Skip to main content

Találat: Európai Űrügynökség (ESA)

Egy magyar építészeti iroda az Európai Űrügynökséggel karöltve szeretné mérsékelni Budapesten a hőszigethatást

„Az ESA Space for Green Construction nevű pályázatán nyertes Paulinyi & Partners mérsékelni szeretné a főváros hőszigethatását. Tavaly év végén kötött szerződést egymással a Paulinyi & Partners és az Európai Űrügynökség (ESA). A Space for Green Construction (Űrkutatás a zöld építészetért) nevű pályázat keretében létrejött partnerség lényege, hogy hazai szakemberek az ügynökségtől származó megfigyelési adatokat felhasználva vizsgálják a városi mikroklíma jelenségét, és igyekeznek megoldásokat kidolgozni a hőszigethatás csökkentésére. Ez tulajdonképpen annyit tesz, hogy a nagyvárosi infrastruktúra miatt kialakuló, akár több fokkal is...

Részletek

Magyar közreműködéssel indul az exobolygó misszió

„Az űrmisszió budapesti konzorciumi találkozóját tartják Budapesten. Az Európai Űrügynökség egyik legjelentősebb tudományos missziója, az Ariel az exobolygók légkörét, természetét, keletkezését és fejlődését vizsgálja - hangsúlyozta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos kedden, az űrmisszió budapesti konzorciumi találkozóján, amelyre több mint 220-an regisztráltak. Magyarország a tudományos kutatások mellett az eszközépítésben segíti a misszió sikeres megvalósulását - mondta el Ferencz Orsolya a közmédiának a találkozó előtt. "A küldetés célja, hogy először az emberiség történetében arra kapjunk választ, hogy az exobolygók légkörében van-e nyoma olyan...

Részletek

Katasztrófák is megelőzhetők a korszerű űrtechnológiákkal

„A biztonságpolitikában is folyamatosan felértékelődnek az űrstratégiák, hiszen a műholdakkal és az egyéb csúcstechnológiás eszközökkel olyan kritikus infrastruktúrák is hatékonyabban védhetők, mint az úthálózat vagy az energiaellátás. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos kitért arra is, hogy míg a 2010 előtti baloldali vezetés folyamatosan leépítette a hazai űrszektort, a jelenlegi kormánynak napjaink­ra nagyjából sikerült felzárkóztatnia azt a régiós országok szintjére... – Múlt héten Brüsszelben tartották az Európai Űrügynökség (ESA) második biztonságpolitikai konferenciáját, amelyen ön is részt vett. Mik voltak az előadók főbb...

Részletek

Távérzékelési fejlesztések lehetőségei a mezőgazdaságban

„A sikeres hazai agrárium kulcsa az állami és a gazdálkodói oldal modernizációja – fogalmazott Juhász Anikó azon az Agrárminisztériumban rendezett tanácskozáson, amelyen a távérzékelési és térinformatikai rendszereket alkalmazó agrárszakigazgatási szereplőkkel együtt megvitatták azokat a fejlesztési irányokat, amelyek segítenek a támogatáspolitikai és hatósági feladatellátás hatékonyabbá tételében. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium Agrárgazdaságért felelős Helyettes Államtitkársága, a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. és az Európai Űrügynökség (ESA) delegációjának közös szervezésével megvalósított szakmai műhelymunkán első kézből tájékoztatták az érdeklődőket az ESA mezőgazdasági célú földmegfigyelési programjairól, a magyar...

Részletek

Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos fogadta az Európai Űrügynökség (ESA) szakembereit

„2023. február 15-én Magyarországra látogattak az Európai Űrügynökség (ESA) szakemberei, akik több mint 40 magyar űripari piaci szereplő, szakember, kis- és középvállalkozás, valamint magyar kutatóintézetek és egyetemek számára mutatták be a Föld kozmikus védelmével kapcsolatos európai programokat. Az eseménynek a Lechner Tudásközpont adott helyet, ahol a résztvevőket Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Dr. Földváry Gábor, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője köszöntötte. A rendezvény során az ESA kozmikus védelemmel foglalkozó képviselői (ESA Space Situational Awareness Program Board) többek között az űridőjárás,...

Részletek

Megemelte költségvetését az Európai Űrügynökség

„Az ESA a Hold és a Mars felderítését célzó programokra fordítja a büdzsé nagy részét. A nemzetközi űrverseny fokozódik. Az Európai Űrügynökség (ESA) jelentősen növelte költségvetését, hogy tartsa a lépést az Egyesült Államokkal és Kínával, valamint új Hold-missziókat jelentett be szerdán. Az ESA Párizsban tartott miniszteri szintű tanácskozásán az űrügynökség 22 tagországa 16,9 milliárd euróra növelte a hároméves költségvetés keretét. Ez 17 százalékos növekedés az előző büdzséhez képest. A kezdeti cél 18 százalékos emelés volt. Josef Aschbacher, a szervezet vezérigazgatója szerint az...

Részletek

Az Európai Űrügynökség (ESA) továbbképzése a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (FTI-iASK) együttműködésben

„Az Európai Űrügynökség (ESA) a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (FTI-iASK) együttműködve távérzékelésről szóló továbbképző tanfolyamot szervez november 21. és 25. között, amelynek középpontjában a mezőgazdasági területek és felszíni vizek műholdas megfigyelése áll. A továbbképzésen számos magyar kutató és PhD-hallgató mellett összesen mintegy 21 európai ország képviselteti magát. Az érdeklődés nem véletlen, a képzés ugyanis egyedi lehetőséget biztosít a műholdas távérzékelés magas szintű megismeréséhez és a jelenkori legmodernebb adatelemzési technikák elsajátításához. A tanfolyam célja a föld-megfigyelési (EO) tudományterülettel foglalkozó kutatók és szakértők következő generációjának...

Részletek

Huszonhatan vannak még versenyben a következő magyar űrhajós pozíciójáért

„A következő magyar űrhajós személyének kiválasztására kiírt pályázatra január végéig több mint 240 jelentkezés érkezett. Február folyamán közülük százan vehettek részt egy online alkalmassági felmérésen. Az eredmények alapján közel ötven pályázó kapott meghívást az Európai Űrügynökség hamburgi tesztközpontjába. Az Európai Űrügynökség (ESA) által végzett kompetenciafelmérést követően a HUNOR űrhajós-jelöltek közül huszonhatan jutottak tovább a következő fázisba, melynek során összetett egészségügyi vizsgálatok (fizikai és pszichológiai) várnak a jelentkezőkre május végén – június elején az ESA németországi tesztközpontjában. Ezzel párhuzamosan, június második felében a...

Részletek

Magyar cég is segít embert küldeni a Holdra

„Elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) megbízását az űrtechnológiai fejlesztésekre szakosodott Remred Kft., így a vállalat feladat lesz többek között számos elektronikai és szoftveres rendszer gyártása és fejlesztése is. Az űrtechnológiai fejlesztésekre szakosodott Remred Kft. az Energiatudományi Kutatóközponttal és az Airbus-szal közös konzorciuma nemzetközi nyílt pályázaton elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) megbízását. A vállalat a nemzetközi együttműködés keretében épülő, ember lakta Hold-állomás fedélzetére készülő berendezéseket fejleszt és gyárt majd. 2024-ben kezdődhet meg az ember visszatérése a Holdra. Ekkor bocsátják majd fel a Lunar...

Részletek

A „Matosinhosi nyilatkozat” Európa űrbeli szerepének növeléséről

„Az Európai Űrügynökség Portugáliában megtartott miniszteri találkozóján a résztvevők egyhangúlag elfogadták az úgynevezett „Matosinhosi nyilatkozatot”, amely Európa űrbeli szerepének növelését és az űrprogramok kivitelezésének gyorsítását is elősegítheti és amelyben három fő célt fogalmaztak meg a jövő misszióinak irányával és tematikájával kapcsolatban. az első az „Űr a zöld jövőért” nevet kapta, eszerint olyan űrprogramok fejlesztését helyezik előtérbe, amelyek hozzájárulnak a fenntartható életkörülmények kialakításához itt a Földön, valamint a 2050-re kitűzött klímasemlegesség eléréséhez is, ehhez elsősorban a bolygó jelenlegi állapotának felmérésére helyezik a hangsúlyt...

Részletek
Page 1 of 2 1 2