Skip to main content

Találat: e-mobilitás

A Nemzeti Közművek 2018-ban új, komplex szolgáltatást indít a napenergia területén

„2017. november 23-án rendezték meg a Flux: a jövő közművei című szimpóziumot Budapesten az NKM Nemzeti Közművek Zrt. szervezésében, amelyen az üzleti, kormányzati és iparági vezetők részvételével a fő célkitűzés az volt, hogy a „jövő közművei”-nek megismerésével megfizethető, emelkedő minőség mellett is fenntartható és átlátható közműszolgáltatások lehetőségét biztosítsák az állampolgárok számára. Bártfai-Mager Andrea, postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos az esemény fővédnökeként elmondta, hogy az energiabiztonság és az energiaellátás kérdésében a kormány elsődlegesnek tekinti a lakossági igényeket, ennek megfelelően döntött...

Részletek

Hármas forradalom a gépjárművek világában

„Egy egész, autóiparban töltött karriert a háta mögött tudva, Guillaume Devauchelle, a Valeo innovációs vezetője, tökéletes helyzetben van, hogy az iparágban bekövetkező változásokat elemezze. Most elmondta, mi történik egy hármas, vagyis az elektromos autókat, az önvezetést és az új mobilitási szolgáltatásokat érintő forradalom esetén. A hármas forradalom az autóiparban azért jöhet létre, mert egyrészt jelenleg félúton vagyunk a villanymeghajtás irányába, másrészt alakul egy önvezető és összekapcsolt technológiánk, harmadsorban pedig olyan mobilitási megoldások is fejlődnek, amelyek új üzleti és használati modelleket hoznak. Mindezek...

Részletek

Az e-mobilitás olyan, mint a kecsaposüveg: tudjuk, mi fog kijönni belőle, csak azt nem, hogy mikor és mennyi

„...„A Tesla nagyon erős, övön aluli ütést vitt be a többieknek, és kikényszerítette a nagy gyártók reakcióit azzal, hogy korán piacra dobott egy önvezetőnek sugallt vezetőtámogató rendszert, ahol valójában még minden történésért a járművezető a felelős” – mondta az egyik ilyen kihívásról a Magyar Nemzetnek Szalay Zsolt egyetemi docens, a Budapesti Műszaki Egyetem gépjármű-technológiai tanszékének vezetője. A Teslák a reklámokkal ellentétben még nem teljesen vezetik önmagukat, csak részlegesen automatizált modellek. Ez a technológia viszont nem új, a BME-n már 2008 és 2011...

Részletek

Elektromos autótöltés árazása: melyik üzleti modell lesz a befutó?

„Magyarországon az elektromos gépjárművek közterületen való töltése jellemzően egyelőre ingyenesen, az egyes szolgáltatók és önkormányzatok közcélú töltőpontjain keresztül történik. Nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, hiszen a piaci szereplők csak abban az esetben vesznek majd részt a töltőállomások villamos energiával való ellátásában, amennyiben ennek körében profitot tudnak realizálni. De vajon melyik üzleti modell lesz a befutó az elektromos töltőállomások üzemeltetésének területén? A közelmúltig publikált adatok alapján a Magyarországon használatban lévő elektromos töltőállomások száma 200 körüli. Nemrégiben a Kormány támogatási programot indított a...

Részletek

Elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának kiépítéséhez a felhasználói elvárások feltárása

„Az elektromos járművek töltőinfrastruktúra fejlesztésének megalapozásához töltési keresleti igénymodellt, a töltési helyszínek kijelölését támogató módszert és információs rendszer fejlesztési modellt dolgoztunk ki. Ezen feladatoknál meghatározó lépés volt a felhasználói igények feltárása kérdőíves kikérdezéssel. Lakóhely típusonként határoztuk meg a használók közlekedési szokásait és elvárásait az elektromos járművek üzemeltetésével, azon belül elsősorban a jármű töltésével kapcsolatban. A kérdőíves felmérésben közel 500-an vettek részt az ország minden területéről. A kérdőív eredménye alapján meghatároztuk, hogy először hol és kik körében várható az elektromos járművek elterjedése. Meghatároztuk,...

Részletek

A stratégia cél: 2020-ra 30 ezer elektromos autó Magyarországon

„A kormány számára stratégia cél az e-mobilitás erősítése, ezért szeretné, ha 2020-ra 30 ezer elektromos autó járná az ország útjait a Jedlik Ányos tervnek köszönhetően - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára pénteken, Mogyoródon egy elektromos autókat kiszolgáló gyorstöltőpont átadásán. Aradszki András elmondta, az e-autók terjedése a kapcsolódó iparágakban is jelentős innovációkra ad lehetőséget. Horváth-Dori Jenő, a Lukoil töltőállomásokat üzemeltető Normbenz Magyarország ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a jakabpusztai elektromos gyorstöltő a kelet kapuja lesz, ahonnan elektromos...

Részletek

Az energiajog legújabb kihívásai, különös tekintettel az intelligens rendszerekre

„MEGHÍVÓ A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghívja Önt Dr. Szuchy Róbert, Ph.D. egyetemi docens habilitációs előadására, amelynek részeként az alábbi előadásokra kerül sor: A tanórai előadás címe: Az energiajog legújabb kihívásai, különös tekintettel az intelligens rendszerekre A tanórai előadás ideje és helye: 2017. június 7. 14:00 – 14:45; 1042 Budapest, Viola u. 2–4. Kari Tanácsterem (Mfszt. 10.) A tudományos (szakmai) előadás és azt követő idegen nyelvű összefoglaló címe: A villamos energia belső piacára...

Részletek

Regionális partnertalálkozó Budapesten az e-mobilitás témakörében

„2017. március 28-án a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ közös szervezésében szakmai találkozót tartottak e-mobilitás témakörben. Az eseményen fővárosi kerületek, közszolgáltatók és intézmények, állami és akadémiai szereplők, szakmai és civil szervezetek, valamint mobilitási szolgáltatók képviselői vettek részt. A találkozó az Európai Unió és a magyar állam által támogatott SMART-MR projekt keretében valósult meg. A partnertalálkozó résztvevőit Nyul Zoltán, a BKK stratégia- és innovációs igazgatója köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta a szervezetek közötti együttműködés fontosságát is. Az eseményen bemutatták a...

Részletek

Átjárható lesz az ország elektromos autóval

„A kormány folytatja az elektromos autók elterjedését ösztönző programját, illetve az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztését is – hangsúlyozta Varga Mihály az Óbudai Egyetemen. A nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője az e-mobilitás erősítését az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célnak nevezte. A nemzetgazdasági miniszter az Óbudai Egyetem hallgatói innovációit bemutató nap keretében adta át az intézmény vezetőinek a kormánytámogatással vásárolt elektromos autót. A jármű beszerzése kifejezi az egyetem elkötelezettségét a jövő technológiája és a környezetünk megóvása mellett – tette hozzá a...

Részletek

Ezerrel is nőhet az e-töltőpontok száma

„Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a kormány az elektromobilitás fejlesztése terén is – fogalmazott Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium e-töltőállomások létesítésére kiírt pályázatának bejelentésekor. Az 1,25 milliárd forintos keretre a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak, a tárca számításai szerint legalább 1000 e-töltőpont létesülhet országszerte. A pályázat meghirdetése fontos eleme a Jedlik Ányos Terv megvalósításának – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a kormányprogram kijelölte azokat a célokat, melyeket az elektromobilitás térnyerésének támogatásával a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés terén el kívánnak érni, ezeken belül...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4