Skip to main content

Találat: Északnyugat-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna

Állandó és intézményesített párbeszédet alakítanának ki a területfejlesztésben

„Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Győrben hat megye kilenc kamarájának vezetője és dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A megállapodásban résztvevők között van a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek elnöke, Pintér-Péntek Imre látta vendégül az érintetett szervezetek vezetőit. Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna lényege, hogy az illetékesek a jövőben a nagy városkörzetekre fókuszálnak, ami a területfejlesztéseket illeti. Mindebben pedig Győrnek kiemelt szerepe lesz. „Azt szeretnénk, ha aktívabb és intenzívebb lenne az eszmecsere a megyei kamarák és a területfejlesztési minisztériumhoz tartozó egységek között. Ezzel tulajdonképpen...

Részletek

A kormány a napokban fogadja el a régiós gazdaságfejlesztési terveket

„A napokban fogadja el a kormány a négy magyarországi övezet gazdaságfejlesztési tervét – közölte a Pannon Városok Szövetsége (PVSZ) hétfői keszthelyi ülésének sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor. Az északnyugat-magyarországi gazdaságfejlesztési zónáért és Veszprém mint 2023-as európai kulturális főváros programjaiért felelős kormánybiztos felidézte, hogy tavaly nyáron hozta létre a kormány a négy gazdaságfejlesztési övezetet. Az északnyugat-magyarországi régió hat megyéjében most kezdődik a harmadik konzultációs fórum az övezet fejlesztési tervéről, amelyet – a másik három zónáéval együtt – a napokban fogad el a kormány. Alapfeltétel a...

Részletek

Navracsics: a közlekedésfejlesztés kiemelt feladat Északnyugat-Magyarországon

„ A kormánybiztos a 84-es út korszerűsítését, biztonságosabbá tételét is hangsúlyos feladatként említette. A közlekedési infrastruktúra fejlesztését, valamint a térség versenyképességi potenciáljának kibontakoztatását nevezte a legfontosabb feladatnak Navracsics Tibor kormánybiztos pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján. Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos a régió polgármestereivel és közgyűlési elnökeivel tartott megbeszélést követően kiemelt feladatnak mondta a 8-as út gyorsforgalmúvá alakítását, a Komárom-Székesfehérvár-Dunaújváros közti út és a 84-es út korszerűsítését, biztonságosabbá tételét. A régió versenyképességének kibontakoztatása szempontjából fontos rákapcsolódni a nemzetközi útvonalakra, Dél-Szlovákia,...

Részletek

Navracsics Tibor az Északnyugat-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna sok kiaknázatlan lehetőségéről

„ A kormány négy gazdaságfejlesztési övezet élére nevezett ki biztosokat szeptember elején. A legnagyobb közülük hat megyével (Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém) és kilenc megyei jogú várossal az Északnyugat-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna, amelynek felelőse Navracsics Tibor lett. A korábbi EU-biztos, aki az Európa Kulturális Fővárosa 2023 Veszprém program kormánybiztosa is egyben, úgy véli: gazdasági potenciálját tekintve az észak-magyarországi zóna talán a legerősebb térsége hazánknak, és sok kiaknázatlan lehetőséget rejt. Négy regionális koncepció áll össze – Mivel kezdte a munkát, és melyek azok...

Részletek