Skip to main content

Találat: építésügyi hatósági eljárás

Túlterhelt építési ügyintézők a Balatonnál, az eletronikus rendszer nem működik megfelelően

„A Balatonnál nemhogy csökkenne, nő az engedélyezési eljárások száma, ezért túlterheltek az építési ügyintézők a magyar tenger partján. Az építésügyi hatóság ügyintézőinek a leterheltsége igen nagy, a Balaton-parti települések ügyszáma meghaladja az országos átlagot, a siófoki hatóság által készített dokumentumok száma a legmagasabb a megyében, a legkisebb ügyszámú megyei építési hatóságon, a tabin készült határozatoknak több, mint tízszerese. Ebből következik, hogy az ügyintézési határidőket nehezen, vagy nem is tudják tartani. Mindez Kónyáné Zsarnovszky Judit siófoki jegyző válaszából derül ki, akit arról kérdeztünk:...

Részletek

Építésügy: változások az egyszerű bejelentéssel kapcsolatban

„Július 1-től jelentősen megváltoznak az egyszerű bejelentés jogszabályi paraméterei. Az új jogszabály értelmében az egyszerű bejelentés az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg. A Magyar Közlöny 84. számában, 2016. június 13-án megjelent a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) számú új kormányrendelet. Az új rendelet értelmében az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg július 1-jétől. Mindez azt jelenti, hogy a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű lakóépület egyszerű bejelentése nem az ÉTDR-be...

Részletek

Építési engedély helyett készenlétbe helyezett napló

„E-naplóval teljesíthető az építési tevékenység bejelentése július 1-től. A lehetőséggel a legfeljebb 300 négyzetméteres házak építői élhetnek. Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentése az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendeletből. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottakon túl a készenlétbe helyezés további feltétele a bejelentés mellékleteként az építész tervező által az elektronikus építési naplóba feltöltött kivitelezési dokumentáció. Ennek tartalmaznia kell az aláírólapot tervjegyzékkel, helyszínrajzot, kitűzési helyszínrajzot, utcaképet, eltérő szintek alaprajzait,...

Részletek

Mégsem építhetünk bármit

„A Magyar Közlöny tegnapi számában jelent meg az építésügyi törvény módosítása, amely orvosolja a tavaly év végi jogi változások legnagyobb problémáit. Tavaly szinte sokkhatás alatt írtuk meg, hogy mostantól mindenki azt épít, amit akar, beleértve bármi olyat, amelynek azután senki, még az építtető sem örül. Külön cikkben elemeztük, milyen szélsőségek történhetnek akkor, ha a helyi építési szabályozásokból csak annyit kell betartani, hogy milyen magas és mekkora alapterületű lehet egy lakóház. A mögöttünk lévő hónapok óriási joghézagban teltek, a hatályos jogszabályok szerint ugyanis...

Részletek

Az új építésügyi szabályozás miatt Óbuda „giccsadót” vezet be

„A képviselők elfogadták a települési adó bevezetéséről szóló koncepciót. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) 2016. január 1-jétől kiegészült egy újfajta eljárással, ami az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység nevet viseli. Az Étv. módosítás célja, hogy a családi otthonteremtési kedvezménnyel összefüggésben az új lakóházak megépülését az adminisztrációs terhek enyhítésével ösztönözze. Ez az eljárás a 300 m2-nél nem nagyobb alapterületű lakóépületekre vonatkozik. Az építtető a kivitelezés előtt 15 nappal bejelentést tesz az elsőfokú építésügyi hatóságnál, és benyújtja az egyszerűsített bejelentési...

Részletek

Szíven ütötte az építészeket Rogán Antal új javaslata

„Káosztól tart az építkezések körül az építészkamara egyik vezetőségi tagja amiatt, hogy a jövőben 300 négyzetméter alatt nem kell építési engedélyt kérni az ingatlanokra. Az építési vállalkozók szövetsége azonban örül a változtatásnak. Furcsállja az építész szakma az építési engedélyek kapcsán tervezett változtatásokat. Mint ahogy a Magyar Építész Kamara egyik tisztségviselője a hirado.hu-nak megfogalmazta, sokakat szíven ütött, hogy a kormány tervei szerint 300 négyzetméter alatti ingatlanokhoz nem kell építési engedélyt kérni a jövőben, mindössze bejelentési kötelezettség lesz. Félő, hogy káosz lesz az építkezések...

Részletek

Rogán Antal: egyszerűsödni fog az építési engedélyezés

„...A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elmondta azt is, hogy nem elegendő a lakásépítés áfáját csökkenteni, az építési engedélyezés bürokráciájának lebontására is szükség van. Elmondta, a 300 négyzetméter alatti ingatlanoknál nem kell építési engedélyt kérni a jövőben, mindössze bejelentési kötelezettség lesz. Rogán Antal közlése szerint az építtetőnek, vagy az általa felkért szakembernek vállalnia kell azt, hogy az érvényes építési szabályzatokat betartják; a bejelentést követően 15 nappal megkezdődhet az építkezés. Hozzátette: a kormányhivatalok feladata lesz ellenőrizni, hogy az építkezés valóban a szabályoknak megfelelően történt-e,...

Részletek

Megszűnik az építési engedélyezés

„Foglalkoztam már korábban az építésügyben várható változásokkal, és a témával kapcsolatban komplex elképzelésekkel bíró mérnökegyesület öt plusz egy javaslatát is közzétettem ezen a felületen. A múlt héten végre megjelent az a kormányhatározat, amelyből kiolvasható az építésügy átalakításának iránya. A feladattal megbízott Lázár János és csapata láthatóan felkészült előkészítő csomagot tett le az asztalra, a dokumentum az építésügy és az építőipar valódi problémáit feszegeti és ezekre keresi a választ. A 1567/2015. (IX. 4.) számú kormányhatározat az építésügy átalakítását célzó intézkedési tervről és a...

Részletek

Lázár János a közszolgálati dolgozók béremeléséről és más aktuális kérdésekről

„Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár "Kormányinfo 15. Mit miért tesz a kormány?" címmel tartott sajtótájékoztatót. ... A következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz az államapparátusban a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint. Lázár János jelezte, hogy áttekintették a gépjárművek helyzetét és szükségtelennek tartották a 6 milliárd forintos beszerzést. A tárcavezető a parlament költségvetési bizottságának javaslatára reagálva azt is közölte: az új közbeszerzési törvény az új uniós irányelvek szerint készült, ami meghatározza a kivételek körét. A...

Részletek

Elindult az Építésügyi Fizetési Portál

„Az Építésügyi Fizetési Portál segítségével az ÉTDR rendszerben elektronikusan ügyet indító felhasználók az építésügyi hatósági eljárás illetékét illetve az esetlegesen kiszabott bírságot elektronikus úton is megfizethetik. Az Építésügyi Fizetési Portál (ÉFP) önálló informatikai szolgáltatás, elérése: efp.e-epites.hu. Az ÉFP az elektronikus fizetést az Elektronikus Fizetési és Elszámolás Rendszer (EFER) szolgáltatásainak felhasználásával valósítja meg. Az ÉFP publikus oldalain részletes leírás olvasható az ÉFP koncepciójáról és az elektronikus fizetés módjáról. Az elektronikus fizetés a Fizetés menüpontban kezdeményezhető. Az ÉFP használatával kapcsolatos esetleges kérdésekre e-mail-ben és...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4