Skip to main content

Találat: éghajlati válság

Az európai zöld megállapodás (a Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga)

„Jelen Infojegyzet az Európai Bizottság által 2019. december 11-én benyújtott "Az európai zöld megállapodás"című közlemény céljait és az azóta benyújtott további javaslatokat mutatja be,időrendi sorrendben. ” Forrás: Az európai zöld megállapodás; Elekházy Nóra; Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet, 2020/55.; 2020. június 11. (PDF)

Részletek

Klímavédelmi célok a kilábalásban

„A koronavírus-járvány miatt a kormányoknak nem kell visszafogniuk klímavédelmi törekvéseiket. Az alacsony szénfelhasználású, fenntartható gazdaságra való átállás egyszerre segítheti elő a kilábalást, illetve teheti ellenállóbbá a gazdaságokat. Az egyes országok inspirációt nyerhetnek Dániától, amely olyan klímavédelmi kezdeményezésekkel rukkolt elő, amelyek a gazdasági kilábalást is elősegítik. Dánia valódi intézkedéseket tesz, hogy 2030-ig 70 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást, 2050-re elérje a zéró nettó emisszióra kitűzött célját. A megújuló energia, a víztechnológia és a gyógyszeripar terén globálisan jelen levő dán nagyvállalatok vezérigazgatóiként a dán kormánytól...

Részletek

Zöld helyreállítást a válság után! – a Levegő Munkacsoport ajánlásai a Magyar Nemzeti Bank felkérésére

„Számos ajánlást fogalmazott meg a Levegő Munkacsoport a Magyar Nemzeti Bank azon felkérésére, hogy javaslataival segítse az MNB Zöld Programjának hozzájárulását ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés utáni helyreállítás környezetileg is fenntartható legyen. A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint a zöld gazdasági fordulathoz elsősorban a vállalkozások tőkehiányát kell enyhíteni. Ezt pedig leginkább a humán erőforrások fejlesztésével, a környezet állapotának javításával, hatékony kormányzati működéssel, kiváló minőségű intézmény- és jogrendszer megteremtésével lehet megteremteni. A civil szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a zöld...

Részletek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefoglalója az Európai Bizottság „Termőföldtől az Asztalig Stratégiájáról”

„...A Termőföldtől az Asztalig Stratégia összességében ambiciózus környezeti célokat határoz meg az Európai Unió egészére, amely mögé az európai lakosság jelentős része be is fog állni. A kérdés továbbra is az, hogy a fent említett célokat az Európai Bizottság pontosan milyen eszközökkel kívánja érvényre juttatni, és hogy mennyire veszi figyelembe adott esetben a tagállami sajátosságokat: mind környezeti állapot, fogyasztási szokások, mind pedig tagországi szabályozás vonatkozásában. Egy egységes keretrendszer és közösen elérendő célok kitűzése nem ördögtől való, ugyanakkor nem lehet cél a túlszabályozás...

Részletek

1260/2020. (V. 27.) Korm. határozat a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealapról

„A Kormány a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységének bővítése és Magyarország környezet- és klímavédelmi céljainak elérése érdekében 1. egyetért a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap (a továbbiakban: Tőkealap) létrehozásával; 2. egyetért azzal, hogy a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1013 Budapest, Döbrentei utca 2., cégjegyzékszám: 01-10-140361, a továbbiakban: Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Zrt.) összesen 5 000 000 000 forintot tőkeként biztosítson a Tőkealap részére; 3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a 2. pontban foglaltak megvalósítása érdekében a Kék Bolygó Klímavédelmi...

Részletek

Az európai mezőgazdaság halálos ítélete is lehet, ha Brüsszel az Európai Bizottság javaslatai alapján hajtja végre a Green Deal rendelkezéseit

„Megoldhatatlan feladat elé állítja a gazdákat az Európai Bizottság által bemutatott Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia, az abban foglaltak pedig nem csak, hogy nem teremtenek lehetőséget a gazdáknak, de egyenesen az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik. Előzetes elemzések szerint a javasolt intézkedések az európai mezőgazdasági termelés 15 százalékos csökkenéséhez vezetnek majd - mondta az MTI-nek Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta: a gazdálkodók és az agrártárca is elkötelezett a fenntartható környezet megteremtése mellett, ugyanakkor az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) részét...

Részletek

Európa ellenálló képességének megerősítése: a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása és egy egészséges és fenntartható élelmiszerrendszer kiépítése

„A mai napon az Európai Bizottság új átfogó biodiverzitási stratégiát fogadott el, hogy a természetet ismét életünk része legyen, valamint elfogadta a „Termelőtől a fogyasztóig” stratégiát a tisztességes, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszer érdekében. A két stratégia kölcsönösen erősíti egymást, a természet, a mezőgazdasági termelők, a vállalkozások és a fogyasztók mozgósításával a versenyképes fenntartható jövő érdekében. Az európai zöld megállapodással összhangban e stratégiák ambiciózus uniós intézkedéseket és kötelezettségvállalásokat javasolnak egyrészt a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására Európában és világszerte, másrészt élelmiszerrendszereink oly módon való...

Részletek

A klímavédelem a német soros elnökség alatt is prioritás lesz

„A júliusban kezdődő német soros uniós elnökség idején nem fog a világjárvány miatt háttérbe szorulni a klímaválság kérdése – mondta Angela Merkel német kancellár, aki szokásos szombati hangüzenetében igyekezett eloszlatni az ezzel kapcsolatos félelmeket. Németország július elsején veszi át az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, 13 év után ismét. Beszédében Merkel elismerte, hogy a német elnökség idején az új típusú koronavírus-járvány miatt „más irányt vesznek a korábban tervezetthez képest”. Hangsúlyozta azonban, hogy biztosan napirendre kerül az a kérdés, hogy mennyire lehet...

Részletek

MNB: Lehetséges-e zöld gazdasági újrakezdés?

„A COVID-19 járvány által kikényszerített lassulás, megtorpanás egyúttal lehetőséget ad a válla- latoknak, bankoknak, egyéb gazdasági szereplőknek és valamennyiünknek arra, hogy átgondol- juk a folytatást. Egy hamarosan elfogadandó új uniós szabályozás alapján a zöld finanszírozás terén már látszanak a lehetséges "fenntartható” ösvények. A koronavírus-járvánnyal olyan „csapás” érkezett, ami a világ összes országát összeköti. Erre már mi sem csak legyinthetünk, mint korábban – például egy ausztráliai bozóttűz vagy az olvadó glecs- cserek láttán – elbagatellizálva a helyzetet, hogy mindez „túl messze van”. Vajon...

Részletek

Kötelezettségvállalás a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességre: Az Európai Bizottság európai éghajlat-politikai jogszabályra tesz javaslatot, és konzultációt folytat az európai éghajlati paktumról

„A mai napon a Bizottság javaslatot terjeszt elő az EU azon politikai kötelezettségvállalásának jogszabályba foglalására, hogy a bolygó és az emberek védelme érdekében 2050-ig klímasemlegessé váljon. Az európai éghajlat-politikai jogszabály valamennyi uniós szakpolitika tekintetében meghatározza a 2050-re kitűzött célt és haladási irányt, és kiszámíthatóságot biztosít a hatóságok, a vállalkozások és a polgárok számára. Ezzel egyidejűleg a Bizottság nyilvános konzultációt indít a jövőbeli európai éghajlati paktumról. A konzultáció célja a nyilvánosság bevonása a szóban forgó eszköz közös kialakításába. Ursula von der Leyen, az...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4