Skip to main content

Találat: ellenőrzés

Három központi intézmény ellenőrzését zárta le az ÁSZ

„A központi alrendszer egyes intézményeinek ellenőrzése keretében lezárult a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI), a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2008 és 2013 közötti pénzügyi- és vagyongazdálkodása szabályszerűségének ellenőrzése. Az ÁSZ javaslatai alapján az ellenőrzötteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. ... A központi alrendszer intézményei meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal való gazdálkodásban. Éppen ezért kötelesek a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásukkal, a közpénzeket és...

Részletek

A nemzetgazdasági miniszter 3/2015. (II. 20.) NGM utasítása az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73. § (1) bekezdésében foglalt feladatkörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára, valamint az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról szóló 210/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. §-ában foglaltakra – a következő utasítást adom ki: 1. § Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság) Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint...

Részletek

Közműcégek: Ha kicsúsznak a határidőből, érvénytelen lesz a számlájuk

„Százmillió forintos nagyságrendű új teher rakódhat a hazai közműszolgáltatókra az október 6-i Magyar Közlönyben megjelent, fogyasztóvédelmi célú törvénymódosítás következtében, ráadásul úgy, hogy az előírás sok része tisztázatlan. Az áram-, a gáz-, a víziközmű és a távközlési cégeknek auditáltatniuk kell számlázási rendszerük zártságát. Mivel e kötelezettség a mainál szűkebb tartalommal már májusban hatályba lépett, az akkori módosításban érintett néhány nagy hálózati engedélyes (elosztó társaság), és az akkor is bizonytalan szövegezés miatt pár elővigyázatos egyetemes szolgáltató már akkor auditor után nézett. A lapunkhoz eljutott...

Részletek

A támogatás-felhasználás elszámolását ellenőrizte az ÁSZ

„Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a Kincstár eredményesen látta-e el az állami támogatások és hozzájárulások igénylése és elszámolása helyszíni felülvizsgálatát 2008-2010 között, illetve az ellenőrzött önkormányzatok a jogszabályoknak megfelelően igényelték és számolták-e el a 2010. évi normatív hozzájárulásokat. Az elszámolások felülvizsgálatának eredményessége megítélése érdekében az Állami Számvevőszék ellenőrzést végzett a Kincstár központjánál és 11 megyei államháztartási irodánál. A helyi önkormányzatokat a 2010. évben megillető normatív hozzájárulások elszámolását 47 - ezen belül hét városi és 40 községi - önkormányzatnál valamennyi jogcímre...

Részletek

Az állami ellenőrzés kérdőjelei, szabályos és szabálytalan a közigazgatásban

„A tanulmány a szabálytalanság fogalmának elméleti és jogi megjelenési formáit vizsgálja. A szabálytalanság a magyar jogban több értelemben használatos, és ezek közül az egyik alakja az Európai Unió szabályozásán alapul. Az uniós szabálytalansági szabályozás és a hazai joggyakorlat számos ellentmondást rejt. A cikk a hazai szabályozási és szerződési gyakorlat ellentmondásaira hívja fel a figyelmet.” Forrás: Az állami ellenőrzés kérdőjelei, szabályos és szabálytalan a közigazgatásban, Nagy Marianna, Pénzügyi Szemle, 2012/1, 88-97. oldalak (pdf)

Részletek

Aggasztja a lengyeleket az „intelligens utcafigyelő rendszer”

„Az európai INDECT-projekt keretében lengyel és külföldi egyetemek, magánvállalkozások, valamint rendőrségek a gyanús viselkedést és a bűncselekményeket automatikusan kiszűrő monitoring-rendszert akarnak létrehozni. A rendszer utcai kameráit többfajta érzékelővel szerelnék fel, hogy a hangon és a mozgáson kívül például a testhőmérséklet változásait is regisztrálják. Az adatokat számítógépes program elemezné kutatók által megírt viselkedés-algoritmusok alapján. A tervek szerint a rendszert egyebek között a belbiztonsági szolgálat (ABW) használná. A lengyel belügyminisztérium azonban a közelmúltban váratlanul kilépett a projektből, és Jacek Cichocki belügyminiszter elismerte, hogy "a...

Részletek

Új közigazgatás Európában – állapotfelmérés

„9 ország 80 képviselője vett részt az új közigazgatásról, többek között az eredményszemléletű számvitel bevezetésének tapasztalatairól szóló nemzetközi szemináriumon Az ÁSZ 2001. óta tagja az Európai Regionális Ellenőrző Intézmények Szervezetének (EURORAI). Az EURORAI a közszférát ellenőrző regionális intézmények közötti együttműködési forma, amely a regionális és a helyi szintű pénzügyi ellenőrzés fejlesztését hivatott biztosítani Európában. 2011. május 20-án - a hesseni számvevőszék közreműködésével - rendezték meg azt a nemzetközi szemináriumot, amelyen az államszámvitel és a költségvetés tervezés időszerű kérdéseit, többek között a nemzetközi...

Részletek

Legyen következménye az ellenőrzéseknek!

„Folyik az új Számvevőszéki Törvény előkészítése az Állami Számvevőszéknél. ...Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke az Állami Számvevőszékről szóló törvény felülvizsgálatában és újrakodifikálásában az Állami Számvevőszék elnökét közreműködésre kérte fel. Az Állami Számvevőszék dolgozik a javaslaton, és az alábbi következtetésekre jutott. Legyen következménye az ellenőrzéseknek! Az Állami Számvevőszékről szóló törvény 1989-ben lépett hatályba, az azóta eltelt több mint két évtized pedig rámutatott a jogszabály hiányosságaira. A jelenleg érvényes jogi szabályozás nagyban nehezíti a számvevőszéki jelenések hasznosulását. Ezt az okozza, hogy az...

Részletek

ÁSZ jelentés a Nógrád Megyei Önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2010. évi ellenőrzéséről

"Értékeltük továbbá egy fejlesztési feladat támogatási szerződésében rögzített célkitűzés (számszerűsíthető eredmények, indikátorok) megvalósításának eredményességét. Az ellenőrzés során felmértük, hogy az elektronikus közigazgatási szolgáltatások működtetése érdekében milyen intézkedéseket tettek, továbbá biztosították-e a közérdekű gazdálkodási adatok meghatározott körének honlapon történő közzétételét. A költségvetési gazdálkodás belső kontrolljainak ellenőrzése során vizsgáltuk, hogy az Önkormányzati hivatalban a költségvetés tervezés, a gazdálkodás és a zárszámadás készítés folyamatában a belső kontrollok kialakítása és működése megfelelő biztosítékot ad-e a gazdálkodási feladatok szabályszerű ellátására. Felmértük és minősítettük a költségvetés tervezés, a...

Részletek
Page 2 of 2 1 2