olyan nagy látogatottságú, népszerű oldalak álltak le, mint a Twitter, az Amazon, a Netflix vagy a Spotify. A támadás a rendszerbe kapcsolt okos eszközök – digitális kép- és hangrögzítők, biztonsági kamerák, hűtőgépek, termosztátok etc. – sérülékenységét aknázta ki, valóságos „bot (robot) hadsereget” teremtve ezzel. (A „bot” a „robot” szó rövidítése az angolszász terminológiában, amit automatizált informatikai műveletek elvégzésére használnak. Hálózatba szervezve „botnet”-ekről beszélünk...

Részletek

Magas szintű konferencia az Európai Unió adatgazdaságának erősítésére

„Az EU Bizottsága október 17-én nagyszabású konferenciát szervezett „Az európai adatgazdaság építése” (Building a European Data Economy) címmel, az érdekeltek széles körű bevonásával. A tagállamok vezetése, nagy és kisvállalatok képviselői, valamint jogi szakemberek egyaránt részt vettek a szakmai vitában. Elsődlegesen azt vizsgálták, hogy milyen akadályok, korlátozások vannak az adatok szabad áramlásában, egyrészt az országok, másrészt a szektorok között. Célként fogalmazva meg olyan környezet létrehozását, ami biztosítja az adatok hatékony hasznosítását és újrahasznosítását, határokon és ágazatokon átívelve. A Bizottság a 2015-ben megjelentetett „Európai...

Részletek

Végleges: új spektrum nyílt meg az EU-ban az internetezésre

„Nagy a technológiai és a felhasználói nyomás: így a továbbfejlődés érdekében helyet kellett biztosítani az új vezeték nélküli eszközök kommunikációjának is. Májusban számoltunk be arról, hogy az Európai Unió képviselői szabad utat adtak annak a tervezetnek, melynek célja, hogy az unió területén újabb frekvenciasávot használhassanak a mobilszolgáltatók annak érdekében, hogy a vezeték nélküli széles sávú internetezés minősége javulhasson. Az Európai Bizottság szakemberek által kidolgozott javaslatát akkor gyakorlatilag egyöntetű támogatás fogadta, és nem volt kérdéses, hogy a formális eljárás során – amikor az...

Részletek

A Dolgok Internetén alapult az Amerika-ellenes kibertámadás

„Október 21-én nagyerejű túlterheléses, elosztott szolgáltatás-megtagadással járó (DDoS) támadás érte az Egyesült Államok egyik legnagyobb domain-név szolgáltatója, a Dyn szervereit, ami ideiglenes kisesést okozott olyan nagyforgalmú oldalak működésében, mint a Twitter, a Paypal, a Netflix, a Spotify, a SoundCloud vagy a Reddit. (A szolgáltatást három órán belül helyreállították.) A Dyn stratégiai vezetője szerint a támadást részben olyan, internetes kapcsolódású eszközökön keresztül hajtották végre, mint digitális hangfelvevők és kamerák. A támadók titokban rosszindulatú kódokat helyeztek el eszközök ezrein, amelyek hálózatba szervezve a Dolgok...

Részletek

Újabb óriási túlterheléses támadás tette elérhetetlenné az Internet jelentős részét

„Helyi idő szerint péntek reggel óriási túlterheléses támadás zajlott az USA keleti partján, a támadás idején elérhetetlen volt egy rakás nagy forgalmú oldal, nem ment a Twitter, az Amazon, a Tumblr, a Spotify, a Reddit, akadoztak olyan híroldalak is, mint a CNN, a Guardian vagy a New York Times. A támadásról még mindig nem tudni mindent, de azt már látni, hogy a legnagyobb oldalakkal dolgozó DNS-szolgáltató, a DYN infrastruktúráját doszolták, és egyre több jel utal arra, hogy a támadást intéző botnet mit...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3