Skip to main content

Találat: e-kormányzat

Tallini E-kormányzati Nyilatkozat – 2017. október 6.

„Az észt uniós elnökség nagy eseménye volt az E-kormányzati Miniszteri Konferencia Tallinban. Ennek keretében az összegyűlt politikusok az Európai Unió és az EFTA minden tagországa képviseletében aláírták a Tallini E-kormányzati Nyilatkozatot. Az aláírók. országuk nevében, ezzel ismét megerősítették kollektív és országokkénti elkötelezettségüket, hogy biztosítják a határokon átnyúló össz-európai digitális közigazgatási szolgáltatásokat, a digitális egységes európai tér keretében, összekapcsolják digitális kormányzati rendszereiket, megvalósítják az eIDAS rendelkezést és azt az elvet, hogy az adatokat csak egyszer kell megadni. Az E-kormányzati Nyilatkozat folytatja a Malmöben...

Részletek

Dániában folynak az úgynevezett Következő Generációs Digitális Posta előkészítő munkálatai

„Sok szó esik az észt digitális kormányzat fejlettségéről. Kevésbé ismert Dánia élenjáró szerepe ezen a területen, ami azért is érdekes, mert a digitális kormányzati szolgáltatások működéséhez kulcsfontosságú digitális személyazonosítást nem a szokásos intelligens kártyával (és a szükséges leolvasóval - bár Észtországban egyre inkább a mobiltelefonos kódgenerálást részesítik előnyben) oldják meg. Dániában már ma is kötelező a digitális kormányzati szolgáltatások használata számos területen. Néhány meghatározott kivételtől eltekintve, nincs személyes ügyintézés ezekben az ügyekben, ezért a most is létező Digitális Posta (Digital Post 2),...

Részletek

E-közigazgatás 2017 konferencia – 2017. február 28.

„08:20 Regisztráció 08:50 – 09:00 Megnyitó az IIR és a nap elnöke részéről Nap elnöke: Keringer Zsolt, Osztályvezető, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Informatikai, Minőségügyi és Gondnoksági Kabinet 09:00 – 09:40 Az e-ügyintézési törvény 2017 januárjában hatályba lépő módosításai, új elemei * A legújabb végrehajtási rendeletek – miben hoznak változást az új VHR-ek a korábbi rendeletekhez képest? * Az elektronikus személyi igazolvány előnyei * Mely szakaszban tart az e-aláírás fejlődése? * Az előírások gyakorlati alkalmazása, a jogszabályoknak való megfelelés nehézségei *...

Részletek

Digitális kormányzat: az észt csoda titka

„Egyes országokban az e-kormányzás a közeljövőben olyan szerepet tölthet be, mint amilyet az ipari forradalom Angliájában a vasút vagy az ókori Rómában az utak: a digitalizált közigazgatás a gazdasági fejlődés infrastrukturális alapja lehet. Legalábbis erre utal Észtország példája, amely miután szegény és kevés erőforrással rendelkező államként függetlenné vált a Szovjetuniótól, húsz éve tervbe vette az elektronikus kormányzásra való átállást, mára pedig meghétszerezte GDP-jét. De pontosan milyen szerepet is játszott a gazdasági növekedésben az elektronikus közigazgatás, és mit üzen Magyarország számára az észtek...

Részletek

Megnyíltak a Horizont 2020 Secure Societies 2015. évi pályázati felhívásai

„A mai napon megnyíltak a Horizont 2020 7. Társadalmi Kihívásának (Biztonságos Társadalmak – Az európai polgárok szabadságának és biztonságának védelme) 2015. évi pályázati felhívásai. A pályázatok beadási határideje: 2015. augusztus 27. 17 óra (közép-európai idő szerint) További részleteket a magyar nyelvű Horizont 2020-honlapon és a Horizont 2020 Participant Portalon , a Funding Opportunities-fül alatt a Secure Societies-menüpont kipipálásával talál. További információk: Mészáros Gergely Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1061 Budapest, Andrássy út 12. Tel: 06-1-484-2567 E-mail: gergely.meszaros@nkfih.gov.hu” Forrás:...

Részletek

(Európai Bizottság) A regionális politikai beruházások jobb kezelését szolgálja a szakértelem megosztását célzó új kezdeményezés

„A Bizottság a mai napon új platformot indít a közszolgálati tisztviselők számára, hogy a szakértelem és a bevált gyakorlatok egész Európára kiterjedő megosztása révén tovább javuljon az uniós támogatások felhasználása és kezelése. A tagállamok közigazgatási kapacitásainak megerősítését előmozdító TAIEX REGIO PEER 2 PEER (röviden PEER 2 PEER) egy átfogó kezdeményezés része, amely – az Európa 2020 stratégiában, illetve az EU 315 milliárd eurós új beruházási tervében kitűzött céloknak megfelelően – maradéktalanul ki akarja aknázni a regionális politikában rejlő, a munkahelyteremtésre és a...

Részletek

Elindult a közfoglalkoztatási portál

„Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak. A kozfoglalkoztatas.kormany.hu portál átfogó információt szolgáltat a közfoglalkoztatás rendszeréről, létszámadatairól, az aktuális és tervezett programokról, összegyűjti a közfoglalkoztatással kapcsolatos híreket, eseményeket és kutatási eredményeket, valamint a képzésekre, szolgáltatásokra vonatkozó információkat. Emellett ötleteket adhat azzal, hogy bemutatja a közfoglalkoztatás jó gyakorlatait, kiadványokkal segíti a megvalósítást és információkkal szolgál a határidőkről és pályázatokról. A honlap megjeleníti a tárca közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságának a témára vonatkozó adatait, és 2013-ig visszamenőleg folyamatosan frissül a...

Részletek

Ragaszkodik a Windows XP-hez a berlini közigazgatás

„A német főváros hivatalaiban a meghosszabbított terméktámogatás lejárta után is ragaszkodnak az elavult operációs rendszerhez. Berlin 300 000 eurót fizetett a Microsoftnak a közigazgatásban használt számítógépekre telepített Windows XP-k meghosszabbított terméktámogatásáért - ez derült ki abból a válaszból, amelyet kérdéseire Thomas Birk, a helyi Zöldek egyik képviselője kapott. A döntés hátterében az áll, hogy a hivatalokban rossz a szabványosítás és a speciális alkalmazásokat sem sikerült más operációs rendszerekre átvinni. Mindez azt jelenti, hogy a közigazgatásban továbbra is maradhat a Windows XP, amely...

Részletek

Európai Unió: megújult a tagállamok e-kormányzati törekvéseit ismertető tájékoztató sorozat

„Az Európai Unió National Interoperability Framework Observatory (NIFO) szakmai közössége, amely a Joinup platform keretében működik, megjelentette az egyes tagállamok e-kormányzati helyzetét ismertető tájékoztatók frissített kiadásait. Kiemelésük szerint az egyik figyelemre méltó fejlemény az ügyfélközpontú digitális közigazgatási szolgáltatások terjedése. Ezek a különböző technikai megoldásokkal megvalósított digitális személyazonosítás és digitális aláírás segítségével működő, teljes körű (one stop-shop) szolgáltatást nyújtó portálokon alapulnak. Ausztria például a digitális személyazonosítást mobiltelefon segítségével valósítja meg, mostanra 420 ezer aktív digitális aláírást használnak. Észtország nagyon aktív ezen területen, különösen...

Részletek

Egy hónappal meghosszabbítható az E-kérelem beadása

„Az Európai Bizottság mai bejelentése alapján a közvetlen mezőgazdasági támogatások, illetve a II. pilléres területalapú támogatások szankciómentes benyújtásának határidejét a tagországok - saját döntésük alapján - 2015. június 15-ig meghosszabbíthatják. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) már tavaly októberben, mind hazai, mind nemzetközi szinten kezdeményezte a határidő meghosszabbításának engedélyezését, tekintettel a gazdálkodókat sújtó megnövekedett adminisztrációs terhekre. Mindezek alapján a Kamara üdvözli a brüsszeli döntést, amely sok ezer gazdálkodó számára jelenthet könnyebbséget. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére közölte: számos uniós tagországgal ellentétben...

Részletek
Page 2 of 105 1 2 3 105