Skip to main content

Találat: e-mobilitás

Volteum – magyar egyetemi startup ad megoldást az e-autózás egyik legnagyobb kihívására

„z elektromos autózás több problémájára és nehézségére – például a hosszútávú utazástervezésre és a töltőpontok árainak összehasonlítására – kínál megoldást a hétvégén debütáló új magyar mobilapplikáció, a Volteum. Az ugyanúgy Volteum nevet viselő hazai startupot négy műegyetemi hallgató alapította idén januárban, miután 2019 májusában megnyerték a régió egyik legnagyobb energetikai startup versenyét, az MVM EDISON-t. Bár még csak öt hónapja tart a fejlesztés, a csapat a hétvégén már ki is adta az első hivatalos bétaverziót, amit még a nyilvánossá tétele előtt lehetőségünk...

Részletek

Az autonóm járművek és az automatizált közlekedési rendszerek társadalmi-politikai kérdései

„...A tematikus számban publikált tanulmányok a Széchenyi István Egyetem vezetésével konzorciálisan megvalósuló EFOP-3.6.2-16-2017-00016 – „Autonóm járművek dinamikája és irányítása az automatizált közlekedési rendszerek követelményeinek szinergiájában” (2017-2020) című projekt „Autonóm járművek gazdasági és társadalmi hatásai” című altémája keretében készültek. A részterületet elemző, gazdasági és szociológiai profilú interdiszciplináris megközelítést alkalmazó kutatócsoport célja, az ilyen irányú technológiák és az ezekre épülő innovációk lehetséges gazdasági és társadalmi következményeinek az átfogó, a nemzetközi és a magyarországi vonatkozásokat összekapcsoló, empirikusan megalapozott vizsgálata. A hazai szakirodalomban ilyen összetettségű és...

Részletek

Törvény készül a fenntarthatóságról, tisztázni fogják, hogy pontosan mi tekinthető okosmegoldásnak

„A fenntartható fejlődés is az egyik fő témája volt az idei Európai mobilitási hét keretében Budapesten megrendezett Elektromobilitási fórumnak. Ez nem véletlen, hiszen az elektromos közlekedés térnyerését annak reményében segítik a döntéshozók és a piaci szereplők, hogy kiváltja az üzemeltetés során jelentős mennyiségű káros anyagot kibocsátó fosszilisüzemanyag-alapú módokat. A fenntartható fejlődés fogalma nagymértékben érinti a nem megújuló forrásokra támaszkodó iparágakat, így a közlekedést is. A kétnapos Elektromobilitási fórum résztvevői olyan fejlődési folyamatokról osztották meg tapasztalataikat, amelyek érintik a városokat és általában az...

Részletek

Ősszel folytatódik az elektromos járművek megvásárlását támogató program

„Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik a hazai elektromobilitás elterjesztését szolgáló, népszerű pályázati lehetőség. A jelenlegi kiírás keretösszegét az igényekhez igazodva, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter döntése nyomán 300 millió forinttal emelték meg. Az „Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása (GZR-D-Ö-2016)” pályázati programban jogi és magánszemélyek részesülhettek legfeljebb 1,5 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik és/vagy legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik vásárlása esetén. A jelenleg hatályos pályázati kiírást 2018. augusztus 31-én lezárják. A...

Részletek

Őszre napirendre kerül az e-mobilitásra vonatkozó törvény

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyelőre gyermeki korban van, de úgy szeretne építkezni, hogy őszre jogalkotói helyzetbe kerüljön, és a lehető legbölcsebben előkészített törvényjavaslatot tudja beterjeszteni a kormánynak – erről a tárca fenntarthatóságért felelős államtitkára beszélt a Közlekedéstudományi Egyesület, a Jedlik Ányos Klaszter és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont által szervezett tegnapi E-mobilitás konferencián. Weingartner Balázs utalt arra, hogy néhány hónap múlva valóban napirendre kerülhet a régóta ígért e-mobilitás-törvény. A szakpolitikus elmondta, hogy aktualizálni kell a hazai elektromos közlekedés elterjedését megalapozó Jedlik...

Részletek

Békéscsabán is tankolhatnak az elektromos autók

„ A Nemzeti Közművek Békéscsabán, az Andrássy úton átadta utcai nyilvános, elektromos autó töltőberendezését. A Nemzeti Közművek stratégiai célként kezeli az elektromobilitás megvalósításának elősegítését. A villamos energiát használó gépjárművek fokozatos terjedésével párhuzamosan nő a töltőállomások iránti igény is. A társaságcsoport egyik célkitűzése az, hogy az elektromos gépjárművek számára biztosítsa az országos átjárhatóságot és ezzel együtt fellendítse a hazai elektromos autózást. ... A Nemzeti Közművek a hazai elektromobilitás egyik meghatározó szereplőjévé kíván válni. A települések önkormányzataival együttműködésben hamarosan egy az egész országot lefedő...

Részletek

Új szakma születőben: az e-autótöltő-szerelő

„A közlekedési kultúra átalakulása és ezzel együtt az elektromos autók fokozódó népszerűsége ma már megkérdőjelezhetetlen. Az EVvolumes.com értékesítési adatbázis szerint 2017-ben a tisztán elektromos gépjárművek a hálózatról tölthető járművek eladásainak 66 százalékát tették ki világszerte. Hazánkban a villanyautózás most kezd elterjedni, és a további fejlődés egyik fontos előfeltétele a megfelelő töltési infrastruktúra. Az autó- és villamosipari szakembereknek új ismereteket kell elsajátítaniuk, hiszen az újfajta közlekedési eszközrendszerek megkövetelik tőlük, hogy egy személyben értsenek a villamos- és az információtechnológiához is. A közterületi és otthoni...

Részletek

SMART 2018 – Szakfórum az okos mérés, – hálózatok, – otthonok és okos városok körül (2018. március 27.)

„A nap elnöke: Kudor Attila , társelnök, Okos Jövő Innovációs Klaszter 9.00 Az IIR és a nap elnökének köszöntője 9.15 Az IoT szerepe az okos mérés evolúciójában Meghatározó társadalmi változások az elmúlt évtizedekben és napjainkban Az internet, mint egyfajta új „közmű” Mit akar a fogyasztó? Az emberek viszonya az energetikai kérdésekhez - elvárások, sztereotípiák, igények Miért nem terjedt el az okos mérés? 8-10 éves visszatekintés, törekvések, kihívások, eredmények Új irányok a kapcsolódó szabályozói és technológiai területeken - Energia Unió, smart home, intelligens...

Részletek

II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó hírei: együttműködés Horvátországgal az elektromobilitás területén

„Magyarország és Horvátország a jövőben bővíti az együttműködést az elektromobilitás terén és megvizsgálják az elektromobilitási stratégiák összehangolásának lehetőségét. Magyarország kész megosztani tapasztalatait az elektromobilitás elterjedését támogató intézkedésekről, legyen szó az ösztönző szabályozási környezetről vagy épp a közösségi közlekedésben használt elektromos autóbuszflottáról – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután hivatalában fogadta Martina Dalic horvát miniszterelnök-helyettest. A csütörtökön megrendezett 2. Regionális Digitális Csúcstalálkozó alkalmából tartott megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy Magyarország és Horvátország a jövőben bővíti az együttműködést az elektromobilitás terén, egyúttal...

Részletek

II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó hírei: fókuszba kerül a vállalati digitalizáció

„A digitalizálás és a gazdaság digitális átalakulása – ez az egyik prioritása a Visegrádi Együttműködés (V4) mostani elnökségének, amelyet 2018 júniusáig Magyarország tölt be. Ennek részeként a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) január 25–26-án már második alkalommal szervezi meg Budapesten neves magyar és külföldi szakemberek részvételével a regionális digitális csúcstalálkozót. A konferencia fő célja, hogy felgyorsítsa az együttműködést a régióban a kormányzati, az intézményi és a vállalkozói szereplők között. A csúcstalálkozó egyik fő témája az e-mobilitáson belül a nagyvárosi hálózatok kooperatív rendszereinek bevezetése, ami...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4