Skip to main content

Találat: ENSZ

Megszületett az ENSZ határozata a mesterséges intelligenciáról

„A világ országait egyesítő szervezet először először foglalt állást a mesterséges intelligencia kérdésében, rögtön az összes tagország egyetértésével. Az ENSZ Közgyűlése mind a 193 tagállam támogatásával fogadta el csütörtökön első határozatát a mesterséges intelligenciáról, ami többi között az új technológiák hasznából való egyenlő részesedést hangsúlyozza. A három hónap előkészítést követően elfogadott dokumentum célként fogalmazza meg, hogy csökkenjen a digitális szakadék a fejlett országok és a szegényebb, fejlődő államok között, valamint azt is, hogy minden szereplő ott ülhessen az asztalnál, amikor a mesterséges...

Részletek

Mesterséges intelligencia szövetséget alapít az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete és a Huawei

„Egy közös mesterséges intelligencia szövetség létrehozását jelentette be az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) és a Huawei Technologies Magyarországon, a fényeslitkei East-West Gate terminálon megrendezett Nemzetközi Vasúti- és Logisztikai Fórumon. A júliusban megalakuló Ipari és Gyártási Mesterséges Intelligencia Globális Szövetség célja, hogy elősegítse a mesterséges intelligencia-technológiák innovációját és alkalmazását az iparban és a gyártásban, valamint hogy fellendítse a digitális gazdaságot. Nemzetközi Vasúti- és Logisztikai Fórumot rendeztek Fényeslitkén, az East-West Gate terminálon, amely Európa legnagyobb és legmodernebb szárazföldi intermodális terminálja, és az első 5G-technológia...

Részletek

A Magyar ENSZ Társaság története Magyarország története is

„Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képviseletében Deli Gergely, az NKE rektora és a Magyar ENSZ Társaság képviseletében Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, az UNESCO közgyűlés volt elnöke. A megállapodás célja közös szakmai- és munkakapcsolatok megkezdése az oktatási, kutatási, pályaorientációs, továbbá szakmai és álláspályázati területen, valamint a megszerzett tapasztalatok cseréje. Az ünnepélyes ceremónián, melyre a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgóban került sor május 12-én, részt vett Koller Boglárka, az NKE nemzetközi rektorhelyettese, az Európa Tanulmányok Tanszékének...

Részletek

Új dokumentum összegzi a kínai űrprogram terveit

„...Ez az ötödik ilyen jellegű dokumentum a 2000-ben, 2006-ban, 2011-ben és 2016-ban kibocsátottak után. 2016 óta a kínai űripar gyors és innovatív előrehaladást ért el, ami az űrinfrastruktúra folyamatos fejlődésében, a BeiDou Navigation Satellite System (BDS) befejezésében és működésében, a nagy felbontású földmegfigyelő rendszer kiépítésében, valamint a műholdas kommunikáció és műsorszórás folyamatos fejlődésében nyilvánul meg. Sikerrel zárultak a háromlépcsős holdkutatási program utolsó lépése (pályára állás, leszállás és visszatérés), az űrállomás építésének első szakaszai. A Mars esetében a zökkenőmentes bolygóközi utat és leszállást...

Részletek

A közszolgálati pragmatika vizsgálata az Egyesült Nemzetek Szervezetének Személyzeti Rendtartása és Szabályzata alapján – Kitekintéssel a közszolgálat főbb európai rendszereire

„Doktori értekezésemmel egy olyan összehasonlító jogi munkát szeretnék közreadni, amely alkalmat kínál arra, hogy a nemzetközi szervezetek – és különösen az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) – önálló alapokon nyugvó belső foglalkoztatási jogát összevethessük az államok közszolgálati jogával. Azzal a céllal végeztem el kutatásomat, hogy a tisztviselők jogállásának bemutatásával, az általánosan érvényesülő jogok és kötelezettségek vizsgálatával megtaláljam a tisztviselői jogviszonyok elidegeníthetetlen, sajátos azonosító jegyeit. Sok bizonytalanság övezi a közszolgálat, a közszolgálati alkalmazott vagy a köztisztviselő fogalmakat, mivel a jogrendszerek eltérnek abban, hogy fogalmilag...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. október 5.

Vállalati ENSZ-diplomáciai részleget állított fel a Microsoft A II. világháború utáni fejlődés egyik szembeötlő jelensége a diplomácia fogalomkörének – századok stabilitása utáni – rohamos átalakulása volt. Változott a tevékenység tartalma, fokozatosan (majd a számítástechnika elterjedését követően villámlásszerű gyorsasággal) változott az alkalmazott eszközök, technológiák köre is. És, ami a legfőbb: drámaian megváltozott, szélesedett az aktorok köre is. A digitális közdiplomácia egyik sarokpillére éppen annak a felismerése volt, hogy a globalizációval a teljes világpiacot (és a teljes „világtársadalmat”) uraló technológiai nagyvállalatok olyan megkerülhetetlen szereplőivé...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. szeptember 28.

Az első virtuális ENSZ Közgyűlés Az elhúzódó globális koronavírus-járványnak „köszönhetően” újabb mérföldkövet könyvelhetett el magának a diplomáciai szakma digitalizációja. Fennállása óta most első ízben költözött a virtuális terekbe a multilaterális kapcsolatrendszer legfontosabb intézménye, az ENSZ Közgyűlés. Természetesen kétféle várakozás kísérte a legfontosabb éves diplomáciai esemény online verziójának előkészítését: a digitalizáció elkötelezett hívei örömmel teli várakozással fogadták az eseményt, mondván, hogy ez a lépés jelentősen lendít majd a modern információs és kommunikációs technológiák lehetőségeinek további kiaknázásában. Ugyanakkor a diplomácia hagyományaihoz erősebben ragaszkodók nem...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. augusztus 3.

Az első szankciók: gyökeres változás az EU kiberhadviselési politikájában Meghökkentette a szakmai közvéleményt az EU – kibertérben, kiberkonfliktusokban – szokatlanul kemény lépése: az Unió „külügyminisztere” ugyanis a héten bejelentette, hogy korlátozó intézkedéseket vezettek be több olyan személy, illetve szervezet ellen, akikről és amelyekről feltételezik, hogy különböző jellegű kiberakciókat („kibertámadásokat”) intéztek az elmúlt évek során európai államok és vállalatok számítástechnikai rendszerei ellen. Joseph Borell, a közös kül- és biztonságpolitikáért felelős főbiztos nyilatkozatában megfogalmazta az eddigi (megengedő, vagy sokak szerint határozatlan és bizonytalan) uniós...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. július 13.

Infodemiológia: a WHO konferencián tárgyalja a járványokat kísérő globális dezinformációt Mintegy három hónappal ezelőtt mutattuk be először Hírlevelünk olvasóinak a koronavírus világjárvány „farvizein” megjelenő új jelenség, az „infodémia” fogalmát. A különös szóösszetétellel leírt jelenség persze sok szempontból cseppet sem új, inkább csak a „halmazati hatás” miatt került most ennyire a figyelem központjába. Röviden arról van szó, hogy a XXI. századi társadalmakban, és különösen a nyugati világban szokatlan, teljességgel újszerű, éppen ezért komoly félelmeket is kiváltó COVID-19 járvány a kapcsolódó információknak is egyfajta...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. június 8.

A digitalizáció most talán elérheti a klímadiplomáciát is A nagy nemzetközi rendezvények egyértelműen a mostani válsághelyzet „áldozatainak” tekinthetők. Nem kivétel ez alól az utóbbi néhány évben kiemelt figyelmet kapott klíma-tematika sem. A világon végigsöprő koronavírus járvány hatására az Egyesült Nemzetek szervezői már április folyamán döntöttek, és kényszerűen jövő őszre halasztották az eredetileg idén novemberre tervezett klíma világkonferenciát. A COP 26 névre hallgató kiemelt rendezvény, amelynek az eredeti elgondolások szerint Glasgow városa adott volna otthont, az ENSZ klíma keretegyezményéhez csatlakozott felek legnagyobb éves...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3