Skip to main content

Találat: fejlesztés és innováció

Sikeres fejlesztést zárt le a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)

„A NIH az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására” című pályázaton elnyert 238 millió forintos támogatásból megújította belső folyamatait, egyszerűsítette ügymenetét, és bővítette a Hivatal által nyújtott szolgáltatások körét. A NIH a kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan államigazgatási együttműködési struktúrákat, kooperációs hálózatokat és innovációs elemző, szolgáltató kapacitásokat épít ki és működtet, amelyek Magyarország és az EU gazdaságstratégiai céljainak megvalósítása érdekében elősegítik a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját és a hazai, illetve nemzetközi...

Részletek

Nemzetközi szemle – 2014. március 10.

Az uniós tagországok innovációs teljesítménye A feljegyzés megmagyarázza az uniós innovációs eredménytábla célkitűzéseit, információt közöl az alkalmazott mérési módszertanról. Értékeli az innovációs teljesítményt nemzeti és regionális szinten, valamint közli a nemzetközi versenytársak adatait is. Magyarország a mérsékelten újító országok között van. Forrás: Innovation performance: EU Member States, International Competitors and European Regions compared; MEMO/14/140, 2014. március 4. (pdf) Az EU innovációs tevékenysége fellendülő tendenciát mutat, de nem kiegyenlített; Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete; 2014. március 6. Hogyan építsünk közösségi intranetet? Az Amerikai...

Részletek

Horizont 2020 támogatások: 15 milliárd euró az első két évre

„Az Európai Bizottság december 11-én közzétette az Európai Uniónak a 2014-2020 közötti időszakra 80 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező kutatási és innovációs programjának, a „Horizon 2020”-nak (magyarul Horizont 2020, vagy H2020) a keretében a 20142015. évekre vonatkozó első pályázati felhívásait. Az első két évben a 15 milliárd eurót meghaladó finanszírozás célja Európa gazdaságának egyre fokozottabb tudásalapúvá tétele, illetve megoldást találni az emberek mindennapi életének kulcskérdéseire. Összesen 151 pályázati felhívás részletes információi érhetők el a program egységes ügyfélkapuján, a „Participant Portal”-on keresztül. A 2014....

Részletek

A piacra lépést támogatja az új pályázati eszköz

„Az EU-s támogatások és a piaci alapon működő kockázati tőke előnyeit kívánja egyesíteni a Horizon 2020 pályázatok keretében megjelenő új KKV-eszköz. A vállalatok teljesen más hatékonysággal és más attitűddel használják a vissza nem térítendő támogatásokat, mint a piaci alapú kockázati tőkét. Ezt az ellentmondást próbálja enyhíteni, a Horizon 2020 pályázati keretprogramban megjelenő, korábban ismeretlen elem, a korai fázisú kkv-k áthidaló feltőkésítésére létrehozott „Új KKV eszköz”. „A korábbi gyakorlat szerint a közpénzeket – vissza nem térítendő támogatások formájában – főleg kutatásokra költötték, míg...

Részletek

Obama kiemelt szere­pet szán az IT-iparnak

„Barack Obama ötödik alkalommal mondta el a nemzet helyzetével kapcsolatos beszédét, amelyben ezúttal kiemelt helyet kapott az IT-ágazat. Az amerikai elnök azt javasolta, hogy idén összesen hat új hi-tech centrumot hozzon létre az Amerikai Egyesült Államok, hogy így segítse elő a helyi gyártást. "Több mint egy évtized óta először jelentették ki világszerte gazdasági vezetők, hogy nem Kína a világ első számú befektetési helye, hanem Amerika" - mondta az elnök. Együttműködésre szólította fel a kongresszust az adórendszer olyan kiskapuinak bezárása érdekében, amelyek a...

Részletek

Paradigmaváltás küszöbén? − az újraiparosítás trendjei

„A gazdasági válság sújtotta évek alatt világszerte kiérlelődött egy szokatlanul széles körű konszenzus arról, hogy a sikeres nemzeti és nemzetközi krízismenedzsmentnek elengedhetetlen feltétele újraiparosítási programok indítása. Az ipar fellendítésének szükségessége globális gondolattá vált. 2011-ben a brit miniszterelnök, David Cameron a davosi Világgazdasági Fórumon megtartott előadásában a reindusztrializáció fontosságáról beszélt, Barack Obama pedig már 2009-ben meghirdette az USA újraiparosításának hosszú távú stratégiai programját. “Ipartalanítási” trendek Ha pedig a világ vezető politikusainak és szakembereinek többsége azonos szemléleti platformra helyezkedik, joggal tételezhetjük fel, hogy valamiféle...

Részletek

Kiállítás a digitális ipar innovátorainak

„Nagyvállalatok vezetőinek és politikusoknak mutathatják meg tudásukat a startup-világ legjelentősebb képviselői. Hazánk idei egyik legnagyobb jelentőségű szakmai és diplomáciai eseményén szervezhet innovációs kiállítást a Mobilitás és Multimédia Klaszter Iroda. A Külügyminisztérium hétfőn kérte fel hivatalosan az MMKlaszter-irodát, hogy a júniusi Magyar Innovációs TechShow mintájára szervezzen egy kiállítást az október 4-5-i Budapest Conference on Cyberspace keretében. Az év egyik legkiemeltebb szakmai és diplomáciai eseményére mintegy 600 nemzetközi kormányzati, vállalati, tudományos és civil résztvevőt várnak. Hogy az októberi rendezvényen a leginnovatívabb hazai digitális fejlesztéseket...

Részletek

Az informatika kitörési pont lehet az innovációban

„Átfogó jelentés készült a vállalati kutatás-fejlesztési helyzetről. Magyarország kutatás-fejlesztési ráfordításai a GDP arányában bővültek ugyan, de a vállalati ráfordítások alacsonyak; sok a jó és megvalósítható ötlet, de elégtelen azok menedzselése, az informatika pedig kitörési pont lehet az innovációban - egyebek mellett ez derül ki a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) gondozásában elkészült és kedden bemutatott Vállalati KFI jelentésből. A sajtótájékoztatón Mészáros György, a NIH elnöke a hivatal szolgáltató jellegének erősítése mellett érvelt, amelyet a kis, induló vállalkozások forrás- és információszűkével indokolt. A hivatal...

Részletek
Page 2 of 2 1 2