Skip to main content

Találat: felhőszolgáltatás

A Microsoft és az Amazon és az uniós intézmények szerződéseit vizsgálja az EU-s adatvédelmi biztos

„Két vizsgálatot is indított az Európai Adatvédelmi Biztos az EU, illetve annak intézményei által kötött, bizonyos felhőszolgáltatások használatára vonatkozó keretszerződések kapcsán. Két, egymással párhuzamosan futó vizsgálatot indított az Európai Adatvédelmi Biztos (European Data Protection Supervisor, azaz EDPS) csütörtökön az Európai Unió, illetve annak egyes intézményei, valamint két amerikai felhőszolgáltató, a Microsoft és az Amazon közt létrejött szerződések kapcsán. A vizsgálatok célja azt tisztázni, hogy a szerződésben foglaltak - különös tekintettel arra, hogy a Privacy Shield transzatlanti adatcsere-egyezményt időközben hatályon kívül helyezték -...

Részletek

A kontinensen dolgozza fel az európaiak adatait a Microsoft

„A redmondi konszern két európai ítéletre reagált. Bard Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója a blogbejegyzésében azt írta, hogy a jövőben az ügyfeleik adatait kizárólag az EU területén fogják feldolgozni és tárolni. A döntéssel az óriáscég az Európai Unió Bíróságának két ítéletére reagált, amelyek az Amerikai Egyesült Államok és az EU közötti adatmegosztásra vonatkoztak. Az Európai Unió Bírósága először 2015 októberében hatályon kívül helyezte a Safe Harbor egyezményt, majd tavaly júniusban a Privacy Shield szabályozás esetében is ugyanígy döntött. A két...

Részletek

Európai Tanács: 2030-ra klímasemleges Internet kell

„A szervezet azt szeretné, ha tíz éven belül a számítógépközpontok és gerinchálózatok zöldek lennének. Az Európai Tanács az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. A szervezet rendszeresen kifejti a véleményét a fontosabb kérdésekben, most például Európa digitális jövőjével kapcsolatban tette meg ezt. Az európai uniós tagországok úgy vélték, hogy az eddigieknél erősebb klímavédelmi intézkedésekre van szükség az IT-technológiák területén. A tagállamok arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy egy részletes hatásvizsgálattal együtt javasoljon olyan intézkedéseket,...

Részletek

Az EU zöld közbeszerzési (GPP) kritériumai az adatközpontok, szerverszobák és felhőszolgáltatások számára

„Az adatközpontok, szerverszobák és a felhőalapú szolgáltatásokra vonatkozó zöld közbeszerzés (GPP) kritériumai kidolgozásának célja, hogy segítse az állami hatóságokat, hogy olyan módon szerezzék be az adatközpontok felszereléseit és szolgáltatásait, hogy azok hozzájáruljanak az európai energia-, éghajlatváltozás- és az erőforrás-hatékonysági politika célkitűzéseihez, valamint az életciklus-költségek csökkentéséhez. A kritériumok alapjául három prioritási területet azonosítanak: 1) IKT-rendszer teljesítménye, 2) mechanikai és elektromos rendszer teljesítménye, 3) az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentése. Mindegyik fókuszterületre egy vagy több kritériumot mellékelnek, a háttér-technikai indoklással és az érdekelt felek...

Részletek

Hivatalosan is elindult a Gaia-X, a francia-német kezdeményezés egy európai felhő ökoszisztéma létrehozására

„A két ország politikai vezetése szerint ettől fog csökkenni az európai gazdaság kiszolgáltatottsága a Szilícium-völgy óriásaitól. Hivatalosan is bejelentette Bruno Le Maire francia és Peter Altmaier német gazdasági miniszter a Gaia-X elindulását. A nagyszabású projekt, melynek előzetes tervei már tavaly kiszivárogtak, egy európai felhős ökoszisztéma létrehozását tűzte ki célul. Ettől várja a két ország politikai vezetése, hogy csökken az EU digitális gazdaságának függősége a Szilícium-völgytől. Európai felhő európai szabványokkal Ahogy az a tavaly ősszel kiszivárgott dokumentumokból is kiderült, a Gaia-X olyan szabványok...

Részletek

Még mindig nem tisztázódtak a Pentagon hatalmas felhőszolgáltatási tenderével kapcsolatos problémák

„Egy új jelentés sem válaszolta meg a korábban felmerült kérdéseket. A Pentagon tavaly januárban jelentette be, hogy a Microsoft nyerte el a Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű pályázatát, amelynek keretében a társaság öt esztendőn keresztül biztosít majd felhőszolgáltatásokat az amerikai védelmi minisztérium, a hírszerző szolgálatok, illetve a parti őrség számára. 2019 júliusában kiderült, hogy korábban valójában az Amazon nyerte a JEDI-t, majd később lett a Microsoft a győztes. Emiatt az Amazon megtámadta a döntést, majd nekiment Donald Trumpnak, egyúttal azzal vádolta...

Részletek

A globális digitális platformokkal szemben Németország saját, európai adatinfrastruktúrát szeretne

„Szerintük ezzel lehetne csökkenteni az európai vállalatok kitettségét ellenséges gazdasági érdekeknek. Hamarosan bejelentheti Peter Altmaier német gazdasági és energiaügyi miniszter azt a Gaia-X néven emlegetett mestertervet, amely a nagy globális felhőszolgáltatók kiváltását célozza európai szinten. A Bloomberg birtokába került tervezet elkészítésébe többek között a Bosch, az SAP, a Deutsche Telekom, a Deutsche Bank és a Siemens is beszállt. A terv alapvetése az, hogy mivel az adat a jövő legfontosabb erőforrása, Németországnak és Európának olyan adatszolgáltatási infrastruktúrára van szüksége, amely biztosítja az adatok...

Részletek

Az Amazon helyett a Microsoft fogja szolgáltatni a Pentagon felhőalapú rendszerét (JEDI)

„Péntek éjjel jelentették be döntésüket a 10 évre szóló pályázatról. Kisebb meglepetésre a Microsoft információtechnológiai óriásvállalat nyerte meg az amerikai védelmi minisztérium 10 milliárd dolláros informatikai pályázatát, noha szakértők előzetesen egy másik amerikai nagyvállalatot, az Amazont tartották legesélyesebbnek a felhőalapú rendszer fejlesztésére. A Pentagon péntek éjjel jelentette be döntését a 10 évre szóló pályázatról. A Microsoft és az Amazon mellett olyan óriásvállalatok voltak a pályázók között, mint az Oracle és az IBM. Mark Esper védelmi miniszter a héten jelezte, hogy nem vesz...

Részletek

Európai kormányok nyílt forráskódú, saját kezelésű felhőszolgáltatást választanak a nagy amerikai digitális platformok helyett

„Napjaink hírei azt jelzik, hogy egyes európai kormányok kezdik komolyan venni a digitális szuverenitást, és a nagy, központosított, Európán kívüli székhelyű digitális felhőalapú platformok helyett európai, nyílt forráskódú, saját kezelésben, megvalósított megoldásokat választanak. Franciaország, Belügyminisztérium Az elmúlt évben a francia belügyminisztérium megvizsgálta egy belső felhő kialakítását. Ennek alapján most készíti elő a Nextcloud alapú saját felhőjét a minisztérium 300 ezer alkalmazottja számára. Ez egyszerű biztonságos fájlcserét tesz lehetővé mobil, asztali, és webes hozzáféréssel, valamint irodai dokumentumok valós idejű, együttes szerkesztését. Thierry Markwitz,...

Részletek

Illegálisnak nyilvánították az Office 365 használatát a hesseni iskolákban

„A német tartomány adatvédelmi biztosa jelentette be, hogy a Microsoft felhőszolgáltatása nem kívánatos az iskolákban, ugyanis annak standard beállításai nem biztosítják azt, hogy a tanárok és a diákok személyes adatai nem kerülnek át az USA-ba, így megvan arra az esély, hogy ezekhez az adatokhoz az amerikai hatóságok hozzáférnek. Ráadásul az Office 365 telemetrikus adatokat küld az Egyesült Államokba (akárcsak a Windows, mely gyakorlatot már a német szövetségi adatvédelmi hivatal is sérelmezte). Ez a határozat egy hosszú évek óta zajló folyamat eredménye, ugyanis...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3