Skip to main content

Találat: EKOP

A Kormány határozata az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében végrehajtásra kerülő projektek jogutódlásáról

„A Kormány 1. a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet alapján bekövetkezett változásokra tekintettel a) egyetért azzal, hogy az érintett miniszterek az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program egyes projektjei kedvezményezettjeinek az 1. melléklet szerinti változásáról átadás-átvételi megállapodást kössenek, amelyben a jogutódlás határnapja legkésőbb 2014. augusztus 10. legyen; Felelős: érintett miniszterek Határidő: 2014. augusztus 10. b) egyetért azzal, hogy az a) pont szerinti megállapodásnak az egységes működési kézikönyvről szóló 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben...

Részletek

A Kormány 1415/2014. (VII. 23.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásával kapcsolatos egyes intézkedésekről

„A Kormány ... 4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a határozatnak megfelelően biztosítsa a kifizetési célok teljesülését az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban és az Államreform Operatív Programban. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: azonnal...” Forrás: A Kormány 1415/2014. (VII. 23.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásával kapcsolatos egyes intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2014. évi 101. szám, 2014. július 23.; 11571. oldal (pdf)

Részletek

Bővül az egyszámlás fizetési szolgáltatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyszámlás fizetési szolgáltatását mindeddig csupán az FHB Bank biztosította vállalati ügyfelei számára, azonban 2014.05.20-ától az MKB Bank ügyfeleinek is lehetőségük nyílik arra, hogy adózással kapcsolatos különböző fizetési kötelezettségeiket akár egy összegben, internetbanki átutalással teljesítsék. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett EKOP projekt eredményeként megvalósított Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) közreműködésével az adózó pénzforgalmi szolgáltatójánál rendelkezésére álló un. házibankján keresztül teljesítheti adófizetési kötelezettségét. Az EFER lehetőséget biztosít arra is, hogy az adózó akár egy átutalással,...

Részletek

A Kormány határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásának előrehaladásáról és kapcsolódó intézkedésekről

„... felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozattal elfogadott 2014. évi munkatervének megfelelően biztosítsa a tervezett kötelezettségvállalások megtételét az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban és a kifizetési céltól történő elmaradás felszámolását az Államreform Operatív Programban, Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: 2014. április 30...” Forrás: A Kormány 1249/2014. (IV. 18.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásának előrehaladásáról és kapcsolódó intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2014. évi 55. szám, 2014. április 18.; 5532. oldal (pdf)

Részletek

Több mint egymilliárd forintos informatikai fejlesztés a bíróságoknál

„Több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés keretében megújítják a bírósági szervezetek informatikai parkját - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke kedden Szekszárdon. Handó Tünde a Szekszárdi Törvényszék összbírói értekezlete után tartott sajtótájékoztatón hozzátette: megvalósulnak azok az általa ígért programok, amelyeknek köszönhetően az ügyfelek többek között elektronikus értesítést kaphatnak ügyeik állásáról, vagy arról, hogy mennyi időn belül számíthatnak ítéletre. "Próbálunk a szolgáltató bíróságok irányába elmozdulni és a 21. században természetes igényeket kielégíteni" - jegyezte meg. Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke ismertetése szerint...

Részletek

230 milliós informatikai fejlesztés a KSH-nál

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 238 millió forintból fejleszti informatikai rendszerét, a projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán 238 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek - közölte a statisztikai hivatal. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) megvalósuló projekt az adatállományok központosított átvételét, átadását kezelő, valamint átvett másodlagos adatforrások adatelőkészítését támogató informatikai eszközök fejlesztését foglalja magában. A projekt elsődleges célja más szervezetek adatainak biztonságos átvétele statisztikai felhasználásra, az állományok hatékony érkeztetése és feldolgozása, valamint a KSH által a tájékoztatás keretében kiadott adatállományok...

Részletek

Módosul az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP)

„A Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóság 2013.szeptember 29-én kezdeményezte az Európai Bizottság felé az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) módosítását, melyet a Bizottság a C(2013)9288 számú határozatával 2013. december 17 -én elfogadott. A elfogadott módosítás értelmében az országos kihatású projektek esetében az EKOP forrás konvergencia és regionális versenyképesség célkitűzések közötti megosztási kulcsa (allokációs kulcs) módosult a 86,61%-13,39%-os arányról 70%-30%-os arányra az alábbiak szerint: A 2013.11.30–ig költségnyilatkozatba kerülő elszámolási tételek esetében a 3. prioritásra eső összeg az adott intézkedés költségének 13,39%-a, míg a...

Részletek

Lehallgatási botránytól a gyermekvédelemig – összegez az adatvédelem

„Az internetes adatvédelemtől, az amerikai lehallgatási botrányon keresztül, egészen a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárásig, igen színes évet tudhat maga mögött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A két évvel ezelőtt létrehozott hivatal az adatvédelmi ombudsman munkáját látja el, már most kézzel fogható eredményeket felmutatva, melyekről az intézmény vezetője, Péterfalvi Attila számolt be a Rádió Orienten. Az idei év kiemelt szerepet kapott a gyermekjogi projekt, valamint év elejétől lehetett adatvédelmi audit céljából felbérelni az intézmény szakértőit: “Ebben az évben indult az audit...

Részletek

A Kormány határozata az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. évekre szóló és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2009–2010. évekre szóló akciótervének módosításáról

„A Kormány 1. megállapítja az 1. melléklet szerint az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (a továbbiakban: EKOP) 2011–2013. évekre szóló akciótervét, 2. jóváhagyja a 2. mellékletben meghatározott egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projekteket, 3. jóváhagyja az EKOP 2009–2010. évekre szóló akciótervének módosítását a 3. melléklet szerinti konstrukció tekintetében, 4. elfogadja a 2. és 3. melléklet szerint, az ott meghatározott projektek kiemelt projektként történő nevesítését, 5. hozzájárul a 4. pont szerinti kiemelt projektek támogatási szerződéseinek – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító...

Részletek

Az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelkerete az államigazgatás modernizálására

„Az Európai Beruházási Bank (EIB) az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) exportjának támogatására a magyar állam számára 50 millió eurós, míg a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. számára 100 millió eurós hitelkeretet nyújt, az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója. Átalakítják az államigazgatást Magyarország az EIB régi, megbízható és jól együttműködő partnere, a nemzetközi bank közreműködésével az elmúlt években jelentős beruházások valósultak meg...

Részletek
Page 2 of 11 1 2 3 11