Skip to main content

Találat: e-napló

Négy éven belül eltűnhetnek a hagyományos iskolai ellenőrzők

„Négy éven belül eltűnhetnek a hagyományos iskolai ellenőrzők: az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanis az ellenőrzők, osztálynaplók és nyomtatott dokumentumok helyett végleg áttérne az elektronikus adminisztrációra, tudta meg a Magyar Nemzet. Az e-naplók kizárólagos használatához azonban a tárca szerint az kell, hogy az iskolák mellett az otthonokban is biztosítva legyen az internet. A köznevelési államtitkárság szerint jelenleg az iskolák 20-25 százaléka használja az elektronikus adminisztrációt, és folyamatosan bővül az intézmények köre. Az e-napló előnye lenne, hogy rögzíthető és mindenki által elérhetőek benne a...

Részletek

Csak az elektronikus napló próbaváltozatát használhatják az iskolák

„A köznevelési intézmények e tanévben is maguk határozhatnak arról, használnak-e bármilyen intézményi adminisztrációs rendszert - közölte az Educatio Nonprofit kft. Az előző tanévben az iskolák csaknem egyharmada döntött az elektronikus napló (e-napló) használata mellett. Akik a Magiszter.net adminisztrációs rendszert használnák és ehhez adatfeldolgozási szerződést kötöttek, a szoftver tulajdonosa, a Netkir Zrt. és az Educatio NKft. megállapodása alapján két hónapon át használhatják a rendszer próbaverzióját, amely "biztosítja a Magiszter.net valamennyi, eddig is elérhető funkcióját" - írták. A közlemény szerint a Magiszter.net rendszerrel kapcsolatos...

Részletek

Régóta ketyegett az időzített bomba: az elektronikus napló közbeszerzéséről

„A felháborodott szülők nem értik, hogyan alakulhat ki olyan helyzet, hogy az elektronikus napló nem működik a tanévkezdés elején. Az alábbiakban megpróbálunk magyarázattal szolgálni. A történet úgy kezdődött, hogy eleve mindenki késésben volt: az adatszolgáltató, amelynek meg kellett volna mondania, milyen szoftverrel rendelkezik, ahogy az ajánlatkérő Educatio Kft. is, amelynek kormányrendeleti felhatalmazása van arra, hogy – többek között – biztosítsa a szoftvereket a közoktatási intézmények számára. Magától adódott az ötlet: hívjunk meg mindenkit, aki csak él és mozog és van vele szerződésünk,...

Részletek

Szoftverjogi problémák miatt nem működik az iskolák elektronikus naplója

„A Magiszter.net elnevezésű e-napló a szoftverrendszer jogtulajdonosának döntése miatt nem működik - közölte az Educatio kft., egyúttal hangsúlyozva: minden segítséget megadnak az érintett intézményeknek. Az elektronikus naplókkal kapcsolatos, folyamatban lévő közbeszerzési eljárás ideje alatt a jogtulajdonos Netkir Zrt. nem járult hozzá a rendszer augusztus 26. utáni üzemeltetéséhez, így az jelenleg nem elérhető - fejtették ki közleményükben. Mint jelezték: az újabb eljárás szeptember közepére várható. Az érintett - kifejezetten ezt a szoftvert ténylegesen használó - körülbelül száz iskola, amennyiben az új közbeszerzési eljárás...

Részletek

Realista megközelítés a közoktatási intézmények elektronikus adminisztrációjának kiépítése során

„ A Köznevelésért Felelős Államtitkárság a magyar közoktatás teljes intézményhálózata részére hatékonyan működtethető elektronikus adminisztrációs rendszert szeretne biztosítani a 2014/2015. tanévben, ezért lehetővé teszi, hogy az intézmények a korábban már használt és megismert tanügyigazgatási rendszereket, e-naplókat használják. Ennek érdekében az Educatio Nonprofit Kft. közbeszerzési eljárást ír ki, az eljárás feltételeit teljesítő szoftverek listájából az intézmények - sikeres közbeszerzési eljárás esetén- 2014. augusztus közepétől értesülnek. Mivel az intézményhálózat igényei különbözőek, ezért amíg minden igényt kielégítő, egységes rendszer nem jön létre, az intézményi adminisztrációs...

Részletek

Új adminisztrációs rendszer a köznevelési intézményekben

„Az 2013/2014-es tanévtől megváltozott az iskolai adminisztrációs rendszerek beszerzése és működtetése. Az Educatio Nonprofit Kft. térítésmentesen biztosítja az arra jogosult hazai köznevelési intézményeknek a Magiszter Iskolaadminisztrációs Rendszer felhasználói jogait. Az intézmények így az egyik legmodernebb szoftver technológiákra épülő, internet alapú rendszerben láthatják el a tanügy-igazgatási feladataikat. A rendszer szerves részét képező e-napló segítségével könnyen és gyorsan regisztrálhatják a tanórákat, illetve rögzíthetik a tanulók érdemjegyeit, hiányzásait, késéseit. Az új rendszer bevezetésének célja az egységesség megteremtése, a tanárok és diákok dolgának megkönnyítése. A Magiszter...

Részletek
Page 2 of 2 1 2