Skip to main content

Találat: elektronikus útdíj

Krénusz Kornél az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. új vezérigazgatója

„Az MVM NET Zrt. új vezérigazgatója Krénusz Kornél, jelentős iparági tapasztalattal rendelkező gazdasági szakember. Csaknem kilenc éven át Magyarország egyik vezető, szerverhotel és ADSL szolgáltatásokat nyújtó infokommunikációs szolgáltatója, az Interware Zrt. gazdasági igazgatója, cégvezetője. Ezt követően a GTS Hungary Kft. marketing és termékfejlesztési igazgatójaként tevékenykedett. Alapító-ügyvezetője a világítástechnikai megoldások tervezésével és kivitelezésével foglalkozó BestLED Hungary Kft-nek. Az új vezérigazgató Téren Róbert Ferencet váltja a vállalat élén, aki 2000. óta állt az MVM Csoport alkalmazásában, ahol részt vett az MVM Zrt. országos optikai...

Részletek

Kazahsztánba exportáljuk a Hu-Gót

„Exportálja az elektronikus útdíjrendszert a kormány. A Hu-Go Kazahsztán autópálya-hálózatán előreláthatólag 2016 januárjától szedi majd a pénzt az úthasználóktól. Kiépítése 50 milliárd forintba kerülhet. Karim Kazsimkanüli Maszimov megtalálta, amiért júniusban Budapestre látogatott. A kazah miniszterelnök annyira komoly fantáziát lát az Európát Nyugat-Kínával összekötő selyemút hagyományos, közúti változatának felélesztésében, hogy kormánya programjában Jövő Útja néven grandiózus útépítési és felújítási terveknek szorított helyet. Na meg annak is, hogy az országán kelet–nyugati irányban átdübörgő kamionokkal megfizettesse az úthasználatot. És miközben nagyjából összesen ezer kilométernyi sztráda...

Részletek

A magyarok megmutatták a világnak, hogyan lehet gyorsan és kedvező áron megvalósítani a tehergépjárművek útdíjrendszerét

„Az útdíjrendszer bevezetését tervező finnek érdeklődését keltette fel a magyar megoldás, melynek szakmai ötletadója és fejlesztője is az i-Cell volt. A fejlesztő cég közleményben hívta fel a figyelmet egy újabb elismerő véleményre a rendszerrel kapcsolatban. Mint bevezetőjükben ismertetik, Európa egyre több országa vezet be a közutakat fokozott mértékben igénybe vevő nehezebb gépjárművek számára valamilyen útdíjrendszert: Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Svájcban, Dániában, Svédországban, Hollandiában, Lettországban, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában már bevezették a 3,5 vagy 12 tonna feletti megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára az...

Részletek

Jön az e-buszjegy és a mobil közigazgatás: Interjú Veres Mihállyal, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatójával

„Július 1-vel a mobil parkolással és az e-matricával indul az egységes mobilfizetési rendszer, de ez még nem jelent díjemelést, ígéri Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF Zrt.) vezérigazgatója, aki az új szereplők belépésével nagyobb versenyre számít, így nem is tudja értelmezni az EU Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárását. -A fejlesztési tárcával kötött szerződés szerint már tavaly be kellett volna vezetni az uniós szabályok szerint az egységes mobilfizetési rendszert, de 2014. júliusra halasztották a startot. Tartható ez a dátum? - Az első...

Részletek

A nemzeti fejlesztési miniszter 19/2014. (V. 23.) NFM utasítása miniszteri biztos kinevezéséről

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki: 1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával, a GSM-R rendszer fejlesztésével, valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer (a továbbiakban: UD rendszer) bevezetési időszakával kapcsolatos feladatok koordinációjának...

Részletek

Áfacsalókra vadásznak az új útdíjrendszerrel

„A NAV és az útdíjfizetési hatóság között elektronikus kapcsolat van, így a gyanús szállítmányokat könnyedén nyomon követheti az adóhatóság. Már több nagy áfacsalás felgöngyölítésében is segítették a hatóság munkáját az elektronikus útdíjrendszer adatai, amelyekhez egy tavalyi törvénymódosítás ad jogosultságot az adóhatóságnak – írta szerdán a Magyar Nemzet. Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki és vámügyekben nyilatkozó szóvivője elmondta: a NAV és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató között elektronikus kapcsolatot alakítottak ki, így az adóhatóság az internet segítségével kérheti le a...

Részletek

Jöhet a mobilos e-útdíjfizetés

„Már teszteli a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az e-útdíjfizetéshez használható mobilalkalmazást, áprilisban élesedhet a megoldás. Legkésőbb júliusban elindítják saját mobil parkolási rendszerüket, amely középtávon akár a díjak csökkenését is eredményezheti. Már elkezdték a használatarányos elektronikus útdíjrendszerhez kapcsolódó mobilfizetési megoldás tesztelését, a próbaüzem várhatóan márciusban le is zárul – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF) vezérigazgatója. Az Android és iOS operációs rendszereken futó megoldás várhatóan áprilisban élesedik majd, így az e-útdíj fizetésre kötelezett fuvarozók ekkortól vásárolhatnak viszonylati jegyeket...

Részletek

Drágább lesz mobillal fizetni a parkolást és az autópályadíjat

„Módosul a nemzeti fizetési rendszerről szóló kormányrendelet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által felszámított tranzakciós díjak mértékét szabályozza, a tervezet szerint egyéni ügyfeleknek parkolás esetén tranzakciónként 50 forint, autópálya-matrica vásárlása esetén pedig a korábbi 80 helyett 50 forint úgynevezett kényelmi díjat kellene fizetniük. A viszonteladóknak parkolás esetén 40 forintot, autópálya-matrica vásárlásakor pedig 37 forint 50 fillért kellene fizetniük - az erről szóló kormányrendelet módosításának tervezete a kormany.hu-n jelent meg és január 30-ig lehet véleményezni. Az Országgyűlés még 2011 decemberében döntött az egységes...

Részletek

Megvan a 75 milliárd az e-útdíjból

„December 15-én éjfélre az elektronikus útdíjrendszer júliusi bevezetése óta megszolgált útdíj mértéke a 75 milliárd forintot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium .Ennyi volt az idei évre, december 31-ig tervezett összeg. A jövő évi díjbevételt eredetileg 150 milliárd forintra tervezték, de 10-15 milliárd forinttal is több lehet a javuló ellenőrzések következtében. A rendszer beruházási költsége 42 milliárd forint volt, az ellenőrzésre a rendőrségnek biztosított forrással együtt. A befizetett útdíj körülbelül fele-arányban oszlik meg a külföldi és a belföldi fuvarozók között. A külföldiek...

Részletek

Az e-útdíj a július 1-i bevezetés óta több mint 30 milliárd forintot hozott a költségvetésnek

„Az elektronikus útdíj a kormányzat presztizsberuházása lett: három hónap alatt valósították meg a tervezett 42 milliárd mintegy feléből. Az e-útdíj a július 1-i bevezetés óta több mint 30 milliárd forintot hozott a költségvetésnek - tájékoztat Kibédi-Varga Lajos, az Állami Autópályakezelő Zrt. e-útdíj szakmai projektszóvivője. Senkinek nem okoz gondot megváltani a viszonylati jegyet? Országszerte háromszáz kioszkon lehet viszonylati jegyet váltani, várhatóan ezek száma a közeljövőben tovább bővül. Azonban néhányan mintha nem tudnák, hogy nem elég az útvonalat a kioszkon megtervezni és az útvonalat...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4