Skip to main content

Találat: egyházak

Egyszerűbbé válik a Magyar Falu Program pályázati rendszere

„A vidéki Magyarország megújítását célzó Magyar Falu Program pályázati rendszerének egyszerűsítése érdekében a Miniszterelnökség három ponton módosította a korábban már megjelent pályázati felhívást. Az első pályázati kiírásra 2019. február 27-én került sor, az érdeklődők a kormany.hu portálon és a Magyar Államkincstár hivatalos oldalán nyújthatják be pályázataikat. Az érintett egyházak visszajelzései alapján a pályázati feltételeket három pontban módosítottuk. A korábban cégkapu nyitását megkövetelő felhívásnál immáron elegendő az ügyfélkapu használata. Emellett meghosszabbítottuk a benyújtási határidőt, továbbá a támogatói okirat kibocsátásának feltétele a Magyar Államkincstárhoz...

Részletek

Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozásáról szóló kormány-előterjesztés tervezet

„Jogszabályterv A tervezet célja a Nemzeti Önkéntes Stratégia 2012–2020 szellemében az önkéntesség területén tevékenykedő, felelősséggel bíró civil, egyházi és gazdasági szereplők, továbbá a kormányzati szakpolitikai irányítóinak együttműködését elősegítő és becsatornázó, javaslattevő, véleményező és tanácsadói testület, a Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozása. Véleményezési határidő: 2016. augusztus 25. Véleményezési cím: roland.kisgyori@emmi.gov.hu” Forrás: Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozásáról szóló kormány-előterjesztés tervezet; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2016. augusztus 14. (ZIP-fájl)

Részletek

Egyházi állásportált indított közösen hét szerzetesrend

„Egyházi állásportált indított csütörtökön egy konzorcium, amely hét, közoktatási intézményeket fenntartó szerzetesrendből áll. Az oldal oktatási, szociális és egészségügyi területen kínál állásokat - közölte a konzorcium vezetője, a Piarista Rend Magyar Tartománya. A közlemény szerint a www.egyhaziallas.hu oldalt elindító konzorciumot a piaristák mellett a Boldogasszony Iskolanővérek, a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok), az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya (jezsuiták), a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, valamint a Szalézi Intézményfenntartó alkotja, az általuk fenntartott iskolákban és óvodákban országszerte 15 ezer gyermek keresztény...

Részletek

Konferenciát szervezett a vidékfejlesztés lehetőségeiről a Váci Egyházmegye

„„Földbe vetett bizalom avagy a Váci Egyházmegye jó gyakorlatai, tudásátadás, hálózatosodás” címmel nyert vidékfejlesztést célzó támogatást a Váci Egyházmegye. E témában rendeztek konferenciát július 16-án Mezőtúron. Beer Miklós püspök a szemléletváltás szükségességét hangsúlyozta. A Váci Egyházmegye a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pályázatán nyert támogatást sokoldalú és fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos országos, térségi és helyi szintű szakmai konferenciák szervezésére. Az egyházmegye felhívására Mezőtúron a Nagykunsági Íz- és Termékházban gyűltek össze az agrárium képviselői, hogy bemutassák a jól működő helyi gyakorlatokat. A kezdeményező Váci...

Részletek

Egyházak szerepe a vidékfejlesztésben – fórum Ölbőn

„A NAKVI EPIR a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal együttműködve közösségi vidékfejlesztési fórumot szervez, amelynek témája az egyházak közösség- és vidékfejlesztésben betöltött szerepe, valamint az egyházközösségek térségfejlesztő munkája. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Esélyegyenlőségi Programirodájának feladatai közé tartozik, hogy elősegítse a történelmi egyházak vidéki közösségfejlesztésben, esélyegyenlőség biztosításában való minél szélesebb körű szerepvállalását, jó gyakorlatainak elterjesztését. Az egyházak, illetve egyházi szervezetek által képviselt kulturális, szellemi, lelki, szociális és közösségi értékek megismertetése is elősegíti a vidék megújulását, a vidékfejlesztési program céljainak megvalósítását. A fenti...

Részletek

Milliárdos nagyságrendben kezdeményezi a Kormány újabb állami ingatlanok ingyenes átadását

„A Kormány 2013. május 15-i ülésén elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely újabb állami ingatlanok térítésmentes tulajdonba adásáról rendelkezik helyi önkormányzatok és a Római Katolikus Egyház számára... A törvényjavaslat elfogadása esetén 419 helyi önkormányzat jut térítésmentesen 1174 ingatlanhoz jogszabályban foglalt feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. Az önkormányzatok számára átadni javasolt ingatlanok értéke meghaladja az 1,2 milliárd forintot. A jelenleg az MNV Zrt. kezelésében lévő ingatlanok az állam számára fölöslegessé váltak, az érintett településeknek azonban komoly segítséget jelentenek, és sok esetben fejlesztések, beruházások alapjául szolgálhatnak....

Részletek

A közösségi médiában evangelizálna az egyház

„A közösségi média új evangelizációs lehetőségeiről tanácskoznak ezen a héten Bangkokban a Dél-, Délkelet-, Kelet- és Közép-Ázsia püspökei a Társadalmi Kommunikáció Püspöki Intézete (BISCOM) nyolcadik konferenciáján. A Vatikáni Rádió beszámolója szerint a szeptember 3-tól 8-ig tartó tanácskozás címe: Közösségi Média: szörfözés, kapcsolatépítés, blogolás, játék, függőség – A Kommunikációs Szolgálat lehetőségei és kihívásai Ázsiában. Az esemény szervezőije a tizenkilenc püspöki konferenciát tömörítő Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetsége. Claudio Maria Celli érsek, a Társadalmi Kommunikáció Pápai Tanácsának elnöke megnyitó előadásában felvázolta azokat a modelleket és...

Részletek

Egyházaknak adnák a Pest megyei szociális intézményeket

„A csődközeli helyzetben lévő Pest megyei szociális intézmények jövőbeni egyházi működtetéséről folytat tárgyalásokat Tarnai Richárd kormánymegbízott, országgyűlési képviselő (KDNP) – közölte a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője hétfőn. Kiss Attila tájékoztatása szerint a kormányhivatal vezetője az ellátottak érdekében tartaná hasznosnak az egyházak bevonását a jelenleg megyei működtetésű otthonok fenntartásába. A kiadott közlemény szerint Tarnai Richárd az eddigi széles körű egyeztetések alapján úgy véli: az ellátásra kötelezett önkormányzat nem tud eleget tenni feladatának; csak az elmúlt időszakban nyolc civil fenntartású bentlakásos intézmény került csődközeli...

Részletek